29. fejezet

Ajsa szeméből ki lehetett olvasni az "Itt meg mi történt?" kérdést
   És ahogy sejtettem, ezt is mondta:
-Itt meg mi történt?
   Jake is engem nézett, miközben még mindig feküdt. Láttam rajtuk, hogy nem értenek semmit.
-Kicsit elborult az agyam... - Magyaráztam, de eközben a lehető legkevesebbet árultam el neki. Bár szinte biztos voltam abban, hogy az egészet hallotta.
   Jake pislogott párat, majd felkelt, és mellém lépett.
-Azt hiszem én most magatokra hagylak titeket...  - Mondta Ajsa meglátva Jake sürgető arckifejezését. - Majd este jövök.
   Ebből arra következtettem, hogy rajta kívül más nincs itthon.
   Jake letérdelt. A kezét a vállamra akarta tenni, viszont én elhúzódtam.
   Gyakorlatilag majdnem mindig hazudott nekem, az igazat pedig harapófogóval is csak nehezen lehetett belőle kihúzni. Miért pont most mondana igazat? De mindennek ellenére én...
   Szeretem őt? Voltak pillanatok, amikor visszavonhatatlan szerelmet éreztem iránta. De volt, amikor meg tudtam volna fojtani, mert annyira haragudtam rá. Például az előbb...
   Ezt hogy fogom neki megmagyarázni? Most nem túl sok okom volt rátámadni...
-Mi lenne, ha én kezdeném? - Javasolta. - Csak ne támadj rám, kérlek! Nem mintha nem érdemelném meg...
-Nem. Én kezdem... - Mély levegőt vettem, miközben azon gondolkoztam, hogyan is kezdjek bele. - Nem tudom, mi történt velem az előbb, de... Sajnálom. Nekem már annyira elegem van a folytonos hazudozásból, hogy egyszerűen...
   Jake nem várta meg, míg befejezem. Erősen megragadta a vállamat, és maga felé fordított. Ahogy a szemembe nézett, tudtam, mit akar tenni.
-Jake, ne most... - Kezdtem, de ő egyből elhallgattatott.
   Az ajka az enyémhez ért. Jake úgy csókolt, mint még soha. Szenvedélyes és követelőző volt, de közben mégis gyengéd. Erre a csókra vártam már egy ideje.
   A karjaimat a nyaka köré fontam, miközben ő felhúzott a földről. Ezt követően eldőltünk az ágyon. Jake ajka egyszer sem, még csak egy kis időre sem szakadt el az enyémtől.
-Szeretlek. - Mondtam két csók között.
-Szeretlek. - Visszhangozta Jake is.
   Tudatában voltam, hogy jelen pillanatban nem fogok magyarázkodni a támadás miatt.
   Most rajtam és Jake-en kívül nem létezett semmi más. Csak mi ketten... Tetszett ez a gondolat.   Amint elengedett, én egy kis csalódottságot éreztem magamban. Többet akartam belőle...
   Az ajakam erősen ütközött az övének. A lábaimat a dereka köré fontam, és elkezdtem lehúzni róla a felsőjét.
   Most már biztos voltam benne, hogy ezt akarom, még azok után is, ami eddig történt.
   Jake is voltaképpen letépte rólam a a ruhámat.
   De nem érdekelt... Mert ezt akartam...

28. fejezet.

Pokolian fájt a fejem, amikor magamhoz tértem. De várjunk csak...
   Hogy térhettem magamhoz? Nekem meg kellett volna halnom. De még mindig itt vagyok... Ez meg hogy lehetséges?
   Jake szobájában feküdtem az ágyon. Hogy kerülhettem ide?
   Megpróbáltam felkelni, de valaki erőteljesen és határozottam visszanyomott. Ránéztem az illetőre. Jake volt az.
-Nem kéne itt lennem... - Állapítottam meg halkan.
-Miért akartad itt hagyni az életedet? - Jake hangjából csak úgy virított a szomorúság, a csalódottság, és a méreg.
-Mert nincs miért itt lennem. - Valósággal rátámadtam.
   Felkeltem, és belemarkoltam a mellkasánál a fölsőjébe. Megkísérelte megfogni a kezem, és megnyugtatni, de én makacs voltam. Valahonnan annyi erőt gyűjtöttem, hogy mindketten csodálkoztunk.
   Nem törődtem a fejfájásommal.
-Érted? Mindent elszúrtál... - Vádoltam meg szinte üvöltve. Még az se érdekelt, ki hallja, vagy ki nem.
-Nézd! Az a helyzet, hogy...
   A hátát a falhoz nyomtam.
-Csak ne hazudj! - Figyelmeztettem. - Ha megteszed...
-Figyelj! Veszélyben voltál... - Szinte éreztem, hogy meg van rémülve.
-Ne, Jake! Csak ezt ne mondd! Tudok vigyázni magamra. Legalább most ne hazudj!
-Téged keresnek, és közel vannak...
-Kik? - Vágtam ismét közbe. - Nekem ne gyere ezzel a szöveggel! Már így is annyit hazudtál. Az egész életem hazugság volt, de még akkor is kevesebbet beszéltek mellé, mint most te.
-Pedig ez az igazság... Téged keresnek már egy ideje, és ha megtalálnak... - Nem fejezte be a mondatot. Vajon azt akarja, hogy jöjjek rá magamtól?
-Már annyit hazudtál nekem... - Fakadtam ki. - Miért pont most higgyek neked, hm? Ezt mondd meg!
-Mert most az igazat, csakis az igazat mondom...
-Ezt is már annyiszor hallottam... Valami újat is sikerült kitalálnod mindig...
   Még erősebben nyomtam a falhoz.
-Kérlek...! - A könnyeimmel küzdöttem. - Csak most... Hogy mi lesz később az nem érdekel... De örülnék, ha végre elmondanál mindent az elejétől...
-Ha megtaláltak volna téged, akkor már halott lennél. De így, hogy már félig ránk hasonlítasz, nehezebben tudnak majd megölni téged...
-Először is... Kösz a biztató szavakat. Másodszor... Nem hiszek neked. - Mondtam.
   Ekkor Jake hirtelen megfordult velem, és én kerültem a falhoz. Jake oldalra billentette a fejét. Az ajka egyre közelebb került az enyémhez.
-Nem, Jake... - Mondtam, miközben eltoltam magamtól. - Nem fogsz se levenni a lábamról, se elhalasztani a témát, se semmi.
-De most tényleg nem hazudok...
   Ettől kaptam még egy adrenalinlöketet, és teljes erőmből ellöktem magamtól
   Jake hátrált pár lépést, majd elesett, és pedig a fal mellett leültem. Ezt követően lépésekre lettem figyelmes.
-Jake, ugye nem...? - Ajsat megelőzte a hangja.
   Ahogy belépett lerítt róla az elképedés.