3. fejezet

-Tehát... igen, a barátaim vámpírok és én is az vagyok szeptember óta. Na? Szerintem most sikítanod kéne. Vagy tévedek?
-Nem tévedsz. Tényleg sikítanom kellene. De csak kellene. Viszont én nem sikítok.
-Nem. Ebben igazat adok. De nem félsz tőlem?
-Különös, de nem. Nem is félek, sőt elrohanni sem akarok. Inkább örülök, hogy elmondtad.
-Tényleg?
-Hát persze.
-Csak egy kérdés. Hogyan jöttél rá?
-Volt egy furcsa álmom éjszaka.Most én is kérdezhetek valamit?
-Persze, amit csak akarsz.
-Té-té-tényleg vé-vé-vérrel tá-tá-táplálkoztok?
-Igen, de nyugi mi csak állatokéval.
-Huh.. most megkönnyebbültem. Viszont van itt még valami.
-Mi?
-Hát tényleg nagyon gyorsak és erősek vagytok?
-Igen, sőt még a bőrünk is jéghideg.
-Akkor, ha jól értem azért jéghideg a bőrötök, mert hófehér?
-Hát... ilyen szempontból még nem gondoltam rá, de nagy valószínűséggel igen, ezért. Ja, és van még valami örökké élünk.
-Komolyan?-Bólintott.- Tehát nem haltok meg. Soha?
-Soha.
-Rendben és mi van a nappal?
-Attól csillog a bőrünk.
-Tehát foglaljuk össze: vámpírok vagytok, nagyon gyorsak, nagyon erősek, a bőrötök hófehér és jéghideg, a napon meg csillog és örökké éltek. Kihagytam valamit?
-Igen, de csak azt amit még nem mondtam.
-Mégpedig?
-Soha sem alszunk.
-Van még valami amit tudnom kell?
-Szerintem nincs.
-Még valami. Ki járt a szobámban éjszakánként?
-Will Palmer.
-És hogy jutott be?
-Ezt majd tőle kérdezd.
-Ezt hogy érted?
-Bemutatlak nekik és szépen megmondunk nekik mindent.
-Oké.-Értettem egyet.
Eközben megérkeztünk a suliba. Gyorsan berohantunk órára. Még éppen időben ugyanis pont utánunk egy perccel érkezett a tanár is. Laurának épp annyi ideje volt, hogy a fülembe súgja.
-Majd ebédnél bemutatlak nekik.
-Oké.-Válaszoltam.
Elkezdődött az óra.