30. fejezet

Ezt a fejezetet szeretném küldeni Hopeee-nak és demon-nak. Gyakorlatilag ti vagytok, akik miatt folytattam a történetet, és köszönöm, hogy komiztok.

Jake karjai szorosan fonódtak körém. Tudtam, azt hiszi alszom, pedig nem így volt. De nem is akartam a tudatára hozni. Jó volt így...
   Hirtelen kopogásra lettem figyelmes. Jake felkelt, hallottam, ahogy a sötétben belerúg a fotelbe vagy a kanapéba, a száját pedig sok szitkozódás hagyja el.
   Nehezen sikerült beleugrálnia a nadrágjába, majd ajtót nyitott.
-Rosszkor jöttem? - Jeremy volt az.
-Mondd csak! Megtudtál valamit?
-Gyere! Ezt látnod kell, különben nem fogod elhinni...
-Egy pillanat, és megyek. Várj meg lent!
   Visszasétált az ágyhoz, leült rá, és elkezdett az éjjeliszekrényben kotorászni. Valószínűleg megtalálta, amit keresett, mert egy perc múlva az ajtó csukódását lehetett hallani.

Talán pár óra múlva sikerült rávennem magam, hogy felkeljek. Ekkor már rég világos volt.
   Mivel a ruháim, hát hogy is mondjam... Nem élték túl a tegnap estét, a vékony takarót magam köré tekertem és átballagtam a szobámba. Felöltöztem, majd elindultam lefelé.
   Sehol nem találkoztam senkivel. Vajon hol lehetnek? Épp az utolsó fordulónál akartam elfordulni, amikor Jeremy gyors léptekkel haladt el mellettem. Olyan gyors volt, hogy alig lehetett szemmel követni.
-Jeremy! - Kiáltottam utána. Akkor egy pillanatra megállt. - Hol vannak a többiek?
   Furcsa volt a tekintete. Mintha... Meg lett volna rémülve.
-Siess! Majd én beszélek vele! - Jake mögöttem állt.
-Jake, mi folyik itt? - Kérdeztem, miközben szembe fordultam vele.
-Gyere velem! - Megfogta a kezem, és magával húzott a szobájába. - Figyelj! Most már tényleg tartozom neked ennyivel...
   Leültünk az ágyára. Még mindig a kezemet fogta.
-El kel innen mennünk... Megtaláltak téged...
-De kik?
-Egyenlőre maradjunk annyiban, hogy a főnökök. Történt valami, amit nem tudtunk előre... De nem ezt akartam mondani...
-Hanem?
-Tudom, hogy te nem akartad, hogy ez történjen veled... És nagyon sajnálom... És...
-Jake, mondd már! - Sürgettem.
-Szeretsz? - A tekintete az enyémbe fúródott.
-Igen.
-Megbízol bennem? - Ezt most komolyan kérdezi?
-Igen is, nem is. - Ez lényegében igaz volt. - Hova akarsz kilyukadni?
-Ha elvinnélek egy másik helyre, ellenkeznél? De le kell szögeznünk, hogy nem azért mert nekem így jobb lesz... Hanem azért, mert különben nem élnéd túl... - Nyelt egyet. - Eljönnél velem? - Ismételte meg a kérdést.
   Kérlelőn nézett rám, és én nem tudtam nemet mondani.
-Elmennék...
   Jake felkapott engem, majd sietősen átmentünk az én szobámba. Valahonnan Jake elővarázsolt egy táskát, és elkezdtük belepakolni a cuccaimat.
-Jake! Mennetek kell! - Hallottam egy fájdalmas üvöltést.
   Ezt követően kinyílt az ajtó, és egy számomra teljesen idegen férfi lépett be rajta.