31. fejezet

A férfi magas volt. Semmi extra nem látszott rajta, kivéve azt, hogy a barna szeme szinte izzott. Sötétbarna haja kócos volt, és ez még félelmetesebbé tette. Olyan idős lehetett, mint én.
-Brooklyn... - A hangja lágy volt, amikor kiejtette a nevemet.
-Jake, ki ez? - Erősen megmarkoltam a karját.
-Tudod, ő csak egy sima... Akadály...
-Hát így hívod a te...?
-Ki ne merd mondani! - Fojtotta belé Jake a szót.
   Az idegen elindult felénk. Jake megpróbálta megállítani, de amikor elém lépett, a férfi egy kézmozdulattal arrébb lökte. Úgy nézett ki, ez nem igényelt különösebben nagy erőfeszítést tőle.
   A férfi megfogta a kezemet, és megfordított. Háttal álltam neki. Egyik kezével egy kést tartott a nyakam elé. Nem tudtam kiszabadulni a szorításából, túl erős volt.
-Ne! - Üvöltötte Jake.
-Te is tudod, hogy velem kell jönnie! - Nyugodt volt, ezt nem értettem.
-Nem, nem kell!
   Jake olyan erővel ütközött az ismeretlennek, hogy az elengedett, a kés pedig kiesett a kezéből.
   A férfi hamar Jake fölé kerekedett, majd a késért nyúlt.
   Épp készült elvágni Jake torkát, amikor felüvöltöttem:
-Ne!
-Hogy mondtad? - Nézett rám. Az éles penge pár centire Jaketől megállt.
-Veled megyek, de Jake-t ne bántsd!
-Ebben az esetben... - Megpördítette a hegyes tárgyat, majd visszatette a zsebébe.
-Brook, ne tedd!
   A férfi felállt. Erősen megmarkolta a karomat, és magával ráncigált.
-Csak semmi hülyeség...! - Figyelmeztette Jake-t.
   Amint kiléptünk a bejárati ajtón, elkezdett a zsebében kotorászni.
-A te érdekedben... - Mondta. Egy injekciós tűt nyomott a karomba.

*Damien*

A lány élettelenül esett össze attól, amit beadtam neki. Tudtam, hogy nem halhat meg tőle. Egyszerűen csak "elájult".
   Minél előbb el kellett innen vinnem. Jake soha nem látta be a legnagyobb hibáit... Most is ez történt... Ha nem hazudott volna, akkor ezt elkerülhettük volna.
   És mindennek mi lesz a vége? Az hogy a lány nem teheti meg azt, amit megírtak számára...
   Brooklynt a karjaimba vettem, és elindultam a lakásom felé. Olyan gyorsan futottam, hogy a táj összemosódott mellettem.
   Igaz, hogy több, mint száz kilométerre laktam, de pár másodperc alatt odaértem.
   A házam nagyjából harminc méter magasan volt. A fák lombkoronája jól elrejtette.
   Mindig is csodálkoztam, hogy annak, aki előttem itt lakott, hogy sikerült ide felépítenie egy masszív, téglákból álló házikót, ami ráadásul három emeletes.
   Brooklynt felvittem a harmadik emeletre. Azon a szobán kívül, ahova most őt fektettem, még három volt ezen a szinten. A másodikon szintén négy volt. Az első emeleten pedig egy nappali és egy konyha volt. Ja, majd' elfelejtettem, a másodikon és a harmadikon is van egy-egy fürdőszoba.
   Mit csináljak addig, amíg a lány magához tér? Nem volt semmi ötletem, így leültem az egyik fotelbe, és vártam, hogy magához térjen.
   Ez el fog tartani egy ideig... Ez vacak ugyanis egy kicsit erősebb, mint a többi, amit itthon tartok.
   De tudok várni. Időm, mint a tenger...