12. fejezet

-A nevem...-mondta, de kicsengettek. Ahogy megszólalt a csengő eltűnt.
-Jó volt a beszélgetés?-kérdezte egy lány.-Mellesleg Porsha Smith vagyok.-Porsha-nak szőke haja és kék szeme volt. Egy kék nadrág és egy élénk, piros felső. Látszott, hogy ő egy nagyon elkényeztetett lány.
-Szia. Én Brooklyn Star vagyok.
-Tudom-vetette oda félvállról. És azzal eltűnt az osztályból.
Már látom, hogy nem leszünk valami jóban. Összeszedtem a cuccom és elindultam kocsimhoz.
Beültem és elindítottam a kocsit. Kigurultam a parkolóból és hazafelé vettem az irányt. De félúton bedöglött.
-De jó, most mehetek haza gyalog-motyogtam.
Valaki odagurult a kocsim mellé és mondta:
-Szia. Jake Newton vagyok. Haza vontassalak?
-Szia. Brooklyn Star vagyok. És igen, nagyon megköszönném-válaszoltam hálásan.

Hazaértem.
-Nagyon köszönöm-mondtam Jake-nek.Fekete szeme és barna haja volt. Mags volt, talán 180 centi lehetett.
-Szívesen máskor is.-mondta, majd elment.
Felmentem a szobámba és hívtam a legközelebbi autószerelőt, akit találtam az otthoni telefonkönyvben.

Miután elment a szerelő elővettem egy könyvet.
-Sherlock Holmes. Ez jó lesz-gondoltam.
    Késő este mentem csak el aludni. Egyszerűen nem tudtam elaludni. Mikor végre sikerült már elmúlt tizenegy óra is.
     Arra riadtam az álmomból, hogy megcsörren a telefonom. Ránéztem az órámra, hajnali három óra. Vajon ki kereshet ilyenkor? Nagy nehezen kimásztam az ágyból és elkezdtem keresni a telefont. A kijelző azt mutatta, hogy anya hív. Mit akarhat ilyen korán? Felvettem.
-Igen?-mondtam álmosan.
-Lilian eltűnt-mondta sírva.
-Mi van?-kérdeztem értetlenül.
-Lilian tegnap előtt nem jött haza. Kérdeztem a barátait is, de ők se tudnak róla semmit. Már a rendőrséget is értesítettem.
-Rendben. Akkor..-mondtam elgondolkozva. Most mit mondjak neki?-Akkor induluk. Pár óra múlva ott vagyok-mondtam, majd letettem.
   Olyan gyorsan mentem, ahogy csak tudtam. Port Angeles felé mentem. Nagyjából félúton valaki oldalról belejött a kocsim hátuljába.
 -Na, már csak ez hiányzott-gondoltam. A sötétségben, mintha Liliant véltem volna felfedezni. Kiszálltam.
Lilian a kocsim felé jött.
-Örülök, hogy ismét találkozunk, hugi-mondta. Valaki lefogott hátulról. Kiáltani akartam, de egy másik valaki befogta a számat. Ott vergődtem az idegen szorításában. Lilian pedig csak nevetett.
-Mit csináltok?-akartam kérdezni, de nem hiszem, hogy abból bármit is lehetett volna hallani.
-Hogy mit csinálunk? Ez egyszerű...Elrabolunk-válaszolta. A mögöttem álló két alak betuszkolt a kocsijukba, aztán elhajtottunk.
-Hova megyünk?-kérdeztem rémülten. Semmi válsz.-Hova megyünk?-ismételtem el a kérdést.
-Chicagóba-jött a válasz.

    Végre megérkeztünk. Végre!? Ki tudja, hogy mi vár itt rám? Vagy, hogy mi lesz ezután? Vagy, ha egyáltalán lesz ezután. Nem szabad ilyenekre gondolni! Ezért gyorsan kivertem a fejemből.
     Bevittek egy kis elrejtett házba, levezettek egy lépcsőn az alagsor felé. Lent volt egy börtönféleség. Szóval ide akarnak bezárni? Remek. Semmi másra nem vágyom jobban.
-Most egy ideig itt leszel-mondta Lilian gonoszul vigyorogva. A másik két elrablómat nem láttam. Símaszk volt az arcukon. De azt sikerült megállapítanom, hogy az egyik nő, a másik férfi.
     Belöktek az egyik sarokba, bezárták a "cellát" és eltűntek. Szóval... Meg kéne barátkoznom azzal a gondolattal, hogy egy ideig ebben a pincében fogok vesztegelni. Sikerült felfedeznem egy ablakot, de sajnos két okból nem juthattam ki rajta:
1. Rács van rajta.
2. Túl kicsi, ahhoz, hogy kiférjek rajta.
Körülnéztem. Nem volt itt semmi egy ágyon kívül.
   Csak a lépcső fele lehetett szabadulni. Ahhoz pedig valahogy el kéne csenni a kulcsokat. Ez meg nem fog menni. Tehát maradnom kell amíg el nem engednek vagy valaki nem szabadít ki, amit kétlek, de reménykedni azért még lehet. Most, hogy itt ragadtam még anyu miattam is aggódni fog, aztán szól a rendőrségnek, hogy a másik lánya is eltűnt. A rendőrök meg persze egyből mennek Forksba, hogy megnézzék nem-e maradtam ott. Ha ott se találnak akkor meg mennek megkeresni aput. Ő se fog tudni rólam semmit. Ez így plusz egy ember, aki aggódhat.

    Már egy hete voltam ide bezárva. Minden reggel, délben és este kaptam valamit enni. Szerencsére finomak voltak az ételek. Mindig Lilian csinált valamit. Mindig is szeretett sütni-főzni. 
    Délután három óra körül valakik lejöttek. Ketten voltak. Két férfi, ennyit sikerült megállapítanom. Kinyitották az ajtót és felém közeledtek. Amilyen messze csak tudtam, olyan messze mentem tőlük. Az egyik lefogott, a másik meg valamit belebökött a karomba.
-Engedjenek el!-akartam üvölteni, de már nem tudtam. Minden elsötétült körülöttem.

-Egyenlőre nem szólunk neki-mondta valaki. Még nem voltam teljesen magamnál.
-Rendben-válaszolt egy másik ismeretlen férfi hangja.
-Miért nem?-kérdezte egy női hang. -Mert nem-zárta le a témát az első hang birtokosa.
-Szóval nem-mondta a női hang.
-Pontosan.
Kinyitottam a szememet....