Díj

Köszönöm ezt a díjat ßełłinek és vivnek.

Küldöm:

Csili: www.vertolverig.blogspot.com
Bea: www.newlifewithawolf.blogspot.com
Bianka: www.vanillaparadise.blogspot.com
Dorka: vamp-wolf.blogspot.com
Kate: www.diamond-qeen.blogspot.com

13. fejezet

-Hol vagyok?-kérdeztem. Egy kanapén feküdhettem.
-Valahol-mondta valaki. Nagyon ismerős volt a hangja még Atlantából.
Még jobban kinyitottam a szemem. Előttem állt egy lány, akit még soha nem láttam. Mellette állt egy fiú. Pont úgy nézett ki, mint az álmomban Phil. Még az milyen érdekes lenne, ha így is hívnák. Az előbb három ember hangját hallottam, de itt csak kettő van. Hol lehet?
-Kik vagytok?-kérdeztem miközben felültem.
-Én Ajsa vagyok-mondta a lány.-Ő meg Phil.
Majdnem kiszakadt belőlem a nevetés. Ez nem lehet. biztos megint álmodok.
-Ő pedig-mutatott a hátam mögé-Will.
Istenem add, hogy ne úgy nézzen ki, mint álmomban!
Óvatosan megfordultam, de amint megláttam vagy két métert ugrottam hátra.
-Mi a baj?-kérdezte Phil.
-Nem. Ez nem lehet.
-Mi nem lehet Brooklyn?-kérdezte Will.
-Honnan tudjátok, hogy hogy hívnak?-kérdeztem válasz helyett.
-Az nem számít-válaszolt Ajsa.
-De igen, nekem nagyon is számít.
-Nekem barátságosabbnak tűntél az iskolában-szólt közbe Phil.
-Milyen iskolában?-nem értettem, hogy mire gondol.
-A forksi iskolában, biológián-válaszolt.
-De nem is találkoztunk ott.-Próbáltam visszaemlékezni, de nem ment. Miről beszél? Teljesen hibbantnak gondol?
-De igen. Mellettem ültél.-Ez tényleg őrültnek néz.-A bűvészkedésről hallottál már?
Nem válaszoltam azonnal, de végül bólintottam.
-Na, ez ilyen egyszerű. Átváltoztam a kellékek segítségével és bumm.
-Aha. És még vámpírok is vagytok, ugye?
Mindenki komoly arccal nézett rám. Ez most vajon az a nézés, hogy:  Teljesen őrült vagy? Vagy inkább az hogy: Igen azok vagyunk.
-Ez most azt jelenti, hogy nem?-Senki nem válaszolt. Kezdtem elgondolkodni. Ha ez azt jelenti, hogy igen, akkor bajban vagyok.-Vagy igen?
Senki nem válaszolt. Újra. Akkor máshonnan próbálkozok:
-Hol van Lilian?
-Meghalt-mondta Ajsa.
Mi van? Meghalt? Biztos csak viccel. Mikor? És hogyan?
-Mikor, hol és hogyan?-érdeklődtem, miközben óvatosan a legközelebbi ajtó felé araszoltam.
-Nem tudjuk.
Odaértem az ajtóhoz, megfordultam és futottam a bejárati ajtó felé. Szerencsére nyitva volt. Kiléptem. Olyan gyorsan rohantam, ahogy csak tudtam. Halottam, hogy kiabálnak utánam, de eszem ágában sem volt visszafordulni. Talán utánam jöttek, talán nem.
   Már jó pár mérföldet futhattam. Besötétedett. Nem láttam semmit. Bár eddig se néztem, hogy merre futok.   Az eső is elkezdett zuhogni. Pár perc alatt hatalmas tócsák kerültek elém.
   Éjfél körül lehetett, amikor észrevettem egy kiálló sziklát, ami alatt meghúzhatom magam az eső végéig. Nem telt bele pár perc és én elaludtam az eső zúgásától.
   Mikor felébredtem már nem esett az eső. Még csak hajnal körül lehetett. Nem aludtam valami sokat. De nem számított. Tovább kellett mennem. Nem volt kedvem futni, abból már tegnap elegem lett. Most csak úgy mentem amerre a lábam vitt. De meg kellett állnom.
   Egy folyó terült el előttem. Vagy 15 méter széles lehetett. Remek, ezen nem fogok átjutni. Három választásom maradt:
1. Visszafordulok.
2. Követem a folyót valamelyik irányba.
3. Átúszom.
Az elsőt egyből el is vetettem. Nem fogok visszamenni. Soha. A harmadik lehetőség is elúszott. Nagy valószínűséggel belefulladnék.
    Akkor követem a folyót. De merre? Két lehetőségem volt: jobbra vagy balra. Végül is jobbra mentem, amerről a folyó folyt. Megint mérföldeket gyalogoltam. Lassan kezdett besötétedni. Egész nap nem ettem semmit. Bár nem is voltam éhes. Se szomjas.
    Az eső megint rákezdett. Itt minden este esik? Valószínű.
    Ezúttal is egy sziklaszirt alá húzódtam be. Most is hamar elaludtam. Egész éjszaka rémálmok gyötörtek. Megállás nélkül üldöztek. Ha ez az álmom is úgymond "valóra válik" mi lesz? Erre még gondolni is rossz.
    Felébredtem, de nem nyitottam ki a szemem. Fáradt voltam. Még akartam egy kicsit pihenni. De éreztem, hogy valami nincs rendben.
    Kellett egy kis idő, amíg rájöttem, hogy ringatózok. Pont, mintha egy hajón lennék. De hogy kerültem erre a hajóra. Már ha ez egyáltalán egy hajó. Lehet, hogy nem az. Teljesen olyan, mintha vinne valaki.
    Óvatosan letett a földre. A talaj nagyon hideg volt.
    Végre szereztem egy kis erőt és kinyitottam a szemem. Jake Newton állt velem szemben.
-Jó reggelt-mondta kedvesen.
-Hol vagyok?-kérdeztem szinte meg se hallva, amit mondott.
-Hogy pontosak legyünk egy...-körülnézett.-Egy erdő közepén, egy folyótól északra.
Megpróbáltam felállni. Egy kicsit megszédültem és vészesen közelített felém az erdő talaja. Szerencsére Jake elkapott, mielőtt közelebbről megismerhettem volna a földet.
-Kösz-motyogtam.-Hova tartunk?-kérdeztem miközben leültetett egy kisebb sziklára, nehogy újra elessek.
-Nem tudom. Valamerre északra.
-És hogy kerültem ide? Vagy egyáltalán te, hogy találtál meg?
-Eltévedtem, és akkor találtalak meg a valahol a folyótól nem messze.
Valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani. És hogy tervezi a hazajutást? 
    Mielőtt végig gondolhattam volna ezt az egészet, lehajolt és újra felemelt.
-Tegyél le!-tiltakoztam.-Tudok a saját lábamon is menni.
-Azt nem hiszem-nevetett.-Viszlek és kész!-Jelentette ki.
Pedig tudom, hogy tudok menni. Meg kellett adnom magam.
-Rendben-adtam meg magam.-Vihetsz, most az egyszer.
-Akkor irány észak!-szólt diadalmasan.

12. fejezet

-A nevem...-mondta, de kicsengettek. Ahogy megszólalt a csengő eltűnt.
-Jó volt a beszélgetés?-kérdezte egy lány.-Mellesleg Porsha Smith vagyok.-Porsha-nak szőke haja és kék szeme volt. Egy kék nadrág és egy élénk, piros felső. Látszott, hogy ő egy nagyon elkényeztetett lány.
-Szia. Én Brooklyn Star vagyok.
-Tudom-vetette oda félvállról. És azzal eltűnt az osztályból.
Már látom, hogy nem leszünk valami jóban. Összeszedtem a cuccom és elindultam kocsimhoz.
Beültem és elindítottam a kocsit. Kigurultam a parkolóból és hazafelé vettem az irányt. De félúton bedöglött.
-De jó, most mehetek haza gyalog-motyogtam.
Valaki odagurult a kocsim mellé és mondta:
-Szia. Jake Newton vagyok. Haza vontassalak?
-Szia. Brooklyn Star vagyok. És igen, nagyon megköszönném-válaszoltam hálásan.

Hazaértem.
-Nagyon köszönöm-mondtam Jake-nek.Fekete szeme és barna haja volt. Mags volt, talán 180 centi lehetett.
-Szívesen máskor is.-mondta, majd elment.
Felmentem a szobámba és hívtam a legközelebbi autószerelőt, akit találtam az otthoni telefonkönyvben.

Miután elment a szerelő elővettem egy könyvet.
-Sherlock Holmes. Ez jó lesz-gondoltam.
    Késő este mentem csak el aludni. Egyszerűen nem tudtam elaludni. Mikor végre sikerült már elmúlt tizenegy óra is.
     Arra riadtam az álmomból, hogy megcsörren a telefonom. Ránéztem az órámra, hajnali három óra. Vajon ki kereshet ilyenkor? Nagy nehezen kimásztam az ágyból és elkezdtem keresni a telefont. A kijelző azt mutatta, hogy anya hív. Mit akarhat ilyen korán? Felvettem.
-Igen?-mondtam álmosan.
-Lilian eltűnt-mondta sírva.
-Mi van?-kérdeztem értetlenül.
-Lilian tegnap előtt nem jött haza. Kérdeztem a barátait is, de ők se tudnak róla semmit. Már a rendőrséget is értesítettem.
-Rendben. Akkor..-mondtam elgondolkozva. Most mit mondjak neki?-Akkor induluk. Pár óra múlva ott vagyok-mondtam, majd letettem.
   Olyan gyorsan mentem, ahogy csak tudtam. Port Angeles felé mentem. Nagyjából félúton valaki oldalról belejött a kocsim hátuljába.
 -Na, már csak ez hiányzott-gondoltam. A sötétségben, mintha Liliant véltem volna felfedezni. Kiszálltam.
Lilian a kocsim felé jött.
-Örülök, hogy ismét találkozunk, hugi-mondta. Valaki lefogott hátulról. Kiáltani akartam, de egy másik valaki befogta a számat. Ott vergődtem az idegen szorításában. Lilian pedig csak nevetett.
-Mit csináltok?-akartam kérdezni, de nem hiszem, hogy abból bármit is lehetett volna hallani.
-Hogy mit csinálunk? Ez egyszerű...Elrabolunk-válaszolta. A mögöttem álló két alak betuszkolt a kocsijukba, aztán elhajtottunk.
-Hova megyünk?-kérdeztem rémülten. Semmi válsz.-Hova megyünk?-ismételtem el a kérdést.
-Chicagóba-jött a válasz.

    Végre megérkeztünk. Végre!? Ki tudja, hogy mi vár itt rám? Vagy, hogy mi lesz ezután? Vagy, ha egyáltalán lesz ezután. Nem szabad ilyenekre gondolni! Ezért gyorsan kivertem a fejemből.
     Bevittek egy kis elrejtett házba, levezettek egy lépcsőn az alagsor felé. Lent volt egy börtönféleség. Szóval ide akarnak bezárni? Remek. Semmi másra nem vágyom jobban.
-Most egy ideig itt leszel-mondta Lilian gonoszul vigyorogva. A másik két elrablómat nem láttam. Símaszk volt az arcukon. De azt sikerült megállapítanom, hogy az egyik nő, a másik férfi.
     Belöktek az egyik sarokba, bezárták a "cellát" és eltűntek. Szóval... Meg kéne barátkoznom azzal a gondolattal, hogy egy ideig ebben a pincében fogok vesztegelni. Sikerült felfedeznem egy ablakot, de sajnos két okból nem juthattam ki rajta:
1. Rács van rajta.
2. Túl kicsi, ahhoz, hogy kiférjek rajta.
Körülnéztem. Nem volt itt semmi egy ágyon kívül.
   Csak a lépcső fele lehetett szabadulni. Ahhoz pedig valahogy el kéne csenni a kulcsokat. Ez meg nem fog menni. Tehát maradnom kell amíg el nem engednek vagy valaki nem szabadít ki, amit kétlek, de reménykedni azért még lehet. Most, hogy itt ragadtam még anyu miattam is aggódni fog, aztán szól a rendőrségnek, hogy a másik lánya is eltűnt. A rendőrök meg persze egyből mennek Forksba, hogy megnézzék nem-e maradtam ott. Ha ott se találnak akkor meg mennek megkeresni aput. Ő se fog tudni rólam semmit. Ez így plusz egy ember, aki aggódhat.

    Már egy hete voltam ide bezárva. Minden reggel, délben és este kaptam valamit enni. Szerencsére finomak voltak az ételek. Mindig Lilian csinált valamit. Mindig is szeretett sütni-főzni. 
    Délután három óra körül valakik lejöttek. Ketten voltak. Két férfi, ennyit sikerült megállapítanom. Kinyitották az ajtót és felém közeledtek. Amilyen messze csak tudtam, olyan messze mentem tőlük. Az egyik lefogott, a másik meg valamit belebökött a karomba.
-Engedjenek el!-akartam üvölteni, de már nem tudtam. Minden elsötétült körülöttem.

-Egyenlőre nem szólunk neki-mondta valaki. Még nem voltam teljesen magamnál.
-Rendben-válaszolt egy másik ismeretlen férfi hangja.
-Miért nem?-kérdezte egy női hang. -Mert nem-zárta le a témát az első hang birtokosa.
-Szóval nem-mondta a női hang.
-Pontosan.
Kinyitottam a szememet....

11.fejezet

    *Brooklyn szemszög*

   Felébredtem. De nem ott, ahol elaludtam, hanem az atlantai szobámban. Hogy kerültem ide? Vagy lehet, hogy... Nem az kizárt. Ezt mind álmodtam volna? Ilyen elevent álmodni? Ha igen, akkor azt jelenti, hogy... ember vagyok még? Ránéztem az órámra, ami ott volt mellettem az éjjeliszekrényen. Reggeli hetet mutatott.
   Valaki bekopogott az ajtón és kérdezte:
-Ébren vagy?
-Aha.-válaszoltam még mindig álmosan.
-Gyere, kész van a reggeli!-hallottam,ahogy a léptei egyre távolodnak.
Kikeltem az ágyból és felöltöztem. Aztán eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha megálmodtam azt, ami majd történni fog? Az elég bizarr lenne. Megkerestem a bőröndömet. Belepakoltam a ruháimat és vettem magamhoz költőpénzt. Majd elindultam lefelé a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót, de akkor utánam kiabál anyu:
-Hova, hova? Még a reggelidet sem etted meg-mondta.
-Nem vagyok éhes.
-És hova mész? Ma nincs iskola.
-Tudom-válaszoltam, miközben azon gondolkodtam, hogy fogom megmondani, hogy épp apuhoz készülök.
-Akkor?
-Apuhoz.
-Miért? Nem gondolnád át még egyszer?
-Sajnálom, de nem.
-Rendeben-sóhajtott.-Vigyázz magadra! Kocsival mész Forksba?
-Én Victoriába megyek-válaszoltam meglepetten.
-Nem. Már elköltözött Forksba.
-Aha. És igen, kocsival megyek. Szia!
-Szia!
Beszálltam a Volvo V30-amba. Letolattam a felhajtóról. És pár óra múlva már megérkeztem Forksba. Sehol senki nem volt az utcán. Kis idő múlva végre megpillantottam valakit. megálltam mellette és kérdeztem:
-Elnézést-mondtam.- Nem tudod véletlenül merre lakik Lawrence Star?
-Tudom,hogy merre lakik-válaszolta. barna haja és szeme volt. Legfeljebb 175 centi magas. Egyszerű, kopott farmer és egy fekete kabát volt rajta. -Már elhagytad. Ahonnan jöttél, onnan az első ház.
-Köszönöm-mondtam, majd megfordultam a kocsival.
Érdekes. Az előbb még itt volt az, akivel beszéltem. Körülnéztem. Sehol senki. Hogy tudott így eltűnni?
    Mentem tovább. Megtaláltam a házat, amit mondott. Kiszálltam, előhalásztam a bőröndöt a kocsiból és bekopogtam az ajtón. Apu jelent meg az ajtóban.
-Szia! Régen láttalak-mondtam.Láttam rajta, hogy nagyon meglepődött.
-Szi-szia!-mondta.-Gyere be!
Bementem.
-Az emeleten van a szobád?.
-Rendben. Egy perc és itt vagyok.-Felvittem a cuccomat az emeletre, gyorsan kipakoltam és lementem.
-Mi szél hozott?-kérdezte.
Vajon mondjam neki azt, hogy: A múlt éjjel volt egy különös álmom, amiben benne voltál és csak azért jöttem, hogy kiderítsem mi történt. Nem. A végén még kinevetne, hogy milyen élénk a fantáziám.
-Hát... gondoltam, hogy régen találkoztunk és eljöttem.-mondtam.
-Hát... én már nem orvosként dolgozom-mondta.-Hanem a munkámmal az jár, hogy sokat utazok és van, hogy egy évben is csak két-három éjszakát töltök itthon.
-Aha. Ezt anyu nem mondta. Csak annyit mondott, hogy már nem Victoriában élsz, hanem itt, Forksban.
-Valahogy sejtettem, hogy nem fog mindent elmondani neked. Na mindegy.
-Hányadika van?-kérdeztem. Fogalmam se volt.
-Január 8 és szombat-mondta. De nem is éreztem odakint, hogy hideg lenne.
-Nincs valami hideg-jegyeztem meg.
-Nincs, holnaputántól mondják a lehűlést. De nekem is pont akkor kell elmennem.
Apu még aznap beíratott az itteni iskolába.

       Hétfőn...

-Majd jövök egy hónap múlva-mondta reggel apu.
-Rendben. Szia!-köszöntem el.
-Szia!
Beültem a kocsiba és elhajtottam a suliba. Bementem a titkárságra, hogy szóljak, szeretném az órarendemet meg a tankönyveket megkapni.

   Mikor végeztem elindultam az első órámra. Tesire. Nem ez volt a kedvenc órám, de azért csak kibírtam valahogy.

     Az utolsó órámra mentem. Biológiára. A tanár, Mr.Water volt a tesitanárom is. Egyetlen szabad hely volt csak. Leghátul az mellett a fiú mellett, akitől az útbaigazítást kértem. Milyen kicsi a világ, gondoltam.Leültem.
-Ma párban fogtok dolgozni-mondta.
-Hogy hívnak?-kérdeztem.De semmi válasz.-Mi a neved?-Ismételtem a kérdést.Újra semmi.
-Mit csinálsz szabadidődben?-kérdezte.
-Előbb mond meg a neved-mondtam.
-Rendben-mondta.-A nevem...