Egyik barátnőmmel pár napja nyitottunk egy közös blogot. Örülnénk pár olvasónak, aki véleményezné is a történetet, szóval ha van kedvetek, akkor légy szí' nézzetek be:

HeartBeats

Előre is köszönjük mindenkinek. :D

Itt a vége...

Nos... Hát ide is elérkeztünk. Vége. Alig tudom elhinni, hisz már olyan régóta írtam ezt a történetet...
   Szóval itt most a könnyebb megtalálás érdekében összeszedném a fejezeteket. /Mert beismerem, néha én sem találom, amit keresek./

Előszó

1. fejezet

2. fejezet

3. fejezet

4. fejezet

5. fejezet

6. fejezet

7. fejezet

8. fejezet

9. fejezet

10. fejezet

11. fejezet

12. fejezet

13. fejezet

14. fejezet

15. fejezet

16. fejezet

17. fejezet

18. fejezet

19. fejezet

20. fejezet

21. fejezet

22. fejezet

23. fejezet

24. fejezet

25. fejezet

26. fejezet

27. fejezet

28. fejezet

29. fejezet

30. fejezet

31. fejezet

32. fejezet

33. fejezet

34. fejezet

35. fejezet

36. fejezet

37. fejezet

38. fejezet

39. fejezet

40. fejezet

40. fejezet

Egy évvel később...

Épp a három hónapos kislányunkat, Isabellt vettem a karomba, amikor Jake mellém lépett.
-Olyan, mit te. - Nyögtem Jake-nek sokadjára.
-Ebben tévedsz. - Kócolta össze a hajamat. - A szeme és a szája egyértelműen a tiéd.
-Jeremy, egy dologban nem lett igazad. - Mondta nevetve a mellettem ülő Ajsa. - Nem kisfiú lett, hanem kislány.
-Néha én is tévedhetek... - Vont vállat, majd megcsókolta Ajsat.
-Boldog vagy. - Állapította meg Jake az arckifejezésemből. Válaszként bólintottam.
   Jeremy épp a térdén lovagoltatta az ő lányukat, Christine-t.
-Tudjátok, milyen csendesek ezek a kisbabák? - Lépett be a nappali ajtaján Cappie. - Éjszaka is csendben vannak...
-Nem úgy, mint te? - Kérdezte nevetve Ajsa.
-Ajsa, attól, hogy a testvéred vagyok, nem muszáj felemlegetned a régi időket. - Válaszolt tettetett sértődöttséggel Cappie.
   Én teljesen megdöbbentem. Nem is tudtam, hogy Ajsa és Cappie testvérek... Jake egyből észrevette kérdő arckifejezésem.
-Jól titkolják. - Jött a kimondatlan kérdésemre a válasz.
   Hitetlenkedve bólintottam, majd egy mosoly kíséretében megcsókoltam Jake-t.

Tizenhét évvel később...

Mondhatni, semmit sem változtunk. Mindenki ugyanúgy nézett ki kívülről, mint régebben, de belül szinte mindenki megváltozott.
   Isabell - akit sokszor csak Izzy-nek hívunk - és Christine - akit néha Tina-nak, de legtöbbször Chrisnek becézünk - felnőttek. Igaz, kívülről mindannyian tizenhét évesnek nézünk ki.
   Mindketten gyönyörű, barna hajú és szemű lányok lettek.
   Izzy nemrég azt mondta szeretne egy gyereket Willtől, akinek ugyanez volt a véleménye. Minden időt együtt töltenek. Próbáltam rábeszélni, hogy legalább egy évet várjon még, ám hajthatatlan volt.
   "Rád emlékeztet." - Szoktam mondani Jake-nek, mert mindketten - ő és Izzy - ugyanolyan makacsok tudnak lenni.
   Végül nem sikerült meggyőznöm azzal, hogy túl fiatal, mert mindig azt mondogatta, én is ilyen idős voltam, amikor ő megszületett. Szóval most ő is babát vár. Kislányt. Úgyhogy nagymama leszek.
   Chris és Izzy pedig elválaszthatatlan barátnők - és unokatestvérek.
   Páran kisétáltak az életünkből... Nem pont szó szerint, de így történt. Az igazi anyám - mint utólag kiderült - meghalt. Lilian és Porsha elköltöztek valahova Svédországba. Nem sokkal később Lusy és Tyler követték őket. A nevelő szüleim pedig Oroszország északi részére költöztek az ismerőseikhez.
   Lusy és Tyler havonta egyszer mindig meglátogatnak bennünket. Lilianről és Porsharól viszont nem tudunk semmit. Lusy mesélte, hogy ők pár évvel ezelőtt továbbköltöztek.
   Jake és én még mindig imádjuk egymást. Pont, mint Ajsa és Jeremy, vagy Will és Izzy. Chris és Cappie is elválaszthatatlanok lettek, bár ők még nem szeretnének gyereket.
   Nemrég átgondoltam az életemet. Minden nehézség és hazugság ellenére imádom Jake-t, és ez így is fog maradni. Örökre.

Vége

Fontos...

Szóval... Mondhatjuk úgy is, fontos...

   Először is: Azt szeretném mondani, nem kell megijedni...
   Másodszor:
   Mint láthatjátok, nemrég felkerült a 39. fejezet. Be kell vallanom, a héten felteszem a 40. fejezetet is.
   És itt az a bizonyos de... A 40. fejezet lesz az utolsó. Befejezett lesz a történet.
   Milyen érdekes, hogy most, májusban lesz három éve, hogy elkezdtem írni ezt a történetet. Így, három év elteltével, összesen 40 fejezet került fel. Örültem, hogy kaptam komikat. A legtöbbet az utóbbi időben demon-nak és laura97-nek köszönhetem, így ezúton szeretnék nekik hatalmas köszönetet mondani a bátorításért.
   Ezekből a komikból azt szűrtem le, tetszett nektek ez a történet, és ennek én nagyon, de nagyon örülök. Remélem, majd a befejezést is mindenki szívesen fogadja.
   Azt hiszem, ennyi...

39. fejezet

Másnap délután...

*Jake*

Nem tudtam, mi történt. Brooklyn az egyik pillanatban még mellettem állt, a következőben pedig összeesett.
-Brooklyn, hallasz? - Kérdeztem rémülten, miután letettem a kanapéra.
-Jake... - Szólalt meg bizonytalanul Jeremy. - Hadd nézzem meg!
   Kicsit arrébb húzódtam, hogy Jeremy is odaférjen.
   Megpróbáltam nyugodtan végiggondolni, mi történhetett vele, de nem tudtam kellően koncentrálni. Nem sokkal később azon kaptam magam, Ajsa beszél hozzám, ám én nem figyelek rá.
-Jake, gyere! - Kérte, majd felhúzott a földről, és a konyha felé lökdösött.
   Nem ellenkeztem. Nem volt hozzá elég erőm.

*Jeremy*

Ajsa elvitte Jake-t a szobából, amíg én megpróbáltam kitalálni, mi történhetett Brooklynnal. Nem tudom, mennyi idő telhetett el - talán két perc -, amikor a fejemet ingatva léptem be a konyha ajtaján.
   Nagy nehezen rájöttem, mi a lány baja, ám nem tudtam, hogyan mondjam ezt el Jake-nek. Brooklyn ekkor már magánál volt, és már tudta, mi a helyzet. Megkért, kicsit húzzam Jake idegeit.
   Ajsa és Jake az asztalnál ültek. Jake a semmibe bámult, Ajsa pedig aggódva nézett rá.
   Amint észrevették, hogy itt vagyok, felkapták a fejüket, és kérlelőn néztek rám.
-Jake, nézd! - Egyik kezemet a vállára tettem. - Nem fogom szépíteni... - Vettem egy mély levegőt. - Brooklyn, elmondod neki te? - Kérdeztem a hátam mögé nézve.
   Amint karba font kezekkel belépett az ajtón, megkönnyebbült sóhajt hallottam.
-Jól vagy? - Pattant fel Jake, és magához ölelte a lányt.
-Igen, Jake. Viszont jobb lenne, ha leülnél... - Mondta komoly arccal.

*Brooklyn*

-Jake, az a helyzet, hogy... - A földet fixíroztam, mert fogalmam sem volt, hogyan fog reagálni a hírre.
   Már több lehetséges változatot is lepörgettem a fejemben. Egyszer örült, máskor kiakadt.
-Jake, apa leszel. - Nyögtem ki végül.
   Láttam a megdöbbenést Ajsa arcán, majd szinte ujjongva ugrott a nyakamba, és gratulált.
-Ez azt jelenti, hogy...? - Kezdte Jake, ám én félbeszakítottam.
-Igen. Azt, hogy terhes vagyok. - Egy pillanatig még egy helyben ült, azután ő is felugrott, és erősen magához ölelt.
-Ez fantasztikus! - Súgta a fülembe, miután megcsókolt.
-Ha már itt tartunk... - Kezdett bele Jeremy. - Ajsa is szeretne mondani valamit.
   Jake és én kíváncsian néztünk rájuk. Jeremy Ajsa derekára tette a kezét, hogy közelebb húzhassa magához.
-Tegnap este kiderült, hogy én is terhes vagyok, és ma akartuk elmondani... - Ölelte át Ajsa Jeremyt.
-Kisfiú? Kislány? - Kérdeztem Ajsatól.
-Jeremy azt mondta, kisfiú. Nektek? - Látszott rajta, boldog. Pont, mint én.
   Kérdőn néztem Jeremyre, mert ezt a kis részletet még velem sem osztotta meg. A fiú rázkódott a nevetéstől.
-Jake, mit szeretnél?
   Jake halkan motyogott valamit, amiből csak annyit értettem, "Kislány."
-Igen. - Nyugtázta Jeremy. - Kislány lesz.

38. fejezet

-Most már örökre együtt maradunk? - Kérdeztem Jaketől, amikor este kettesben maradtunk otthon.
   Otthon... Milyen érdekes. Nemrég még mennyire szerettem volna eltűnni innen, mára pedig mennyire megváltozott a véleményem... Most már itthon voltam.
-Ha az "örökre" szót szó szerint érted, akkor igen. - Húzott közelebb magához mosolyogva. - Tudod, rengetegszer elgondolkozom, mi lett volna, ha az elejétől kezdve az igazat mondom neked?
-Mit számít ez? - Kérdeztem vissza. - Elvégre most már tudom, mi az igazság, és ami a legeslegjobb, hogy itt vagy nekem te. - Azzal megcsókoltam.
-És azt tudod, mennyire sajnálom azokat a pillanatokat, amikor bántottalak? - Nézett mélyen a szemembe.
-Igen, tudom. De ne rágódj a múlton! - Javasoltam. - Én sem tenném a helyedben.
   Jake magával húzott az ágyhoz. Miután lefeküdt rá, én a derekára ültem. Jake szája féloldalas mosolyra húzódott, majd egy hirtelen mozdulattal átfordított. Így fölém került.
   Lehúztam róla a felsőjét, ő pedig rólam az enyémet.
-Mikor legutóbb ezt csináltuk, előtte nagyon dühös voltál rám. - Emlékezett vissza.
-De most inkább boldog vagyok. - Mondtam neki.

Reggel Jake még mindig mellettem feküdt. Derekamnál fogva láncolt magához. Megfordultam, hogy szembe lehessek vele.
-Jake, mit fogunk ezután csinálni? - Kérdeztem, mire ő értetlenül nézett rám. - Mi soha nem fogunk meghalni?
-Egyszer biztosan...
-És addig mit fogunk csinálni? - Kérdeztem ismét.
-Élvezzük az életet. - Rántotta meg a vállát.
   Abban a pillanatban, hogy megcsókolt volna, megcsörrent a telefonja. A háta mögé nyúlt, és anélkül, hogy megnézte volna ki az, felvette. Kis ideig hallgatott, majd átadta nekem a készüléket.
-Jeremy az. Téged keres.
-Igen? - Szóltam bele döbbenten.
-Brooklyn, nem tudom benne leszel-e, de remélem, igent mondasz. - Mondta Jeremy. - Előre szólok Jakenek nem mondhatod el. Világos?
-Persze. - Kezdett egyre jobban érdekelni, vajon, mit szeretne mondani.
-Jakenek ma van a születésnapja, és szeretnénk meglepni. A segítségedre lenne szükségünk...
-Mégpedig? - Érdeklődtem.
-Délutánig valahogy fent kéne tartanod az emeleten. Menni fog?
-Szerintem megoldható. - Mosolyodtam el Jakere nézve.
-Számítunk rád. - Azzal letette. Én is visszaadtam a telefont Jakenek, aki oda tette vissza, ahonnan elvette.
-Tudhatom, miért keresett? - Nézett rám olyan pillantással, aminek csak nagy nehezen tudtam nemet mondani.
-Majd megtudod. - Válaszoltam. Ezután megcsókoltam.

-Na, most már elárulod? - Kérdezte, miközben kéz a kézben sétáltunk le a lépcsőn. Pár perccel ezelőtt ráparancsoltam, hogy addig nem nyithatja ki a szemét, ameddig nem szólok, így most még kíváncsibb lett.
-Aki kíváncsi, hamar megöregszik. - Mondtam, ám ezen mindketten nevettünk, mert ebben az esetben ez egyáltalán nem igaz.
   A nappalihoz vezettem, ahol a többiek már vártak minket. Az ott lévő asztalra egy négyemeletes torta került, körülötte pedig ott állt mindenki.
-Most már kinyithatod. - Súgtam a fülébe.
   Abban a pillanatban, hogy ráeszmélt, mi folyik itt, mindenki egyszerre kiáltotta el magát.
-Boldog szülinapot, Jake!
-Hát ebben mesterkedtetek a reggel... - Csókolt meg.
-Hányadik is? Tizenhetedik? - Érdeklődött nevetve Cappie.
-Sokadszorra tizenhetedik. - Nevetett Jake is.

37. fejezet

*Brooklyn*

Mikor kinyitottam a szememet, Jake arcát láttam, ami egyszerre volt megkönnyebbült, és aggódó.
-Mi történt? Hol vagyok? - Kérdeztem, miközben megpróbáltam felülni.
   A szobában sötét volt, de mióta hallhatatlan lettem, ez már nem jelent gondot.
   Jake mosolygott.
-Örülök, hogy felébredtél...
-Miért? Meddig nem voltam magamnál? - Szakítottam félbe.
-Szépen sorjában... A szobádban vagy. Megölted az apádat, engem pedig megmentettél. És ez négy napja történt.
   Mikor felfogtam Jake szavait, már nem sok minden érdekelt a történetből. Csak egy...
-Megmentettelek?
-Igen. Ez egy kicsit bonyolult, de talán érteni fogod... A lényeg az, hogy az érzéseid irányítják ezt... Eddig kivétel nélkül mindenki belehalt... - Megrázta a fejét. - Ha tudnád, mennyire örülök...
-Sejtem.
   Magamhoz öleltem. Nem akartam elengedni. Soha többé.
   Az ajtón halk kopogás hallatszott, majd Jeremy nyitott be. Láttam rajta a megkönnyebbülést.
-Szóval jól vagy... - Állapította meg. - Jake, szinte már holdkóros lett miattad. - Nevetett.
-Tűnés! - Mondta Jake  a bátyjának, azután megcsókolt.
-Rendben. Már itt se vagyok. - Azzal felemelt kezekkel kilépett az ajtón.
   Jake-kel az ágyra feküdtünk. Szorosan körém fonta a karjait. Pillantása mélyen fúródott bele az enyémbe.
-Szeretlek. Mindennél jobban. - Az ajka ismét az enyémhez ért.
-Én is. - Suttogtam.

Örültem, hogy itt lehettem Jake mellett. Örültem, hogy végre minden megoldódni látszik. De még volt egy kérdésem...
   A konyhában ültünk. Ajsa, Jeremy, Jake és én.
-Jeremy, kérdezhetek? - Fordultam a fiú felé.
-Persze. Reméljük, tudok rá válaszolni is... - Mosolyodott el.
-Biztosan tudsz. - Nevettem. - Szóval... De nyugodtan javíts ki, ha tévedek... Te és Ajsa együtt vagytok?
-Igen. - Nevetett ő is. - Most pedig én kérdezek... - Bólintottam. - Mikor jöttél rá?
-Tudod, volt négy napom gondolkodni... - Ezen már mindenki nevetett.
-Brooklyn... - Szólított meg Ajsa kicsit bizonytalanul. - Megbocsátottad Jakenek azt a sok hazugságot?
-Hát... - Néztem Jakere. A szemében egy pillanatra mintha aggodalom csillant volna. - Persze.
   Közelebb húztam magamhoz Jaket, és megcsókoltam.
-Egy pillanatra megijedtél... - Nyugtáztam Jakenek.
-Nem... - Kezdett ellenkezni, de Jeremy félbeszakította.
-Kár tagadni, én is tanúsítom...
-Rendben. - Adta meg magát. - De csak egy pillanatra...
-Ahogy akarod... - Forgattam a szemem.
   A következő pillanatba Damien lépett be az ajtón a többiekkel. Cappie, Will, Phil és Damien kezében rengeteg pizzás doboz volt.
-Honnan szereztétek? - Érdeklődtem.
   Elvégre a sűrű erdő közepén lakunk. Vagy nem?
-Átugrottunk egy kicsit valamelyik nagyvárosba. - Vont vállat Will.

36. fejezet

*Jake*

-Mi az, hogy nem tudtok semmiről?! - Üvöltötte magából kikelve Brooklyn apja.
-Értsd meg, hogy fogalmunk sincs! - Válaszoltam szintén üvöltve.
   A mellettem álló Brooklyn is ideges volt. Látszott rajta. Brooklyn szemében elszántság tükröződött, azután...
   Azután hirtelen elkezdett remegni körülötte a levegő, ő pedig eltűnt a szemünk elől.
   Jake, most mi történt? Csak én hallottam a lány hangját, a többiek még csodálkoztak, majd valahonnan előkerült egy kard, ami magától mozgott.
   Szóval igaz...
   Brooklyn valóban hatalmas hatalommal rendelkezik. Láthatatlanná tud válni, tud beszélni a gondolataimban, és még telekinézisre is képes. Hihetetlen...
-Ez meg mi a fene? - Ahányan voltak, annyi felé szaladtak ijedtükben. Csak én, Brooklyn apja és Brooklyn maradtunk itt. Bár a lány még mindig láthatatlan volt, de én éreztem a jelenlétét.
   A kard végül megindult a férfi felé. Mielőtt odaért volna hozzá, éreztem, hogy valaki hátulról erősen megüt. A földre zuhantam. Még láttam Brooklynt, amint előkerül valahonnan, majd elvesztettem az eszméletemet.

*Brooklyn*

Sikítottam. Mert féltettem Jaket. Ott feküdt a földön, miközben a kard, ami az előbb még az apám felé repült, már a kezében volt.
   Odaszaladtam Jakehez.
-Jake? Jake, hallasz? - Egyik kezem végigsimított az arcán. - Jól vagy, Jake? Jake, mondj valamit!
-Hiába... - Szólalt meg az apám. - Lassan meghal, és ahogy elnézem, te nem tudsz neki segíteni... Amíg én élek, addig biztosan nem...
   Nem tudom, hogyan, de az előbb sikerült használnom az erőmet. Megpróbáltam felidézni azt az érzést, amit akkor éreztem. Amikor láttam, hogy a kard kiesik a kezéből, ő pedig a földre zuhan a sebtől, amit az éles tárgy okozott, boldog voltam.
   Legbelül pontosan tudtam, meghalt. Hogy honnan? Fogalmam sincs.
   Ismét Jake fölé hajoltam. Kitapintottam a pulzusát. Elég gyenge volt.
-Hallod, Jake? Minden rendben lesz. Ígérem... - És elkezdtem sírni. - Jake...
   Az ajkam az övéhez ért. Különös feszültséget éreztem körülöttünk. Ezután nyílt az ajtó, előttem pedig minden elhomályosult.

*Jake*

-Engedj be, Jeremy! Látni akarom... - Mondtam csendesen, mire a bátyám szó nélkül félreállt, ezzel uat engedve nekem.
   Beléptem Brooklyn szobájába. A lány az ágyon feküdt. Meg sem mozdult. Úgy nézett ki, mint egy hallott, ennek ellenére én pontosan tudtam, hogy él.
   Már négy napja, hogy megölte az apját, engem pedig megmentett. Tisztában voltam vele, hogy nem tudatosan cselekszik, hanem ahogy az érzései súgták neki... Hiszen így már régebben is sokan meghaltak, mert ilyenkor általában feláldozzák magukat, és akkor a másik élhet.
   De ez máshogy történt... Még él. Ha eddig nem halt meg, akkor már csak idő kérdése, hogy magához térjen.
   Letérdeltem az ágy mellé, megfogtam a kezét, és vártam. Ez volt a legtöbb, amit tehettem. Néztem, ahogy egyenletesen veszi a levegőt.
   Életemben most tapasztaltam először ezt az érzést, ami most bennem kavargott. Igaz szerelmet. Brooklyn iránt.
   Nem tudom, mennyi idő telhetett el így. Mikor már teljesen besötétedett, Brooklyn kinyitotta a szemét...

35. fejezet

-Engedjétek el! - Kiáltotta Jake, miközben megpróbáltunk kiszabadulni az idegenek szorításából.
-Kik ezek, Jake? - Kérdeztem.
-Ők az úgynevezett főnökök ölebei... - Mondta szemtelen hangon, mire az, aki lefogta még erősebben csavarta Jake háta mögé a karját.
-Szóval... - Lépett be az ajtón egy magas, barna hajú és szemű férfi. - Te lennél Brooklyn?
-Nem. - Vágta rá Jake. - Ő Marlene.

*Jake*

Brooklyn pillantása azt kérdezte: Marlene?
   Jobbat nem tudtam hirtelen kitalálni. Ha megmondjuk, hogy tényleg ő Brooklyn, akkor akár még nagyobb bajba is kerülhetünk. De abba miért nem gondoltam bele, hogy így is nagy bajban leszünk, ha rájönnek arra, hogy nem Marlene az igazi neve?
-Jó trükk, Jake... Csak milyen kár, hogy pontosan tudjuk, ki az a Brokklyn. Nem gondolod?
-Mit akarsz tőlünk, Vicente? - Kérdeztem behízelgő hangon.
-Csak téged és a lányt. - Mutatott Brooklynra, aki még mindig tehetetlenül vergődött a másik férfi szorításában, de ebben a pillanatban abbahagyta, és kérdőn nézett rám, majd Vicentere.
-Rendben. - Válaszoltam. - De Ajsat, Jeremyt és Damient békén hagyjátok...
-Ahogy óhajtod... - Hajolt meg előttem gunyoros vigyorral pusztán szórakozásból.

*Brooklyn*

A lovaskocsi az erdő talaján lévő ágaktól fel-le ugrált.
   Jake karjai szorosan fonódtak körém.
-Brooklyn... - Szólalt meg Jake a fülembe suttogva. - Tudnád használni a képességeid?
-Mi van? - Kérdeztem hitetlenkedve, talán egy kicsit túl hangosan is.
-Pszt! Megkaptad a képességeid, és használnod kéne majd őket...
-De hogyan? - Szakítottam félbe.
-Ez az a része a dolognak, amit nem igazán tudok, mert még azt se tudjuk, milyen képességeid vannak...
-És nekem kéne rájönnöm, hogyan használjam? - Kérdeztem, mire Jake bizonytalanul bólintott.
-Kiszállni! - Nyitott ajtót Vicente.
   Jake-kel gyorsan kiszálltunk a sötétségbe. Valaki meglökött minket hátulról, mi pedig elindultunk a fáklyákkal megvilágított folyosón. Hallottam, hogy odakint esik az eső.
   Jake a derekamra tette a kezét, majd még közelebb húzott magához.
   Pár kanyar után egy ajtó előtt álltunk meg, amin Vicente benyitott. Egy hatalmas kör alapú teremben találtuk magunkat.
-Látom, itt vannak. - Szólalt meg valaki a csarnok másik felében a sötétségben. Azután hirtelen fény gyúlt, és a világosságban megláttam az arcát...
-Apa? - Kérdeztem bizonytalanul, mire ő bólintott.
   Az igazi apám volt az.
-Mi folyik itt? - Kérdezte Jake.
-Ezt én is kérdezhetném... Csak most tudtam meg, hogy Brooklyn már végleg halhatatlan, mint mi. Pedig az ilyen dolgokról sokkal előbb szerzek tudomást, minthogy az illető azzá válik. Szóval kíváncsi lettem... Ti pedig most mindenről be fogtok nekem számolni.

34. fejezet

*Jake*

-Jobban vagy? - Öleltem magamhoz Brooklynt.
-Igen. Mi volt ez az egész? Mintha valami belülről akart volna széttépni... - Arcát a vállamba fúrta.
-Már birtokában vagy a képességeidnek, csak meg kéne tanulnod használni őket.
Felnézett. Értetlenség tükröződött az arcán.
-Ígérem, megmutatom, de most egyél egy kicsit.
Odahúztam a konyhaasztalhoz, leültettem egy székre, majd elkezdtem összedobni mindannyiunknak egy kis kaját.

*Jeremy*

-Szerintem, egész jól viseli. - Törte meg a csendet Damien.
-Gondolod? - Kérdeztem, miközben az ölembe húztam az álló Ajsat.
-Igen! Még nem tombolt, tehát ezután sem fog. Emlékszem, Jake milyen volt, amikor a képességét kapta. Teljesen kiakadt, mint a legtöbben szoktak. Ritka az, ha valaki ilyen nyugodt marad.
-Szerintetek nagyobb hatalmat kapott, mint arra számítottunk? - Kérdezte Ajsa.
-Nagy valószínűséggel, igen. - Felelte Damien, azután felállt, és kinézett a nappali ajtaján.
A konyha felől Brooklyn nevetése hallatszott.
Damien szórakozottan megrázta a fejét.
-Lőjetek le, ha ez igaz! - Nevetett.
-Ne kérj ilyet! - Figyelmeztettem. - Mert ez igaz.

*Brooklyn*

Majdnem leesem a székről, annyira nevettem.
-Jake, mi lenne, ha segítenék? - Kérdeztem. Ha jól gondoltam,életében nem sokszor sütött vagy főzött.
-Nem kell, köszi. Megoldom...
Abban a pillanatban lángok csaptak fel a sütőből. Nem tudom, honnan, de Jake szerzett egy poroltót, és azzal kezdte el oltani.
Nem bírtam megállni nevetés nélkül.
-Mondtam, hogy segítek.
-Pedig kilencven százalékig biztos voltam abban, hogy sikerülni fog...
A derekamnál fogva elkapott, és feltett az asztal tetejére. Két oldalt a kezével támaszkodott, én pedig szinte mozdulni sem tudtam.
-Kinevetsz? - Hajolt közelebb.
-Én? Dehogy. - Aztán ezzel a lendülettel meg is csókoltam.
-Mi gyulladt ki? - Állt meg az ajtóban Ajsa, Jeremy és Damien rémült tekintettel, ezzel félbeszakítva minket.
-Á, semmi. - Válaszoltam szórakozottan. - Csak a tűzhely...
-Jake! Te is pontosan tudod, mi történt legutóbb... - Vágott egy grimaszt Ajsa.
-Nem. - Válaszolta Jake a lehető legártatlanabb hangon.
-Mi? - Kíváncsiskodtam.
-Olyan öt évvel ezelőtt Jake majdnem felgyújtotta az egész házat. - Érkezett a válasz Jeremytől.
-Legközelebb a főzést bízd másra! - Mondta Ajsa, majd nekiállt valami ennivalót készíteni.
Jake felkapott, és átvitt a nappaliba. Ott letett a kanapéra, és mellém ült, viszont én átmásztam az ölébe.
Ismét megcsókoltam.
-Szeretlek. - Mondta Jake.
-Én is.
A következő pillanatban hatalmas robaj hallatszott, és Ajsa sikoltása.
-A francba! Ránk találtak...

33. fejezet

*Jeremy*

-Most mit akarsz csinálni? - Szegezte nekem a kérdést Jake. - Damien elvitte... Mindent el fog neki mondani...
   Jake egyre idegesebb lett. Már éjszaka közepe van, szóval legjobb esetben is Brooklyn nemrég térhetett magához. Amennyire én ismerem őt, szinte biztos, hogy már a kilétünkről faggatja Damient, aki természetesen mindent el fog mondani neki.
-Jake, nyugodj meg! Nem tehetsz semmit. - Mondtam, miközben egy széles folyót ugrottunk át. - Te nem mondtál el neki mindent őszintén... Damien ezt fogja most tenni, te is tudod.

*Damien*

-Akkor ti most mik is vagytok? - Kérdezte Brooklyn, majd beleivott a vízbe, amit töltöttem neki.
-A finn elnevezés alapján kuolematon. - Láttam, hogy még mindig nem érti. - Ha úgy tetszik: halhatatlan.
-És azt mondod, hogy hamarosan én is az leszek?
-Hát... Igen, de... - El kell neki mondanom. Nem csak azért, mert el akarom, hanem mert tudnia kell.
-De? - Emelte fel egyik szemöldökét.
-Már az vagy. - Abban a pillanatban, ahogy kimondtam, minden megállt körülöttünk. Visszafojtott lélegzettel figyeltem a reakcióját, ami csak egy bólintás volt.
-És azt állítod, hogy az előző életemben téged szerettelek?
   A szeméből olvastam ki, hogy ez ebben az életben nem fog bekövetkezni. Sokszor hallottam már, hogy a szem a lélek tükre. Brooklynnál pedig különösképpen. Sok minden meglátszódik rajta.
-Igen, de pontosan tudom, hogy ebben az életben Jakehez tartozol. - Ezt nem csak azért mondtam, hogy a régi emlékeket minél előbb ki tudjam törölni az emlékezetemből.
   Az igazi oka az, hogy ez lett megírva számára: Jake. Vele kell lennie, máskülönben a főnökök legyőzhetetlenekké válnak.
   Brooklyn felállt az asztaltól, és az ablakhoz lépett. Amint kinézett rajta, a szeme elkerekedett.
-Mi az? - Léptem mellé én is, hogy megnézzem, mit láthatott.
-Az nem lehet... Biztos csak képzelődtem...
-Mit láttál? - Kérdeztem ismét.
-Valaki van odakint... Valami rossz...
   El kellett kapnom, mert kis híján összeesett. Szuper! Megkapta a képességeit. Csak az milyen kár, hogy erről még beszéltem neki...
-Nézz rám! - Mondtam nyugodtan.
-Valami... Valami nem stimmel... - Hajtogatta.
-Nyugodj meg, kérlek! Nem fog történni semmi. Megígérem.
   A lány felsikoltott.
-Jönnek... Mindjárt ideérnek... - Motyogta.
   Mi jöhetne még? Hát persze! Jake és ő bármikor, bárhol meg tudják találni egymást. Ha jól számoltam pár másodperc múlva...
   Abban a pillanatban Jake jött be az ajtón. Őt Jeremy és Ajsa követte.
-Engedd el! - Harsogta Jake.
   Arrébb léptem, és hagytam, hadd csinálja ő. Elvégre ez az ő dolga.

32. fejezet

*Damien*

Már éjfél felé járhatott az idő. Az elmúlt majdnem egy napban meg se mozdultam, és a végtagjaim már igencsak igényelték a mozgást. Teljesen elzsibbadtak. De nem akartam elmenni, hátha magához tér a lány.

   Jól kiütötte ez az izé.

   Brooklyn szemhéja megmozdult.

-Szia! - Köszöntem neki. A legnagyobb meglepetésemre válaszolt is.

-Helló!

   Megmondom őszintén, erre nem számítottam. Elképzeltem minden lehetséges dolgot, de ez nem szerepelt köztük. Éppen ezért nem értettem semmit. Mi lenne, ha...?

-Hogy érzed magad? - Érdeklődtem.

-A körülményekhez képest? - Kérdezte savanyúan. - Kösz szépen, jól.

-Nem fáj a fejed vagy valami hasonló? - Ha erre is azt mondja, hogy "nem", akkor... Nem is tudom, mi lesz.

-Nem. - Látszott rajta, komolyan mondja, és nem csak azért, hogy hagyjam békén, és ne kérdezősködjem.

   Ez hihetetlen. Még soha nem találkoztam senkivel, akinek ne fájt volna valamije ettől a cucctól.

   Brooklyn felkelt, és odasétált az ablakhoz.

-Ki vagy? - Kérdezte nagyon halkan.

   Odasétáltam mellé.

-Damien a nevem. - Válaszoltam készségesen. Minél jobban kijövök vele, annál könnyebb lesz mindkettőnknek.

-Kije vagy Jake-nek? Nem fejezted be a mondatot, és...

   Mondjam el neki? Ha Jake nem kötötte az orrára, akkor tegyem meg én? Szerintem még sok más dologról sem számolt be neki. Jeremytől úgy tudom, hogy Jake annyit mondott neki, már elkezdte az "átváltozást".

   Még azt se tudja, mik is vagyunk mi tulajdonképpen. Sőt... Azt se ki, melyik csapatban játszik.

   Én legyek az, aki nyakon önti a kőkemény valósággal? Hideg zuhanyként érné, ebben nem kételkedem.

   Tudtommal Jake szereti, és ahogy a fejéből kiolvastam több is történt köztük, mint egyszerű teremtő-teremtett kapcsolat... Az ő dolga lenne, hogy mindezt megossza vele.

   Én is emlékszem, nekem milyen nehéz volt, amikor Jake-t átváltoztattam. Én voltam a teremtője kétszáz évvel ezelőtt. Most is az vagyok, de ő ezt nem akarja belátni. Szerinte én szúrtam el az életét, pedig...

   Én csak a feladatomat teljesítettem. Az akkori feladatomat...

   A "főnökök" azzal bíztak meg, hogy változtassam át, majd öljem meg. Átváltoztattam, de persze, hogy semmi ne menjen simán a terv szerint, valamelyik nagyokos kitalálta, hogy mondjak el neki mindent... Mi történt vele, miért ő? Úgy gondolták így majd érdekesebb lesz, mert küzdeni akar az életéért.

   Feladatom szerint mindent elmondtam. Ha még ember lett volna, akkor sokkos állapotba került volna. De mivel nem az volt, lenyelte a történetet és a szabályok szerint kiállt ellenem. Hagytam nyerni... Nem akartam bántani... Nem voltam rá lépes...

   Ő szabadon elmehetett, de én megkaptam a büntetésemet... Soha nem fogom elfelejteni... Csak miatta vállaltam ezt a kockázatot... Szerencsére jól ismertek, és megkíméltek az életem. Nem öltek meg, legalábbis nem engem... Hanem azt, akit a legjobban szerettem, egy lányt...

   Nem is lehetne ennél ironikusabb... A lány, aki itt áll mellettem, nem más, mint a volt szerelmem ebben az életében... Erről az egészről nem tud senki sem, csak én és a "főnökök" - ahogy mi nevezzük őket. Viszont ők is csak annyit tudnak, hogy a lány maghalt, azt már nem, hogy jelenleg is él egy következő életében... Nekem is eltartott egy ideig, mire mindent kinyomoztam.

   Ezt követően pár nappal kiléptem. Ott hagytam őket, és azóta itt élek. Jeremy nemrég felkeresett, hogy segítséget kérjen, mert egyedül nem boldogult el ezzel a problémával.

-Jobb lenne, ha leülnél... - Tanácsoltam Brooklynnak.