23. fejezet

*Jake*

-Ajsa, mi a baja? - Kérdeztem aggódva. A szemem nem tudtam levenni a lány mozdulatlan testéről.
  Ajsa idegesen járkált fel-alá a szobában, miközben Jeremyre vártunk. A nap is kezdett felkelni. A sugarai bevilágítottak a szobába.
  Nem sokkal később Jeremy is megérkezett Cappieval.
-Megmérgezték. - Mondta nyugodt hangon.
-És ezt ilyen nyugodtan mondod? - Förmedtem rá.
-Befejezhetem a mondatot? - Kérdezte gúnyosan. - Nem halálos az adag, főleg, hogy már fél úton van afelé, hogy ő is olyan legyen, mint mi.
-De ki, mikor és hol? - Türelmetlenkedett Ajsa.
-Szerintem... - Szólalt meg most először Cappie. - Amikor Willhez ment és én hoztam vissza. Akkor Will a karjánál fogva akarta elrángatni hozzájuk.
-Akkor... - Jeremy be sem fejezte a mondatot, de már a lány karját vizsgálta. - Itt van.
  Egy kicsi, piros foltra mutatott Brooklyn karján.
-És csak most hatott? - Érdeklődtem.
-Igen. - Válaszolta Jeremy. - Reggelre nem lesz semmi baja.

*Jeremy*

Ajsaval és Cappieval átsétáltunk a nappaliba, hogy a többiek is megnyugodjanak. Jake pedig ott maradt Brooklynnal.
-Jól van? - Ugrott fel Megan a kanapéról.
-Még eszméletlen, de reggelre magához fog térni.
-Szerencséje volt. - Állapította meg Ajsa. - Ha Cappie később ér oda, biztos, hogy már halott lenne.
  A többiek még maradtak beszélgetni. Ajsa és én felmentünk a szobámba.
-Tudod... - Kezdte Ajsa, miközben felém fordult az ölelésemben. - Néha az jut eszembe, hogy helyes-e, amit vele teszünk.
-Ezt  hogy érted? - Nézem rá meglepetten.
-Minket se kérdeztek meg, hogy szeretnénk-e azok lenni, amik most vagyunk. Neki lenne választása, mi meg úgy cselekszünk, ahogy nekünk tetszik. Már félig az, mint mi. De az igazságot se mondtuk el neki végig. És ő még csak nem is tudja, mi történik vele.
  Most már értettem, mire gondol. Ebben igazat adok neki.
-Viszont most Jakenek kell dönteni, hisz ő szerelmes belé. Minden tőle függ. Ő döntött így.
-Igazad van. De ez a megoldás még mindig nem tetszik. Majd ha olyan lesz, mint mi, Jake eléáll és azt mondja: "Te is olyan lettél, mint mi."? - Utánozta Jake hangját.
-Egyenlőre még sok lehetősége van.
  Úgy gondoltam, hogy már hanyagolhatnánk ezt a témát, így megcsókoltam Ajsat. Tudta, hogy mire gondolok, ezért nem is hozta fel újra.

*Brooklyn*

Kezdtem magamhoz térni. Amikor kinyitottam a szemem, világos volt.
  Nem tudtam, mi történt. Csak annyira emlékeztem, hogy összeesek és Jake elkap. Utána se kép, se hang.
  Jake az ágy szélén ült, és a kezemet fogta.
-Mi történt? - Megpróbáltam felülni, de a fejem iszonyatosan fájt, és visszahanyatlottam.
-Fáj a fejed? - Kérdezte aggódva, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.
-Igen, fáj. - Nyögtem a szavakat.
-Azon kívül nincs semmi bajod? Olyan fehér vagy, mint a fal.
  A kezét a homlokomra tette, majd ijedten húzta vissza.
-Tűzforró vagy. Maradj itt! Rögtön jövök. - Azzal kiviharzott a szobából.
  Pár pillanat múlva Jeremyvel tért vissza.
-Jeremy, mi a bajom? - Nem tudom, hogy ez a mondat mennyire sikerült érthetőre.
-Brooklyn, téged Will megmérgezett. Gondolom ez annak az utóhatása lehet.
-Mikor? - Nem tudtam kitalálni, mikor történhetett mindez.
-Amikor tegnap Will megragadta a karodat. Nem éreztél semmit? - Nézett rám kérdőn Jeremy.
-Nem. - Ismertem be.
-Nagyon nagy baj van. - Rohant be Ajsa. - Willék itt vannak. Úgy néz ki, az egészet kitervelte.
-Emlegetett szamár. - Vágta rá Jake.
-Vele megyek. - Mondtam, mikor már nem fájt annyira a fejem. Ha tovább maradok, akkor a végén valamelyiküknek nagyobb baja lesz belőle.
-Nem mész vele sehova! - Jake szinte kiabált.
-Miért, lefogsz? - A hangom gúnnyal volt tele.
-Ha muszáj...
  A többiek nem várták meg a szócsatánk végét, inkább lementek.
  Az idegességem elnyomta a fájdalmat.
  Megpróbáltam elmenni Jake mellett. De ő megállított. Megfogta a vállam, és visszanyomott az ágyra.
  A térdemmel hasba rúgtam. Elengedett, én pedig kiszaladtam a folyosóra. Hallottam, ahogy utánam kiált, majd láttam, ahogy felém fordul eltorzult arccal.
-Sajnálom. - Mondtam neki könnyes szemekkel. Aztán lefutottam a földszintre.
  A lépcső aljára érve, a nyitott bejárati ajtó szélének támaszkodó Willt pillantottam meg. A ház különböző pontjaiból kiabálásokat, nyögéseket és hörgéseket hallottam.
  Csak Willt néztem. Keményen, kitartóan. Alig hittem el, hogy tényleg megteszem. Egyenesen a halál szemébe bámultam.
  Végül felém nyújtotta egyik kezét. Vele kell mennem.
  A lépcsőn dübörgő lépteket hallottam. Jake mindjárt utolér. Ha most nem megyek vele, nem lesz még egy lehetőségem.
  Elindultam felé. Alig volt vissza pár lépés, amikor Jake a nevemet kiáltotta.
-Brooklyn! Ne tedd!
-Sajnálom. - Mondtam még egyszer.
  Két lépést tettem előre. Will félreállt az ajtóból.
-Csak utánad.
-Hagyjuk az udvariaskodást! - Mondtam, mikor elhaladtam mellette.
-Rendben. Te mondtad...
  Azzal felkapott és elindult velem az erő belsejébe.