22. fejezet

*Jake*

Brooklyn forgolódott. Biztos megint rémálma van. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezekről én tehetek. Néha olyan jó lenne Jeremy helyében lenni. Tudnám, mire gondol.
  A lány egyszer abbahagyta, utána pedig megint elkezdett forgolódni az ölelésemben.
  Nem akartam elengedni. Szerettem, és bármit képes lettem volna megadni neki.
  Sajnos nem tudom, mit érez irántam. Gyűlölni, biztos, hogy nem gyűlöl. Ha meg mégis, akkor miért kérte volna, hogy maradjak itt? Igaz, megérteném. Amit vele tettem, azt nem tudtam megbocsátani magamnak. Többször is majdnem megöltem.
   Egyszer arra lettem figyelmes, hogy a nevemet suttogja.
-Jake, maradj velem! Kérlek, Jake, ne hagyj itt! Jake...
   Ezt követően még közelebb húzódott. Akkor úgy éreztem, meg tudnám védeni. Eddig is sikerült, de most még inkább így éreztem. Abban a pillanatban, eldöntöttem, nem fogom többé bántani.
   Azt szeretném, hogy ő is szeressen engem. De ha megmondom neki, én mit érzek iránta, vajon mit fog szólni? Vagy mi lesz, ha megint bántani fogom?
   Brooklyn elkezdett remegni, de tudtam, hogy nem a félelemtől. Fázott. Magunkra húztam egy takarót.
-Jake! - Sikított.
   A kezemet az arcára tettem, és finoman simogattam. Vajon mi történik az álmában? Először könyörög, hogy maradjak vele, utána pedig a nevemet sikítja.
   Egyik kezét a mellkasomra tette. Az arca egyre békésebb lett. Kezdett megnyugodni.

-Jake? - Kérdezte, most már suttogva.

  A szemhéja megmozdult, majd kinyitotta. Felébredt.

-Itt vagyok. - Súgtam vissza. A kezem még mindig az arcát simogatta.

-Jake... - Az arcát a vállamba fúrta. Hallottam a hangján, hogy már majdnem sír.

-Semmi baj. Itt vagyok.- Próbáltam csitítani. - Mondd, mi a baj? - Kértem.

-Valaki meg akart...

-Ölni? - Fejeztem be helyette. Ő csak bólintott.

-Láttam egy nőt és egy férfit. Mintha ismertem volna őket, pedig még soha nem láttam őket.

-Azok biztos a szüleid voltak. - Mondtam, majd megpróbáltam egy kellemesebb témára váltani. - Tudtad, hogy a nevemet kiabáltad?

-Nem. - Lepődött meg, majd felnézett, mint aki rájött, hogy még más dolgokat is mondott. - Még volt valami?

-Igen. - Nevettem.

-Mi? - Nézett rám ijedten.

-Kérted, hogy ne hagyjalak ott valahol, és maradjak veled. Utána a nevemet sikítottad.

-Most csak viccelsz. Ugye?

-Nem.

-Jake, mást nem mondtam?

-Hát... - Húztam az idegeit.

  Kitartóan nézett rám, hátha befejezem a mondatot. Így egy viccel fejeztem be.

-Azt, hogy szeretsz. - Nevettem megint. Egyből rájött, hogy csak ugratom.

-Ez nem vicces. - Ő is nevetett.

  Felült, majd egy párnát fogott a kezébe, és azzal ütött meg.

-Pedig nekem nagyon tetszett. - Én is felültem, és kivettem a párnát a kezéből, mire ő felvette a másikat.

*Brooklyn*

-Párnacsata, mi? - Kérdezte Jake, és ő is finoman megütött a párnával.

  Én is újra felé lendítettem, de elkapta a karom a levegőben. Közelebb húzott magához.

  Tudtam, mit akar csinálni. Ám a legutóbbitól ez annyiban fog különbözni, hogy most én is akarom, hogy megcsókoljon.

  Az ajka lassan közeledett az enyémhez. Nem tudtam várni. A karom a nyaka köré fontam, és olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak tudtam.

  Jake meglepődött, de visszacsókolt.
-Szeretlek. - Suttogta, mikor egy kicsit eltolt magától.
-Én is. - Vallottam be fülig vörösödve.
  Visszadőltünk az ágyra. Jake karjára tettem a fejem, ő pedig megint az arcomat simogatta.
  Örültem, hogy végre bevallottam. Nem csak neki, hanem magamnak is.
-Tudod... - Kezdte. - Már egy ideje szeretném megtudni, milyen érzéseid vannak velem kapcsolatban. Köszönöm, hogy most elmondtad nekem.
  Alighogy kimondta, megint meg akartam csókolni. Ő mintha megérezte volna, és a száját erősen az enyémre szorította. Aztán átgördült fölém. Egyik kezével elkezdte feljebb húzni a felsőmet.
-Jake... - A kezem az övére tettem és megállítottam. - Ezt még nem.

  De mintha meg se hallotta volna.

-Jake, nem akarom! - Mondtam újra. Ez se hatott rá.

  Arrébb löktem, és felkeltem az ágyról.

  A szemem most már eléggé hozzászokott a sötéthez, így láttam, hogy utánam nyúl.

-Figyelj, Jake! Én még nem akarom ezt. Még csak tizenhét vagyok.

-Én is. - Erősködött.

-Mióta is? - Kérdeztem velősen, választ nem várva.

-Az részletkérdés.

-Nem, nem az.

  Most már Jake is felkelt. Előttem tíz centivel megállt.

-Rendben. Nem ma este.
  Bólintottam.
-De ne hidd, hogy évekig fogok várni! - Figyelmeztetett. Ez a gondolat egy kicsit megrémített, de nem foglalkoztam vele.

*Jake*

-Gyere! Aludjunk! - Biztattam.
  Nem valami könnyen, de beleegyezett. És én még pár perccel ezelőtt megfogadtam, hogy nem teszek semmi olyat, amivel bántanám.
  Megfogtam a karját, hogy visszahúzzam, de ő összeesett.
-Brooklyn! - Kiáltottam.
  A lány eszméletlenül feküdt a karjaim közt. Meglepetésemben, nem tudtam, mit csináljak.
  Lefektettem az ágyra, és átszaladtam a szobámba. előkerestem a telefonomat. Kikerestem belőle Ajsa számát, és rácsörögtem.
-Tessék? Mit szeretnél, Jake? - Hallottam a hangját.
-Brooklyn összeesett. - Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de nem sok sikerrel.
-Mi van? - Döbbent meg Ajsa. - Mit tettél már megint, Jake?
-Nézd! Most nem fogok veled vitatkozni. Azonnal ide kell jönnöd. Hol vagy most?
-Nagyjából száz méterre a háztól. De Jake... Ha valamit tettél vele, akkor azt nagyon meg fogod bánni, és...
  Nem vártam meg, hogy befejezze. Letettem, majd visszamentem Brooklynhoz. Még mindig nem volt magánál.
  Leültem mellé.
-Mi a fenét csináltál? - Rontott be Ajsa.