20. fejezet

-Nem hiszek neked. - Jelentettem ki.
-Miért?
-Hagyjad, Jake! - Jeremy felállt, és odajött hozzánk. A kanapé támlájának támaszkodott. - Szerintem már nem tudod becsapni. Ahhoz túl sokat hazudtál neki.
-Szóval... Nem vagytok vámpírok. - Szögeztem le. Megrázták a fejüket. - Akkor? Mi az igazság?
-Hogy mik vagyunk, azt nem kell tudnod. De a többi igaz volt.
-Oké. - Belenyugodtam. Valószínűleg tőle nem fogok megtudni semmi mást. Az egyetlen lehetőségem, ha megkeresem Willt. Akárhol is legyen meg kell találnom.
  Felálltam. Elindultam az ajtó felé. Nem tudom, jó ötlet-e ezt csinálni. Kiléptem az ajtón, és bevetettem magam az erdőbe.

*Jeremy*

-Jake, ne menj utána! - A háta mögé csavartam a kezét. - Hadd gondolja át a dolgokat! Te is tudod, hogy nem fog elmenni Willhez. Estére visszajön.
-Mitől vagy ebben olyan biztos? - Ki akart szabadulni a szorításomból, mire én még erősebben szorítottam. - Ja, persze. A képességeid. - A szavakat gúnyosan, szinte köpve mondta ki. - Elengedsz? Nem megyek utána.
  Elkezdtem kutatni a fejében. Biztosra akartam menni. Ha most utána megy, nem biztos, hogy Brooklyn túléli.
  A gondolatait elzárta előlem. Nem tudtam kideríteni, mit fog tenni.
  Végül vonakodva, de elengedtem.
-Köszi, bátyus!
-Mit titkolsz? - Vontam kérdőre. Mostanában nagyon furcsán viselkedik. Brooklynnak is meg kell tudnia. Jake mindig arra kér minket, hazudjunk. Szerinte a lány minél később tudja meg az igazat, annál jobb.
-Az csak rám tartozik. - Válaszolt idegesen.
  Tudtam, mi az egyetlen lehetőségem. Ha elmondom neki azt, amit tudok.
-Nézd! Tudom, hogy szereted. És hogy...
-Honnan? - Üvöltött. A szeme már-már szikrákat szórt.
-Látszik rajtad. De az a kérdésem, amit titkolsz, köze van ahhoz, hogy szereted?
-Nem.

*Brooklyn*

Már egy ideje sétálhattam. A nap is lassan készült lemenni. Ki tudja mennyi idő telhetett el azóta. Csak mentem egyenesen. Hátha találok valami ismerőset, ami el tudna vezetni Willhez.
  A többiek nem jöttek utánam. Gondoltam, Jeremy lebeszélte róla Jake-et.
  Sehol nem láttam semmi ismerőset. Van egyáltalán ennek valami értelme? Az erdőben keresek egy számomra ismeretlent, aki talán mindent elmond és, aki talán megöl. Miért nem foglalkozom a kisebb részletekkel? Miért helyezem előrébb az igazságot, mint a saját életemet? Mert nincs veszteni valóm?
-Engem keresel? - Ijedtemben ugrottam egyet.
  A hang a hátam mögül jött, de amikor megfordultam nem láttam senkit. Felnéztem az egyik fára. Will egy ágon állt a fa törzsének támaszkodva. Majd egyik ágról a másikra ugrálva lejött.
-A válaszom, igen. Elmondok mindent, ha most velem jössz. - Olyan közel jött, hogy éreztem a leheletét az arcomon. Hátrébb léptem. - Mi a válaszod?
-Hát... - Biztos vele akarok menni? Nem volt ez olyan jó ötlet, mint azt eredetileg gondoltam. - Most kösz, de inkább nem. - Válaszoltam kimérten.
-Számodra ez az egyetlen lehetőség maradt. - Győzködött. - Ha nem, hát nem. De attól még velem kell jönnöd.
-Nem megyek veled sehova. - Elmentem mellette. Jobb lesz, ha most visszamegyek.
-De igen. - Megragadta a karomat, és visszafordított.
-Eressz el! - Próbáltam elszakadni tőle. Sokkal erősebb volt, és ezzel csak azt értem el, hogy még erősebben szorított.
-Will, hagyd őt békén! - Hallottam egy ismerős hangot. Bár abban biztos voltam, hogy még csak abban a furcsa álmomban találkoztam a tulajdonosával.
  Megragadta Willt a nyakánál fogva, így ő kénytelen volt elengedni engem. A másik férfi egy fa törzséhez nyomta a hátát, miközben felemelte a talajról.
-Itt helyben megölhetnélek, de nem akarom, hogy ő is lássa. Úgyhogy most szépen elmész.
  Elengedte, és Will elindult abba az irányba, amerre még pár perce tartottam.
-Ennek még nincs vége. - Kiáltott vissza.
  Az idegen felém fordult. Barna haja és szeme ismerősnek tűnt.
-Gondolom te vagy Brooklyn. - Állapította meg.
-Igen. Honnan tudod? - Lepődtem meg.
-Én is ott lakom, ahol egy ideje te is. Még nem találkoztunk, de én már láttalak. A nevem...
-Cappie. - Ugrott be. Látszólag ő jobban meglepődött, mint én.
-I-igen. De te... - Vonta fel a szemöldökét.
-Hosszú. - Legyintettem.
-Ráérek. Nem olyan rövid az út vissza a házhoz.
-Oké.
  Mindent elmeséltem neki az elejétől a végéig. Ő csak bólogatott.
-Sajnálom, hogy nem hallhattam a legutóbbit. Kíváncsi lettem volna Jake arcára. - Nevetett.
-Gondolom tőled se tudhatom meg, mik vagytok. - Nem hittem, hogy sikerrel járok, mert Jake biztos mindenkinek megtiltotta, hogy elmondja.
-Eltaláltad.
-Miért nem tudhatok semmit?
-Jake néha eléggé önfejű tud lenni. Jelen esetben nem tudja eldönteni, hogy meg kéne-e tudnod az igazat. És megkért minket, hogy ne mondjunk semmit.
-Értem. Akkor hiába kérdeznék meg tőletek akárkit, nem mondana semmit. Most csak Will árulná el.
-Willhez meg nem kéne fordulnod. Ő veszélyes. Csak megölne téged. legközelebb ne jusson eszedbe egyedül elindulni! Bárhol rád talál.
-Rendben. Megígérem. - Ebben igazat adok neki Nem fogok egyedül mászkálni az erdőben.
  Lassan visszaértünk. Az ajtóban megláttam Jaket. Amikor észrevett, láttam, megkönnyebbült. Odafutott hozzánk.
  Magához ölelt.
-Annyira aggódtam. Nincs semmi bajod?
-Nincs. Hála Cappienek. - Jake kérdőnk nézett először rám, majd Cappiere.
-Will. - Mondta Cappie. Ez az egy szó mindent elárult, amire Kíváncsi volt.
-Jake! - Hallottuk Ajsat a ház egyik emeletéről.
-Gyere! Van egy meglepetésünk! - Megfogta a kezem, és magával húzott arra az emeletre, ahol az ő szobája is van. Ezúttal egy szobával hátrébb mentünk. Ajsa és Jeremy ott vártak minket.