19. fejezet

-Hát ez az ajtó? - Ámultam el. Meg mernék rá esküdni, hogy darabokra hullott szét.
-Ilyen esetekre van pár ajtónk.
-Mi volt ez az előbb? - Gondoltam ha ezzel a kérdéssel kezdek, akkor ki tudok szedni belőle valamit. De biztos tudta, mit akarok igazából megtudni.
-Majd elmesélem az egészet, ígérem! - Letett a szobájában lévő kanapéra. Mellém ült. - Tudod, hogy megígértem...
-Tudom. - Vágtam közbe. Most már nagyon elegem volt a titkolózásukból. - Mi olyan nagy titok, hogy nem mondhatod el?
  Nekidőltem a mellkasának.
-Kérlek! - A könnyeimmel küzdöttem. Végül nem sikerült visszatartanom, és zokogtam. Jake magához ölelt.
  Nem akartam elhinni, hogy pár órája még tőle féltem, most meg...
-Nem mondod el? - Próbáltam újra. Nem válaszolt. Megpróbáltam máshogy. - Kérdezzem meg Ajsat vagy Jeremyt? Vagy valaki mást a lakásból? Esetleg menjek el Willékhez? - A legutóbbi ötlet nem tetszett. De ha valamit meg akarok tudni, akkor nincs más választásom.
-Nem mennél el Willékhez.
-Rendben. - Mondtam beleegyezően.
  Kibontakoztam az öleléséből, majd az ajtó felé vettem az irányt. Nem foglalkoztam a lábamba hasító fájdalommal. Csak mentem. Egyenesen lefelé. Nem hallottam, hogy utánam jönne. Letöröltem a könnyeimet.
-Ajsa... - Kezdtem már a konyhában.
-Igen? - Megfordult. Az arca hirtelen elkomorodott. - Miért sírtál? Bántott? - Legyintettem. - Akkor?
  Leültünk az asztalhoz Jeremy mellé.
-Én... szeretném tudni, hogy... hogy...
-Mi folyik itt? - Fejezték be helyettem egyszerre.
-Igen. Jake nem hajlandó semmit se mondani. - Fakadtam ki. - És én már... már semmit sem értek.
-Jake! - Kiáltott Jeremy. - Öcsi, most azonnal gyere ide!
  Már többször észrevettem, hogy Jeremy öcsinek szólítja Jaket.
-Öcsi?
-Én vagyok a bátyja. Tudom, nem nagyon hasonlítunk.
-Igen? - Ült le közénk Jake.
-Most azonnal elmagyarázol mindent, vagy én teszem meg. - Fenyegette Jeremy.
  Jake válaszra sem méltatta. Ült ott engem nézve.
-Brooklyn, gyere velem! - Jeremy felállt, és rám várt. Felálltam. Nem veszíthetek semmit. A nappaliban leültünk. - Add ide a kezed!
  Kérdés nélkül belehelyeztem a kezébe az enyémet. Ő becsukta a szemét és erősen összpontosított valamire. Érdeklődéssel figyeltem. Fél perc múlva elengedte a kezem.
  A karomon és lábamon lévő kötéseket levette. Arra számítottam, hogy tele lesznek sebekkel, de nem így történt. Semmi bajuk nem volt.
-Hogy...? - Nem tudtam mire vélni a dolgot. Hogy csinálta?
-Képesség.
-Ennek van valami köze a titokhoz? - Találgattam.
-Igen. Kezdjük a legelején. Mi...
-Jeremy, ne! - Jött be Jake. Az arcáról dühöt és elkeseredettséget olvastam le.
-De igen.
-Kérlek, ne!
-Jake... - Elé álltam. Talán tíz centire lehetett tőlem. Megkíséreltem nem ideges lenni. - Szerintem itt az ideje, hogy mindent megtudjak. A nővérem elrabolt. Tőle meg Willék hoztak el. Onnan elmenekültem. Találkoztam veled. Őszintének tűntél. Ennek ellenére nem voltál az. Amit megtudtam és igaz, azt mind Jeremytől tudom. - Itt elszakadt a cérna. Újra elkezdtem sírni. - Most megtudhatnám az igazságot, de te leállítod. Nincs jogom tudni? Elvesztettem a családomat. Itt számomra minden és mindenki idegen. Ráadásul akikkel eddig találkoztam kísértetiesen hasonlítanak az egyik álmomban szereplőkre. Még a nevük is ugyanaz. Megőrültem? Vagy másról van itt szó? Mindig azt mondod, majd elmondok mindent. Hadd mondja el! Ő, Ajsa vagy te. Nekem mindegy. De tudni akarom mi folyik itt.
  Hálás voltam neki, hogy végighallgatott és egyszer sem szakított félbe. Már ki kellett adnom magamból mindezt.
-Oké. - Egyezett bele Jake. - Elmondom. Jobb lenne, ha leülnél.
  Megtettem, amit kért. Miért is hallgatok rá? Most vajon tényleg mindent megtudok? Ha Jake-en múlik nem biztos. Ha Jeremyn múlik, mindent elmondanak.
  Kíváncsian figyeltem rá. Abban reménykedtem, elmondja.
-Mi igen régről jöttünk. - Kezdett bele Jake. - Jó, nem is volt olyan régen. Jeremy 1723-ban, Ajsa és én pedig 1725-ben születtünk.
  Azt hittem elájulok. A 18. századból jöttek? Az nem lehet.
-Ez lehetetlen.
-Ez az igazság. Mindhármunkból 1742-ben vámpírt csináltak.
  Vámpír? Biztos csak viccel. Vámpírok nem léteznek.
-Akkor kapta a gyógyító képességét Jeremy.
-Nem viccelsz? - Amennyire tudtam, próbáltam nyugodt maradni, de a hangom remegett.
-Nem. És akik még itt vannak, azok is vámpírok meg Willék is.
-És én mit keresek itt? Én ember vagyok. - Nem értetem miért kell itt lennem.
-Minden kiválasztott ezt kérdezi. - Szólt közbe Ajsa.
-Kiválasztott? Ki? Én? - Ezeknek tényleg elment az eszük. Nem is értem miért vagyok még mindig itt.
-Igen. Te és mi hárman. Rád vártunk majdnem háromszáz évig. - Mondta Jeremy. - Belőled is vámpírt kell csinálnunk. Minél előbb, mert Willnek azért kellesz, hogy megöljön és akkor nekünk se lesz semmi esélyünk.