*Damien*
Már éjfél felé járhatott az idő. Az elmúlt majdnem egy napban meg se mozdultam, és a végtagjaim már igencsak igényelték a mozgást. Teljesen elzsibbadtak. De nem akartam elmenni, hátha magához tér a lány.
Jól kiütötte ez az izé.
Brooklyn szemhéja megmozdult.
-Szia! - Köszöntem neki. A legnagyobb meglepetésemre válaszolt is.
-Helló!
Megmondom őszintén, erre nem számítottam. Elképzeltem minden lehetséges dolgot, de ez nem szerepelt köztük. Éppen ezért nem értettem semmit. Mi lenne, ha...?
-Hogy érzed magad? - Érdeklődtem.
-A körülményekhez képest? - Kérdezte savanyúan. - Kösz szépen, jól.
-Nem fáj a fejed vagy valami hasonló? - Ha erre is azt mondja, hogy "nem", akkor... Nem is tudom, mi lesz.
-Nem. - Látszott rajta, komolyan mondja, és nem csak azért, hogy hagyjam békén, és ne kérdezősködjem.
Ez hihetetlen. Még soha nem találkoztam senkivel, akinek ne fájt volna valamije ettől a cucctól.
Brooklyn felkelt, és odasétált az ablakhoz.
-Ki vagy? - Kérdezte nagyon halkan.
Odasétáltam mellé.
-Damien a nevem. - Válaszoltam készségesen. Minél jobban kijövök vele, annál könnyebb lesz mindkettőnknek.
-Kije vagy Jake-nek? Nem fejezted be a mondatot, és...
Mondjam el neki? Ha Jake nem kötötte az orrára, akkor tegyem meg én? Szerintem még sok más dologról sem számolt be neki. Jeremytől úgy tudom, hogy Jake annyit mondott neki, már elkezdte az "átváltozást".
Még azt se tudja, mik is vagyunk mi tulajdonképpen. Sőt... Azt se ki, melyik csapatban játszik.
Én legyek az, aki nyakon önti a kőkemény valósággal? Hideg zuhanyként érné, ebben nem kételkedem.
Tudtommal Jake szereti, és ahogy a fejéből kiolvastam több is történt köztük, mint egyszerű teremtő-teremtett kapcsolat... Az ő dolga lenne, hogy mindezt megossza vele.
Én is emlékszem, nekem milyen nehéz volt, amikor Jake-t átváltoztattam. Én voltam a teremtője kétszáz évvel ezelőtt. Most is az vagyok, de ő ezt nem akarja belátni. Szerinte én szúrtam el az életét, pedig...
Én csak a feladatomat teljesítettem. Az akkori feladatomat...
A "főnökök" azzal bíztak meg, hogy változtassam át, majd öljem meg. Átváltoztattam, de persze, hogy semmi ne menjen simán a terv szerint, valamelyik nagyokos kitalálta, hogy mondjak el neki mindent... Mi történt vele, miért ő? Úgy gondolták így majd érdekesebb lesz, mert küzdeni akar az életéért.
Feladatom szerint mindent elmondtam. Ha még ember lett volna, akkor sokkos állapotba került volna. De mivel nem az volt, lenyelte a történetet és a szabályok szerint kiállt ellenem. Hagytam nyerni... Nem akartam bántani... Nem voltam rá lépes...
Ő szabadon elmehetett, de én megkaptam a büntetésemet... Soha nem fogom elfelejteni... Csak miatta vállaltam ezt a kockázatot... Szerencsére jól ismertek, és megkíméltek az életem. Nem öltek meg, legalábbis nem engem... Hanem azt, akit a legjobban szerettem, egy lányt...
Nem is lehetne ennél ironikusabb... A lány, aki itt áll mellettem, nem más, mint a volt szerelmem ebben az életében... Erről az egészről nem tud senki sem, csak én és a "főnökök" - ahogy mi nevezzük őket. Viszont ők is csak annyit tudnak, hogy a lány maghalt, azt már nem, hogy jelenleg is él egy következő életében... Nekem is eltartott egy ideig, mire mindent kinyomoztam.
Ezt követően pár nappal kiléptem. Ott hagytam őket, és azóta itt élek. Jeremy nemrég felkeresett, hogy segítséget kérjen, mert egyedül nem boldogult el ezzel a problémával.
-Jobb lenne, ha leülnél... - Tanácsoltam Brooklynnak.
