36. fejezet

*Jake*

-Mi az, hogy nem tudtok semmiről?! - Üvöltötte magából kikelve Brooklyn apja.
-Értsd meg, hogy fogalmunk sincs! - Válaszoltam szintén üvöltve.
   A mellettem álló Brooklyn is ideges volt. Látszott rajta. Brooklyn szemében elszántság tükröződött, azután...
   Azután hirtelen elkezdett remegni körülötte a levegő, ő pedig eltűnt a szemünk elől.
   Jake, most mi történt? Csak én hallottam a lány hangját, a többiek még csodálkoztak, majd valahonnan előkerült egy kard, ami magától mozgott.
   Szóval igaz...
   Brooklyn valóban hatalmas hatalommal rendelkezik. Láthatatlanná tud válni, tud beszélni a gondolataimban, és még telekinézisre is képes. Hihetetlen...
-Ez meg mi a fene? - Ahányan voltak, annyi felé szaladtak ijedtükben. Csak én, Brooklyn apja és Brooklyn maradtunk itt. Bár a lány még mindig láthatatlan volt, de én éreztem a jelenlétét.
   A kard végül megindult a férfi felé. Mielőtt odaért volna hozzá, éreztem, hogy valaki hátulról erősen megüt. A földre zuhantam. Még láttam Brooklynt, amint előkerül valahonnan, majd elvesztettem az eszméletemet.

*Brooklyn*

Sikítottam. Mert féltettem Jaket. Ott feküdt a földön, miközben a kard, ami az előbb még az apám felé repült, már a kezében volt.
   Odaszaladtam Jakehez.
-Jake? Jake, hallasz? - Egyik kezem végigsimított az arcán. - Jól vagy, Jake? Jake, mondj valamit!
-Hiába... - Szólalt meg az apám. - Lassan meghal, és ahogy elnézem, te nem tudsz neki segíteni... Amíg én élek, addig biztosan nem...
   Nem tudom, hogyan, de az előbb sikerült használnom az erőmet. Megpróbáltam felidézni azt az érzést, amit akkor éreztem. Amikor láttam, hogy a kard kiesik a kezéből, ő pedig a földre zuhan a sebtől, amit az éles tárgy okozott, boldog voltam.
   Legbelül pontosan tudtam, meghalt. Hogy honnan? Fogalmam sincs.
   Ismét Jake fölé hajoltam. Kitapintottam a pulzusát. Elég gyenge volt.
-Hallod, Jake? Minden rendben lesz. Ígérem... - És elkezdtem sírni. - Jake...
   Az ajkam az övéhez ért. Különös feszültséget éreztem körülöttünk. Ezután nyílt az ajtó, előttem pedig minden elhomályosult.

*Jake*

-Engedj be, Jeremy! Látni akarom... - Mondtam csendesen, mire a bátyám szó nélkül félreállt, ezzel uat engedve nekem.
   Beléptem Brooklyn szobájába. A lány az ágyon feküdt. Meg sem mozdult. Úgy nézett ki, mint egy hallott, ennek ellenére én pontosan tudtam, hogy él.
   Már négy napja, hogy megölte az apját, engem pedig megmentett. Tisztában voltam vele, hogy nem tudatosan cselekszik, hanem ahogy az érzései súgták neki... Hiszen így már régebben is sokan meghaltak, mert ilyenkor általában feláldozzák magukat, és akkor a másik élhet.
   De ez máshogy történt... Még él. Ha eddig nem halt meg, akkor már csak idő kérdése, hogy magához térjen.
   Letérdeltem az ágy mellé, megfogtam a kezét, és vártam. Ez volt a legtöbb, amit tehettem. Néztem, ahogy egyenletesen veszi a levegőt.
   Életemben most tapasztaltam először ezt az érzést, ami most bennem kavargott. Igaz szerelmet. Brooklyn iránt.
   Nem tudom, mennyi idő telhetett el így. Mikor már teljesen besötétedett, Brooklyn kinyitotta a szemét...