13. fejezet

-Hol vagyok?-kérdeztem. Egy kanapén feküdhettem.
-Valahol-mondta valaki. Nagyon ismerős volt a hangja még Atlantából.
Még jobban kinyitottam a szemem. Előttem állt egy lány, akit még soha nem láttam. Mellette állt egy fiú. Pont úgy nézett ki, mint az álmomban Phil. Még az milyen érdekes lenne, ha így is hívnák. Az előbb három ember hangját hallottam, de itt csak kettő van. Hol lehet?
-Kik vagytok?-kérdeztem miközben felültem.
-Én Ajsa vagyok-mondta a lány.-Ő meg Phil.
Majdnem kiszakadt belőlem a nevetés. Ez nem lehet. biztos megint álmodok.
-Ő pedig-mutatott a hátam mögé-Will.
Istenem add, hogy ne úgy nézzen ki, mint álmomban!
Óvatosan megfordultam, de amint megláttam vagy két métert ugrottam hátra.
-Mi a baj?-kérdezte Phil.
-Nem. Ez nem lehet.
-Mi nem lehet Brooklyn?-kérdezte Will.
-Honnan tudjátok, hogy hogy hívnak?-kérdeztem válasz helyett.
-Az nem számít-válaszolt Ajsa.
-De igen, nekem nagyon is számít.
-Nekem barátságosabbnak tűntél az iskolában-szólt közbe Phil.
-Milyen iskolában?-nem értettem, hogy mire gondol.
-A forksi iskolában, biológián-válaszolt.
-De nem is találkoztunk ott.-Próbáltam visszaemlékezni, de nem ment. Miről beszél? Teljesen hibbantnak gondol?
-De igen. Mellettem ültél.-Ez tényleg őrültnek néz.-A bűvészkedésről hallottál már?
Nem válaszoltam azonnal, de végül bólintottam.
-Na, ez ilyen egyszerű. Átváltoztam a kellékek segítségével és bumm.
-Aha. És még vámpírok is vagytok, ugye?
Mindenki komoly arccal nézett rám. Ez most vajon az a nézés, hogy:  Teljesen őrült vagy? Vagy inkább az hogy: Igen azok vagyunk.
-Ez most azt jelenti, hogy nem?-Senki nem válaszolt. Kezdtem elgondolkodni. Ha ez azt jelenti, hogy igen, akkor bajban vagyok.-Vagy igen?
Senki nem válaszolt. Újra. Akkor máshonnan próbálkozok:
-Hol van Lilian?
-Meghalt-mondta Ajsa.
Mi van? Meghalt? Biztos csak viccel. Mikor? És hogyan?
-Mikor, hol és hogyan?-érdeklődtem, miközben óvatosan a legközelebbi ajtó felé araszoltam.
-Nem tudjuk.
Odaértem az ajtóhoz, megfordultam és futottam a bejárati ajtó felé. Szerencsére nyitva volt. Kiléptem. Olyan gyorsan rohantam, ahogy csak tudtam. Halottam, hogy kiabálnak utánam, de eszem ágában sem volt visszafordulni. Talán utánam jöttek, talán nem.
   Már jó pár mérföldet futhattam. Besötétedett. Nem láttam semmit. Bár eddig se néztem, hogy merre futok.   Az eső is elkezdett zuhogni. Pár perc alatt hatalmas tócsák kerültek elém.
   Éjfél körül lehetett, amikor észrevettem egy kiálló sziklát, ami alatt meghúzhatom magam az eső végéig. Nem telt bele pár perc és én elaludtam az eső zúgásától.
   Mikor felébredtem már nem esett az eső. Még csak hajnal körül lehetett. Nem aludtam valami sokat. De nem számított. Tovább kellett mennem. Nem volt kedvem futni, abból már tegnap elegem lett. Most csak úgy mentem amerre a lábam vitt. De meg kellett állnom.
   Egy folyó terült el előttem. Vagy 15 méter széles lehetett. Remek, ezen nem fogok átjutni. Három választásom maradt:
1. Visszafordulok.
2. Követem a folyót valamelyik irányba.
3. Átúszom.
Az elsőt egyből el is vetettem. Nem fogok visszamenni. Soha. A harmadik lehetőség is elúszott. Nagy valószínűséggel belefulladnék.
    Akkor követem a folyót. De merre? Két lehetőségem volt: jobbra vagy balra. Végül is jobbra mentem, amerről a folyó folyt. Megint mérföldeket gyalogoltam. Lassan kezdett besötétedni. Egész nap nem ettem semmit. Bár nem is voltam éhes. Se szomjas.
    Az eső megint rákezdett. Itt minden este esik? Valószínű.
    Ezúttal is egy sziklaszirt alá húzódtam be. Most is hamar elaludtam. Egész éjszaka rémálmok gyötörtek. Megállás nélkül üldöztek. Ha ez az álmom is úgymond "valóra válik" mi lesz? Erre még gondolni is rossz.
    Felébredtem, de nem nyitottam ki a szemem. Fáradt voltam. Még akartam egy kicsit pihenni. De éreztem, hogy valami nincs rendben.
    Kellett egy kis idő, amíg rájöttem, hogy ringatózok. Pont, mintha egy hajón lennék. De hogy kerültem erre a hajóra. Már ha ez egyáltalán egy hajó. Lehet, hogy nem az. Teljesen olyan, mintha vinne valaki.
    Óvatosan letett a földre. A talaj nagyon hideg volt.
    Végre szereztem egy kis erőt és kinyitottam a szemem. Jake Newton állt velem szemben.
-Jó reggelt-mondta kedvesen.
-Hol vagyok?-kérdeztem szinte meg se hallva, amit mondott.
-Hogy pontosak legyünk egy...-körülnézett.-Egy erdő közepén, egy folyótól északra.
Megpróbáltam felállni. Egy kicsit megszédültem és vészesen közelített felém az erdő talaja. Szerencsére Jake elkapott, mielőtt közelebbről megismerhettem volna a földet.
-Kösz-motyogtam.-Hova tartunk?-kérdeztem miközben leültetett egy kisebb sziklára, nehogy újra elessek.
-Nem tudom. Valamerre északra.
-És hogy kerültem ide? Vagy egyáltalán te, hogy találtál meg?
-Eltévedtem, és akkor találtalak meg a valahol a folyótól nem messze.
Valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani. És hogy tervezi a hazajutást? 
    Mielőtt végig gondolhattam volna ezt az egészet, lehajolt és újra felemelt.
-Tegyél le!-tiltakoztam.-Tudok a saját lábamon is menni.
-Azt nem hiszem-nevetett.-Viszlek és kész!-Jelentette ki.
Pedig tudom, hogy tudok menni. Meg kellett adnom magam.
-Rendben-adtam meg magam.-Vihetsz, most az egyszer.
-Akkor irány észak!-szólt diadalmasan.