Vajon mi történt? Nem értem, hogy mit keresek itt. Talán meg kéne kérdeznem tőlük, hogy ki az az ember és én mit keresek itt. De nem szóltam. Csak feküdtem. Pár pillanat múlva megszólalt az idegen:
-Will, felébredt- suttogta.
-Rendben. Mindjárt megérkezünk.
-Hol vagyok?-kérdeztem.
-Majd meglátod-válaszolt az ismeretlen.
-Ki ez?
-Cappie vagyok-mondta-te pedig Brooklyn. Igaz?
-Igen, de...-kezdtem.
-Honnan tudom?
-Igen.
-Szerinted?
-Will mondta el?
-Igen.
-Megérkeztünk-szólt közbe Will. Majd leállította a motort.
-Hova? Valaki elmondaná nekem is, hogy mi folyik itt? Szeretném én is megtudni.
-Elmondhatjuk neki?
-Nem hiszem, hogy jó ötlet.
-De el kéne mondani.
-Nem kellene.
-Will, ha te nem mondod el akkor megteszem én.
-Te is vámpír vagy?-kérdeztem.
-Igen. És csak úgy mellesleg...
-Ne mond el neki! Hallod Cappie?
-De elmondom.
-Miből gondolod, hogy azt fogja mondani amire te gondolsz?
-Abból, hogy elég régóta ismerem.
-Ez nem igaz. Még csak száz éve ismersz.
-Csak?-kérdeztem.
-Igen csak.
-De az milyen hosszú idő?
-Nem is olyan sok. Majd meglátod, hogy repül az idő.
-És mi van mellesleg?
-Semmi. És téma lezárva-válaszolta Will idegesen.
-Az van mellesleg...
-Nem mondod el!
-De igen. Joga van tudni.
Na ebből már elegem van. Ezek ketten itt vitatkoznak, hogy elmondják-e nekem, vagy sem. Én meg azt se tudom, hogy hol vagyunk, mi a tervük. És akkor egy hirtelen gondolatot követve kinyitottam a kocsi ajtaját és kiszálltam.
-Kérlek, szállj vissza-kérlelt Will.
-Nem, amíg nem mondjátok el, hogy mi folyik itt.
Will kiszállt a kocsiból, és megpróbált visszarángatni a kocsiba.
-Hagyjál, Will! Nem akarok beszállni! Engedj el!
Erre már Cappie is kiszállt. Odajött és lefogta Willt. Én vagy három métert ugrottam hátra.
-Hé, higgadj le-parancsolta Willnek.-Én megmondtam, hogy ez lesz, de te nem hallgattál rám. Szokásod szerint.
-Miért mit mondtál neki?-kérdeztem, miközben két méterrel előrébb mentem.
-Csak azt amit mindig.
-És az mi?
-Hát... legtöbbször az szokott lenni, ha megpróbálunk megmenteni valakit, akkor mindig megtiltja, hogy egy szót is mondjak a tervéről. Ilyenkor mindig megállunk egy kicsit útközben vadászni ennél az erdőnél. Ezek a vámpírok akiket megmentünk mindegyik kiszáll és követeli a magyarázatot. Én mindig el akarom mondani, de Will mindig közbevág.
-Cappie, eleget mondtál. Hallgass el!
-Nem Will, ezúttal máshogy lesz.
-Szóval... ilyenkor Will rájuk parancsol, hogy szálljanak vissza, mint rád az előbb. Eddig még mindenki visszaszállt, hisz olyan mérgesen szokott rájuk parancsolni. Ennyire mint most még soha nem volt mérges. De te még erre se szálltál be. Ezért még dühösebb lett. Ha most elengedném biztos, hogy egyből neked vagy nekem rontana.
Erre a megjegyzésre elkezdtem hátrálni, Cappie meg rajtam röhögni.
-Azért ennyire nem kell félni. Erősebb vagyok nála.
-Álmodban-szólalt meg Will is.
-És Cappie, most hol vagyunk?-kérdeztem az előbbitől még mindig sokkos állapotban.
-Jelenleg az Olimpiai Nemzeti Parktól nem messze.
-Köszönöm. Legalább már azt tudom, hogy hol vagyok.És lenne itt még valami.
-Még pedig?
-Mi van azzal megmentős résszel? Meg azzal, hogy mindegyik? Hányat mentettetek meg és mitől?
-A haláltól mentettük meg őket és most téged.
Na, ne! Ez valami vicc lehet. Talán teszteli a tűrőképességem? Mert ha igen, akkor a határt már rég elhagytuk. A haláltól. Mit jelent ez?
-Hogy érted, hogy a haláltól?-nyögtem ki nagy nehezen.
-Úgy, hogy Phil és Laura gonoszok. Teremtenek egy vámpírt és egy idő múlva megölik.
-De nekem azt mondták, hogy vannak rossz vámpírok, de ők nem azok.
-Igen, mindig ezt csinálják. Kitalálnak egy sztorit, hogy miért kellett, hogy vámpír legyen az illetőből. Most esetedben a medálos. És még mielőtt megkérdeznéd Will mondta el. De eddig sajnos egy idő után mindig megtalálták azokat akiket elhoztunk. Ugyanis amikor elhozzuk pár évig vigyázunk rájuk, azután elmennek. De sajnos eddig mindegyiket megtalálták és megölték.
-Várj egy kicsit! Azt mondtad, hogy ár év múlva. Igaz?
-Igen, azt. De ez miért lényeg?
-Azért, mert nekem azt mondták, hogy Laurából ősszel lett vámpír.
-Na tessék! Ez nem igaz. Phil és Laura háromszáz évesek.
-Na és, Will és te?
-Will és én Száz évesek vagyunk. Ja és Will, ne felejtsd el kivenni a kontaktlencsét a szemedből.
-És az minek kell?-kérdeztem.
-Azért kellett, hogy beilleszkedhessen a gonoszokhoz.
-Ezt nem értem-érdekes, hogy egyre több kérdésre kapom meg a választ, de mindig újabbak jönnek.
-Ez úgy van, hogy a gonosz vámpíroknak sárga a szeme, a jó vámpíroknak fekete.
-Aha.
És akkor hirtelen Will nekilökte Cappie-t egy fának és jött felém. Elkezdtem futni, de nem jutottam messzire. Elkapott és nekilökött egy fának. Nem tudtam mit tenni, sarokba szorított.
-Will, mi ütött beléd?
Egyre közelebb jött. Nem tudtam elfutni, Cappie meg eszméletlenül feküdt a földön. Csak egy lehetőség maradt: fel kéne ugrani az egyik fára. Felugrottam, de alig ugrottam át pár fán Will elkapott, már megint. De ezúttal magamra voltam utalva.
-Hagyjál!-üvöltöttem.-Eressz el!
De nem hallgatott rám. Lerántott a szilárd talajra. Megpróbáltam kiszabadulni a szorításából. Sikerült. Odafutottam Cappiehez és megpróbáltam felébreszteni. Nem sikerült. Hirtelen megragadta Will a karom és nekirepített a legközelebbi fának. Megint elkezdtem üvölteni.
-Mi a bajod? Higgadj le! Nem értem, hogy mit vagy úgy oda!
Akkor az egyik kezével megfogta a torkom és felemelt a földről. Megpróbáltam kiszabadulni de nem ment.
Pár pillanat múlva csak azt vettem észre, hogy Cappie éppen Willt szorítja neki az egyik fának. Nagyon féltem. Ott kuporogtam a fa törzsénél és néztem, hogy hogyan próbálja Cappie megfékezni Will őrülten nagy haragját.
Will lenyugodott. Cappie csak nagyon óvatosan merte elengedni, nehogy még egyszer nekünk rontson.
-Jól vagytok?-kérdeztem.
-Én igen-válaszolta Cappie.
-Én nem-szólalt meg Will és odaszaladt hozzám. Cappie természetesen a nyomában volt, nehogy megint beguruljon.
-És miért?-nem kérdeztem.
-Mert nagyon sajnálom amit tettem.-Ők is leültek mellém.-Te jól vagy?
Nem válaszoltam. Nem tudtam eldönteni, hogy igen vagy nem.
-Hát... nem tudom-nyökögtem.
-Sejtettem. Nem is csoda. Amin most keresztül mentél... De megígérem, hogy többet nem fog előfordulni.
-Ne ígérgess semmit, mert megtartani nehéz!-mondta Cappie.
-Ez igaz. De miért mondtad el neki? Megkértelek rá, hogy ne.
-Mert úgy döntöttem, hogy ezúttal nem szeretném, ha még valaki meghalna azok közül akit megmentettünk. Viszont azt most közlöm, hogy ő volt az utolsó.
-Rendben.
-Ugyanis nem szeretném ha még egyszer megtámadnál valakit.
-És mi van akkor ha az a valaki te vagy? -kérdeztem Cappietől.
-Hát.. annak se örülnék.
Azt valahogy sejtettem, hogy nem örülne neki. De vajon akkor mi van , ha Will megint elveszíti az eszét? És ha ennyire vagy még ennél is mérgesebb lesz? Azt nem figyeltem, hogy a fiúk miről beszélnek. De hirtelen újra repültem egyet. Vajon most min gurult be ennyire? Nem tudtam, de megadtam magam. Hagytam magam. Megint felemelt a torkomnál fogva és nekiszorított egy fának.
Az utolsó emlékem az, hogy Cappie letépi a nyakamról Will kezét és megint leszorítja. Még mintha valamit mondtak volna, de azt én már nem hallottam. Elájultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése