2012. december 16., vasárnap

Egyik barátnőmmel pár napja nyitottunk egy közös blogot. Örülnénk pár olvasónak, aki véleményezné is a történetet, szóval ha van kedvetek, akkor légy szí' nézzetek be:


Előre is köszönjük mindenkinek. :D

2012. május 10., csütörtök

Itt a vége...

Nos... Hát ide is elérkeztünk. Vége. Alig tudom elhinni, hisz már olyan régóta írtam ezt a történetet...
   Szóval itt most a könnyebb megtalálás érdekében összeszedném a fejezeteket. /Mert beismerem, néha én sem találom, amit keresek./

Előszó
1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet
6. fejezet
7. fejezet
8. fejezet
9. fejezet
10. fejezet
11. fejezet
12. fejezet
13. fejezet
14. fejezet
15. fejezet
16. fejezet
17. fejezet
18. fejezet
19. fejezet
20. fejezet
21. fejezet
22. fejezet
23. fejezet
24. fejezet
25. fejezet
26. fejezet
27. fejezet
28. fejezet
29. fejezet
30. fejezet
31. fejezet
32. fejezet
33. fejezet
34. fejezet
35. fejezet
36. fejezet
37. fejezet
38. fejezet
39. fejezet
40. fejezet

40. fejezet

Egy évvel később...

Épp a három hónapos kislányunkat, Isabellt vettem a karomba, amikor Jake mellém lépett.
-Olyan, mit te. - Nyögtem Jake-nek sokadjára.
-Ebben tévedsz. - Kócolta össze a hajamat. - A szeme és a szája egyértelműen a tiéd.
-Jeremy, egy dologban nem lett igazad. - Mondta nevetve a mellettem ülő Ajsa. - Nem kisfiú lett, hanem kislány.
-Néha én is tévedhetek... - Vont vállat, majd megcsókolta Ajsat.
-Boldog vagy. - Állapította meg Jake az arckifejezésemből. Válaszként bólintottam.
   Jeremy épp a térdén lovagoltatta az ő lányukat, Christine-t.
-Tudjátok, milyen csendesek ezek a kisbabák? - Lépett be a nappali ajtaján Cappie. - Éjszaka is csendben vannak...
-Nem úgy, mint te? - Kérdezte nevetve Ajsa.
-Ajsa, attól, hogy a testvéred vagyok, nem muszáj felemlegetned a régi időket. - Válaszolt tettetett sértődöttséggel Cappie.
   Én teljesen megdöbbentem. Nem is tudtam, hogy Ajsa és Cappie testvérek... Jake egyből észrevette kérdő arckifejezésem.
-Jól titkolják. - Jött a kimondatlan kérdésemre a válasz.
   Hitetlenkedve bólintottam, majd egy mosoly kíséretében megcsókoltam Jake-t.

Tizenhét évvel később...

Mondhatni, semmit sem változtunk. Mindenki ugyanúgy nézett ki kívülről, mint régebben, de belül szinte mindenki megváltozott.
   Isabell - akit sokszor csak Izzy-nek hívunk - és Christine - akit néha Tina-nak, de legtöbbször Chrisnek becézünk - felnőttek. Igaz, kívülről mindannyian tizenhét évesnek nézünk ki.
   Mindketten gyönyörű, barna hajú és szemű lányok lettek.
   Izzy nemrég azt mondta szeretne egy gyereket Willtől, akinek ugyanez volt a véleménye. Minden időt együtt töltenek. Próbáltam rábeszélni, hogy legalább egy évet várjon még, ám hajthatatlan volt.
   "Rád emlékeztet." - Szoktam mondani Jake-nek, mert mindketten - ő és Izzy - ugyanolyan makacsok tudnak lenni.
   Végül nem sikerült meggyőznöm azzal, hogy túl fiatal, mert mindig azt mondogatta, én is ilyen idős voltam, amikor ő megszületett. Szóval most ő is babát vár. Kislányt. Úgyhogy nagymama leszek.
   Chris és Izzy pedig elválaszthatatlan barátnők - és unokatestvérek.
   Páran kisétáltak az életünkből... Nem pont szó szerint, de így történt. Az igazi anyám - mint utólag kiderült - meghalt. Lilian és Porsha elköltöztek valahova Svédországba. Nem sokkal később Lusy és Tyler követték őket. A nevelő szüleim pedig Oroszország északi részére költöztek az ismerőseikhez.
   Lusy és Tyler havonta egyszer mindig meglátogatnak bennünket. Lilianről és Porsharól viszont nem tudunk semmit. Lusy mesélte, hogy ők pár évvel ezelőtt továbbköltöztek.
   Jake és én még mindig imádjuk egymást. Pont, mint Ajsa és Jeremy, vagy Will és Izzy. Chris és Cappie is elválaszthatatlanok lettek, bár ők még nem szeretnének gyereket.
   Nemrég átgondoltam az életemet. Minden nehézség és hazugság ellenére imádom Jake-t, és ez így is fog maradni. Örökre.

Vége

2012. május 9., szerda

Fontos...

Szóval... Mondhatjuk úgy is, fontos...

   Először is: Azt szeretném mondani, nem kell megijedni...
   Másodszor:
   Mint láthatjátok, nemrég felkerült a 39. fejezet. Be kell vallanom, a héten felteszem a 40. fejezetet is.
   És itt az a bizonyos de... A 40. fejezet lesz az utolsó. Befejezett lesz a történet.
   Milyen érdekes, hogy most, májusban lesz három éve, hogy elkezdtem írni ezt a történetet. Így, három év elteltével, összesen 40 fejezet került fel. Örültem, hogy kaptam komikat. A legtöbbet az utóbbi időben demon-nak és laura97-nek köszönhetem, így ezúton szeretnék nekik hatalmas köszönetet mondani a bátorításért.
   Ezekből a komikból azt szűrtem le, tetszett nektek ez a történet, és ennek én nagyon, de nagyon örülök. Remélem, majd a befejezést is mindenki szívesen fogadja.
   Azt hiszem, ennyi...

2012. május 7., hétfő

39. fejezet

Másnap délután...

*Jake*

Nem tudtam, mi történt. Brooklyn az egyik pillanatban még mellettem állt, a következőben pedig összeesett.
-Brooklyn, hallasz? - Kérdeztem rémülten, miután letettem a kanapéra.
-Jake... - Szólalt meg bizonytalanul Jeremy. - Hadd nézzem meg!
   Kicsit arrébb húzódtam, hogy Jeremy is odaférjen.
   Megpróbáltam nyugodtan végiggondolni, mi történhetett vele, de nem tudtam kellően koncentrálni. Nem sokkal később azon kaptam magam, Ajsa beszél hozzám, ám én nem figyelek rá.
-Jake, gyere! - Kérte, majd felhúzott a földről, és a konyha felé lökdösött.
   Nem ellenkeztem. Nem volt hozzá elég erőm.

*Jeremy*

Ajsa elvitte Jake-t a szobából, amíg én megpróbáltam kitalálni, mi történhetett Brooklynnal. Nem tudom, mennyi idő telhetett el - talán két perc -, amikor a fejemet ingatva léptem be a konyha ajtaján.
   Nagy nehezen rájöttem, mi a lány baja, ám nem tudtam, hogyan mondjam ezt el Jake-nek. Brooklyn ekkor már magánál volt, és már tudta, mi a helyzet. Megkért, kicsit húzzam Jake idegeit.
   Ajsa és Jake az asztalnál ültek. Jake a semmibe bámult, Ajsa pedig aggódva nézett rá.
   Amint észrevették, hogy itt vagyok, felkapták a fejüket, és kérlelőn néztek rám.
-Jake, nézd! - Egyik kezemet a vállára tettem. - Nem fogom szépíteni... - Vettem egy mély levegőt. - Brooklyn, elmondod neki te? - Kérdeztem a hátam mögé nézve.
   Amint karba font kezekkel belépett az ajtón, megkönnyebbült sóhajt hallottam.
-Jól vagy? - Pattant fel Jake, és magához ölelte a lányt.
-Igen, Jake. Viszont jobb lenne, ha leülnél... - Mondta komoly arccal.

*Brooklyn*

-Jake, az a helyzet, hogy... - A földet fixíroztam, mert fogalmam sem volt, hogyan fog reagálni a hírre.
   Már több lehetséges változatot is lepörgettem a fejemben. Egyszer örült, máskor kiakadt.
-Jake, apa leszel. - Nyögtem ki végül.
   Láttam a megdöbbenést Ajsa arcán, majd szinte ujjongva ugrott a nyakamba, és gratulált.
-Ez azt jelenti, hogy...? - Kezdte Jake, ám én félbeszakítottam.
-Igen. Azt, hogy terhes vagyok. - Egy pillanatig még egy helyben ült, azután ő is felugrott, és erősen magához ölelt.
-Ez fantasztikus! - Súgta a fülembe, miután megcsókolt.
-Ha már itt tartunk... - Kezdett bele Jeremy. - Ajsa is szeretne mondani valamit.
   Jake és én kíváncsian néztünk rájuk. Jeremy Ajsa derekára tette a kezét, hogy közelebb húzhassa magához.
-Tegnap este kiderült, hogy én is terhes vagyok, és ma akartuk elmondani... - Ölelte át Ajsa Jeremyt.
-Kisfiú? Kislány? - Kérdeztem Ajsatól.
-Jeremy azt mondta, kisfiú. Nektek? - Látszott rajta, boldog. Pont, mint én.
   Kérdőn néztem Jeremyre, mert ezt a kis részletet még velem sem osztotta meg. A fiú rázkódott a nevetéstől.
-Jake, mit szeretnél?
   Jake halkan motyogott valamit, amiből csak annyit értettem, "Kislány."
-Igen. - Nyugtázta Jeremy. - Kislány lesz.

2012. május 5., szombat

38. fejezet

-Most már örökre együtt maradunk? - Kérdeztem Jaketől, amikor este kettesben maradtunk otthon.
   Otthon... Milyen érdekes. Nemrég még mennyire szerettem volna eltűnni innen, mára pedig mennyire megváltozott a véleményem... Most már itthon voltam.
-Ha az "örökre" szót szó szerint érted, akkor igen. - Húzott közelebb magához mosolyogva. - Tudod, rengetegszer elgondolkozom, mi lett volna, ha az elejétől kezdve az igazat mondom neked?
-Mit számít ez? - Kérdeztem vissza. - Elvégre most már tudom, mi az igazság, és ami a legeslegjobb, hogy itt vagy nekem te. - Azzal megcsókoltam.
-És azt tudod, mennyire sajnálom azokat a pillanatokat, amikor bántottalak? - Nézett mélyen a szemembe.
-Igen, tudom. De ne rágódj a múlton! - Javasoltam. - Én sem tenném a helyedben.
   Jake magával húzott az ágyhoz. Miután lefeküdt rá, én a derekára ültem. Jake szája féloldalas mosolyra húzódott, majd egy hirtelen mozdulattal átfordított. Így fölém került.
   Lehúztam róla a felsőjét, ő pedig rólam az enyémet.
-Mikor legutóbb ezt csináltuk, előtte nagyon dühös voltál rám. - Emlékezett vissza.
-De most inkább boldog vagyok. - Mondtam neki.

Reggel Jake még mindig mellettem feküdt. Derekamnál fogva láncolt magához. Megfordultam, hogy szembe lehessek vele.
-Jake, mit fogunk ezután csinálni? - Kérdeztem, mire ő értetlenül nézett rám. - Mi soha nem fogunk meghalni?
-Egyszer biztosan...
-És addig mit fogunk csinálni? - Kérdeztem ismét.
-Élvezzük az életet. - Rántotta meg a vállát.
   Abban a pillanatban, hogy megcsókolt volna, megcsörrent a telefonja. A háta mögé nyúlt, és anélkül, hogy megnézte volna ki az, felvette. Kis ideig hallgatott, majd átadta nekem a készüléket.
-Jeremy az. Téged keres.
-Igen? - Szóltam bele döbbenten.
-Brooklyn, nem tudom benne leszel-e, de remélem, igent mondasz. - Mondta Jeremy. - Előre szólok Jakenek nem mondhatod el. Világos?
-Persze. - Kezdett egyre jobban érdekelni, vajon, mit szeretne mondani.
-Jakenek ma van a születésnapja, és szeretnénk meglepni. A segítségedre lenne szükségünk...
-Mégpedig? - Érdeklődtem.
-Délutánig valahogy fent kéne tartanod az emeleten. Menni fog?
-Szerintem megoldható. - Mosolyodtam el Jakere nézve.
-Számítunk rád. - Azzal letette. Én is visszaadtam a telefont Jakenek, aki oda tette vissza, ahonnan elvette.
-Tudhatom, miért keresett? - Nézett rám olyan pillantással, aminek csak nagy nehezen tudtam nemet mondani.
-Majd megtudod. - Válaszoltam. Ezután megcsókoltam.

-Na, most már elárulod? - Kérdezte, miközben kéz a kézben sétáltunk le a lépcsőn. Pár perccel ezelőtt ráparancsoltam, hogy addig nem nyithatja ki a szemét, ameddig nem szólok, így most még kíváncsibb lett.
-Aki kíváncsi, hamar megöregszik. - Mondtam, ám ezen mindketten nevettünk, mert ebben az esetben ez egyáltalán nem igaz.
   A nappalihoz vezettem, ahol a többiek már vártak minket. Az ott lévő asztalra egy négyemeletes torta került, körülötte pedig ott állt mindenki.
-Most már kinyithatod. - Súgtam a fülébe.
   Abban a pillanatban, hogy ráeszmélt, mi folyik itt, mindenki egyszerre kiáltotta el magát.
-Boldog szülinapot, Jake!
-Hát ebben mesterkedtetek a reggel... - Csókolt meg.
-Hányadik is? Tizenhetedik? - Érdeklődött nevetve Cappie.
-Sokadszorra tizenhetedik. - Nevetett Jake is.

2012. március 24., szombat

37. fejezet

*Brooklyn*

Mikor kinyitottam a szememet, Jake arcát láttam, ami egyszerre volt megkönnyebbült, és aggódó.
-Mi történt? Hol vagyok? - Kérdeztem, miközben megpróbáltam felülni.
   A szobában sötét volt, de mióta hallhatatlan lettem, ez már nem jelent gondot.
   Jake mosolygott.
-Örülök, hogy felébredtél...
-Miért? Meddig nem voltam magamnál? - Szakítottam félbe.
-Szépen sorjában... A szobádban vagy. Megölted az apádat, engem pedig megmentettél. És ez négy napja történt.
   Mikor felfogtam Jake szavait, már nem sok minden érdekelt a történetből. Csak egy...
-Megmentettelek?
-Igen. Ez egy kicsit bonyolult, de talán érteni fogod... A lényeg az, hogy az érzéseid irányítják ezt... Eddig kivétel nélkül mindenki belehalt... - Megrázta a fejét. - Ha tudnád, mennyire örülök...
-Sejtem.
   Magamhoz öleltem. Nem akartam elengedni. Soha többé.
   Az ajtón halk kopogás hallatszott, majd Jeremy nyitott be. Láttam rajta a megkönnyebbülést.
-Szóval jól vagy... - Állapította meg. - Jake, szinte már holdkóros lett miattad. - Nevetett.
-Tűnés! - Mondta Jake  a bátyjának, azután megcsókolt.
-Rendben. Már itt se vagyok. - Azzal felemelt kezekkel kilépett az ajtón.
   Jake-kel az ágyra feküdtünk. Szorosan körém fonta a karjait. Pillantása mélyen fúródott bele az enyémbe.
-Szeretlek. Mindennél jobban. - Az ajka ismét az enyémhez ért.
-Én is. - Suttogtam.

Örültem, hogy itt lehettem Jake mellett. Örültem, hogy végre minden megoldódni látszik. De még volt egy kérdésem...
   A konyhában ültünk. Ajsa, Jeremy, Jake és én.
-Jeremy, kérdezhetek? - Fordultam a fiú felé.
-Persze. Reméljük, tudok rá válaszolni is... - Mosolyodott el.
-Biztosan tudsz. - Nevettem. - Szóval... De nyugodtan javíts ki, ha tévedek... Te és Ajsa együtt vagytok?
-Igen. - Nevetett ő is. - Most pedig én kérdezek... - Bólintottam. - Mikor jöttél rá?
-Tudod, volt négy napom gondolkodni... - Ezen már mindenki nevetett.
-Brooklyn... - Szólított meg Ajsa kicsit bizonytalanul. - Megbocsátottad Jakenek azt a sok hazugságot?
-Hát... - Néztem Jakere. A szemében egy pillanatra mintha aggodalom csillant volna. - Persze.
   Közelebb húztam magamhoz Jaket, és megcsókoltam.
-Egy pillanatra megijedtél... - Nyugtáztam Jakenek.
-Nem... - Kezdett ellenkezni, de Jeremy félbeszakította.
-Kár tagadni, én is tanúsítom...
-Rendben. - Adta meg magát. - De csak egy pillanatra...
-Ahogy akarod... - Forgattam a szemem.
   A következő pillanatba Damien lépett be az ajtón a többiekkel. Cappie, Will, Phil és Damien kezében rengeteg pizzás doboz volt.
-Honnan szereztétek? - Érdeklődtem.
   Elvégre a sűrű erdő közepén lakunk. Vagy nem?
-Átugrottunk egy kicsit valamelyik nagyvárosba. - Vont vállat Will.