25. fejezet

*Will*

  Mindenki a nappaliban volt. Csak Philre és Laurára vártunk. Brooklyn még mindig kint ült a lépcsőn.
  Ezt a "gyűlést" Porsha hívta össze. Sejtettem, hogy mit akar mondani.
  A lánnyal való beszélgetésem óta nem voltam biztos abban, hogy végezni akarok vele.
  Majdnem hét óra volt,  mire Phil és Laura is megérkeztek.
-Szóval... - Kezdte mondandóját Porsha. - Ki ért egyet azzal, hogy a lány szabadon mászkálhat?
-Porsha, nem fog elmenni. - Förmedtem a szőkeségre.
-Miből vagy ebben ilyen biztos? És ha annyira meg akarod ölni, miért nem tetted még meg?
-Mert még várok egy kicsit. - Válaszoltam magabiztosan. - Mivel semmi érdekes nincs ebben a beszélgetésben, vége van. Mindenkinek jó éjszakát.
  Nyolckor már mindenki aludt. Ez után a nap után, nem is csodálom.
  Kint lehűlt a levegő, Brooklyn pedig még mindig a lépcsőn ült. Felmentem a szobámba, és az egyik szekrényből előkerestem egy takarót. Azzal mentem vissza a lányhoz. Nem hittem el, hogy nem fázik ilyen időben ujjatlanban.
  A hátára terítettem a takarót, és leültem mellé.
-Köszönöm. - Mondta nagyon halkan.
  A karja libabőrös volt a hidegtől. A szája is valamilyen furcsa lila-kék keverékűre színeződött.
-Hogyan akarsz megölni? - Érdeklődött.
-Tessék? - Ennyire meg szeretne halni, vagy csak ennyire mazochista?
-Jól hallottad.
-Gondolkoztam. És arra a következtetésre jutottam, hogy nem öllek meg.

*Brooklyn*

Nem akartam hinni neki. Nem öl meg? Mégis miért? Van talán egy jobb ötlete, hogy ne neki kelljen elintéznie?
-Csak viccelsz. Holnapra halott leszek, ugye?
-Nem. Dehogy. - Ellenkezett. - Elmegyek Jakehez, és bocsánatot kérek tőle. Téged pedig visszaviszlek.
-Nem. Én ezt nem veszem be. - Kötöttem az ebet a karóhoz.
-Tényleg nem foglak megölni, sem bántani.
  Nem akartam hinni neki. De valami legbelül azt súgta, most igazat mond.
-Nem foglak bántani. Ígérem.
  Beadtam a derekam. Elhittem neki.
-Akkor visszamehetek Jakehez? - Kérdeztem.
-Igen. Ha szeretnéd, most azonnal visszaviszlek.
-Most? - Hitetlenkedtem. Ő csak mosolyogva bólintott.
-Indulhatunk? - Nézett rám kérdőn.
-Köszönöm. - Suttogtam hálásan, majd megöleltem.
  Felkapott, és elindultunk. Már sötét volt.
  Elaludhattam, mert amikor megérkeztünk Will ezt mondta:
-Csipkerózsika, megérkeztünk.
  Benyitottam a házba.
-Jake! - Kiáltottam.
  Nem telet bele egy perc, és a karjai közt voltam. Megcsókolt. Nem is egyszer. Örültem, hogy újra itt lehetek. Vele.
-Ő mit keres itt? - Kérdezte, mikor észrevette, hogy Will az ajtóban áll.
-Legyél kedves! - Súgtam a fülébe.
-Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Elfogadod?
  Jake habozott, majd kezet rázott Willel.
  Én még mindig öleltem Jaket. Nem akartam elszakadni tőle.
  A kibékülésre Ajsa és Jeremy is megérkeztek.
-Holnap átjöhetnétek ebédre. - Javasolta Ajsa.
-Itt leszünk. És mielőtt elmennék... Ajsa, mindig is tudtam, hogy nem az én oldalamon állsz. - Ezzel elment.
-Hogy sikerült ledumálnod a halálodról? - Kérdezte Jeremy.
-Fogalmam sincs. - Vallottam be.
-Nem akarsz aludni egyet? - Érdeklődött Jake. Bólintottam.
  Felmentünk a szobámba.
-Maradj! - Kérleltem magam mellé húzva.
  Magához ölelt. Az ajkai erősen az enyémnek ütköztek. Követelőző volt, de engem nem érdekelt.

24. fejezet

Hamarabb megérkeztünk Willék házához, mint amennyit a múltkor sétáltam.
-Hogyhogy máris ideértünk? - Kérdeztem.
-Gyorsan jöttünk. - Egy pillanatnyi szünet után megkérdezte. - Ha most leteszlek, megígéred, hogy nem szaladsz el?
-Ha ennyire nem bízol bennem, tegyél itt le, és nézz meg három nap múlva. Itt leszek.
-Ezt egy igennek veszem.
  Óvatosan talpra állított.
-Akár le is dobhattál volna. - Javasoltam neki utólag.
  Ő csak a fejét csóválta.
-Gyere! - Az ajtóhoz ment. Előre akart engedni, mire én kérdőn néztem rá. - Jól van. Tisztázzunk valamit! Mit szeretnél?
-Visszakapni a régi életemet.
-Oké. Ezt nem teljesíthetem. De te is tudod, én nem így gondoltam.
-Persze, hogy tudom. Hülyének nem kell nézni.
-Jó. - Mondta idegesen. - Ha velem nem tudsz értelmesen beszélni, majd beszélsz mással. Gyere! - Megfogta a karom, és maga után rángatott. - Az ő kérdéseire talán válaszolsz majd.
-Ne rángass! Megyek én.
-Oké. - Védekezőn felemelte a kezét.
  Elindult, én pedig követtem.
-Neked elment az eszed? - Hallottam mögülünk egy női hangot.
-Porsha, nyugodj meg! Nem fog elmenni.
-De ha mégis, én szóltam. - Ezzel el is tűnt az egyik ajtó mögött.
  Felmentünk az első emeletre. Ott Will bekopogott az egyik ajtón.
-Itt van. - Mondta.
  Az ajtó lassan kinyílt, és Lilian bukkant fel. Ha Will arra gondolt, hogy vele beszélni fogok, akkor nagyot tévedett.
  Amint meglátott, a nyakamba ugrott.
-Olyan jó, hogy megint látlak.
-Az érzés nem kölcsönös. - Válaszoltam nyersen.
-Tudom, azt hiszed, az egész az én hibám. De én csak ettől akartalak megvédeni. Ezért raboltalak el. És attól, hogy nem vagyok igazából a testvéred, még akkor is úgy szeretlek, mint a húgomat.
-Hiszek neked. De Will... - Fordultam felé. - Most nincs kedvem senkivel se beszélgetni.
  Lementem, majd ki a bejárati ajtón. Kint leültem a lépcsőre.
  Ha visszamennék Ajsaékhoz, akkor újra és újra harcolnának. És az nem lenne jó.
-Látod? Mondtam, hogy nem megy el. - Hallottam Will hangját.
  Sőt... Minél előbb megöl, annál jobb. Így ha válaszolok most a kérdéseire, talán holnap már nem fogok élni. Úgy mindenkinek jó lesz. Talán Jake szomorú lenne, de majd talál magának valaki mást.
-Will...
-Igen? - Termett mellettem egy pillanat alatt.
-Válaszolok minden kérdésedre.
-Most? - Meglepődött a hirtelen véleményváltozásomon.
-Igen. De kizárólag négyszemközt.
-Rendben.

*Jeremy*

-Jake, nyugodj meg! - Fogtuk le Ajsaval.
  Próbált küzdeni ellenünk, de nem volt elég ereje. A szeme könnyes volt.
-Nem! - Üvöltötte. - Hadd hozzam vissza.
-Jake, kitalálunk valamit. - Próbálkozott Ajsa is.
-De meg akarják ölni! - Üvöltött tovább. - És ez az én hibám.
-De miért? - Döbbentem meg.
-Emlékszel arra a beszélgetésünkre, amikor azt kérdezted, hogy amit titkolok, annak van-e valami köze, ahhoz, hogy szeretem Brooklynt?
-Igen. De nem értem az összefüggést. - Válaszoltam.
-Az a titok, hogy egyszer Will és én egymás útjába álltunk, és berágtunk egymásra. Azt ígérte, ha lesz valaki, akit igazán szeretek, azt meg fogja ölni.
-Ezt miért nem mondtad? - Érdeklődtem.
-Mert ezt az emléket elnyomtam magamban. Nagyon, de nagyon mélyre. és akkor szerettem bele Brooklynba. - Magyarázta.
-Ki kéne találni valamit. Ha nem sietünk holnapra, legkésőbb holnap utánra halott lesz.
-Ajsanak igaza van. - Mondtam.
-Akkor elengedtek?
  Elengedtük.
-Akkor gyorsan találjunk ki valamit. - Mondta elszántan Jake.

*Brooklyn*

-Akkor ha jól értem, te szereted Jaket, és ő is szeret téged? - Kérdezte Will.
-Igen.
  Mi értelme lett volna eltitkolni vagy letagadni? Előbb-utóbb így is, úgy is rájött volna.
-Meg akarsz halni? - Kérdezte sötét, gondolkozó tekintettel.
-Nem. Nem akarok. De nincs más választásom. Vagy engem ölsz meg, vagy előbb a többieket és aztán engem.
-Mindenkinek van választása. - Mondta.
-Csak nekem nincs. Amint vége ennek a beszélgetésnek, te megölsz engem.
-Nem.
-Ne próbáld beadni nekem az ellenkezőjét! - Figyelmeztettem.
-Nem foglak megölni.
-Tessék? - Nem tudtam ezt mire vélni. Eddig más célja nem is volt csak, hogy megöljön. Ha komolyan beszél, akkor mitől változott meg ennyire a véleménye?
-Szerintem, Jake ezt nem mesélte neked. Régen volt egy kisebb összetűzésünk. Nagyon megharagudtunk egymásra. Én pedig hirtelen felindulásból azt mondtam neki, hogy ha lesz valaki, akit nagyon szeretni fog, akkor én azt elveszem majd tőle.
  Nagyot sóhajtottam. Szóval én csak egy vita szenvedő alanya lennék?
-Most megölsz? - Néztem kérdőn a szemébe.
-Még nem tudom. Talán majd holnap. Feltéve, ha...
  Már megint kezdi.
-Mondtam, hogy nem megyek el. - Szakítottam félbe.
-Akkor most itt hagylak. Rendben? Szabadon mászkálhatsz a házban. - Mondta őszintén.
  Bólintottam.
-És ne foglalkozz a többiekkel. - Azzal felkelt, és bement a házba.

23. fejezet

*Jake*

-Ajsa, mi a baja? - Kérdeztem aggódva. A szemem nem tudtam levenni a lány mozdulatlan testéről.
  Ajsa idegesen járkált fel-alá a szobában, miközben Jeremyre vártunk. A nap is kezdett felkelni. A sugarai bevilágítottak a szobába.
  Nem sokkal később Jeremy is megérkezett Cappieval.
-Megmérgezték. - Mondta nyugodt hangon.
-És ezt ilyen nyugodtan mondod? - Förmedtem rá.
-Befejezhetem a mondatot? - Kérdezte gúnyosan. - Nem halálos az adag, főleg, hogy már fél úton van afelé, hogy ő is olyan legyen, mint mi.
-De ki, mikor és hol? - Türelmetlenkedett Ajsa.
-Szerintem... - Szólalt meg most először Cappie. - Amikor Willhez ment és én hoztam vissza. Akkor Will a karjánál fogva akarta elrángatni hozzájuk.
-Akkor... - Jeremy be sem fejezte a mondatot, de már a lány karját vizsgálta. - Itt van.
  Egy kicsi, piros foltra mutatott Brooklyn karján.
-És csak most hatott? - Érdeklődtem.
-Igen. - Válaszolta Jeremy. - Reggelre nem lesz semmi baja.

*Jeremy*

Ajsaval és Cappieval átsétáltunk a nappaliba, hogy a többiek is megnyugodjanak. Jake pedig ott maradt Brooklynnal.
-Jól van? - Ugrott fel Megan a kanapéról.
-Még eszméletlen, de reggelre magához fog térni.
-Szerencséje volt. - Állapította meg Ajsa. - Ha Cappie később ér oda, biztos, hogy már halott lenne.
  A többiek még maradtak beszélgetni. Ajsa és én felmentünk a szobámba.
-Tudod... - Kezdte Ajsa, miközben felém fordult az ölelésemben. - Néha az jut eszembe, hogy helyes-e, amit vele teszünk.
-Ezt  hogy érted? - Nézem rá meglepetten.
-Minket se kérdeztek meg, hogy szeretnénk-e azok lenni, amik most vagyunk. Neki lenne választása, mi meg úgy cselekszünk, ahogy nekünk tetszik. Már félig az, mint mi. De az igazságot se mondtuk el neki végig. És ő még csak nem is tudja, mi történik vele.
  Most már értettem, mire gondol. Ebben igazat adok neki.
-Viszont most Jakenek kell dönteni, hisz ő szerelmes belé. Minden tőle függ. Ő döntött így.
-Igazad van. De ez a megoldás még mindig nem tetszik. Majd ha olyan lesz, mint mi, Jake eléáll és azt mondja: "Te is olyan lettél, mint mi."? - Utánozta Jake hangját.
-Egyenlőre még sok lehetősége van.
  Úgy gondoltam, hogy már hanyagolhatnánk ezt a témát, így megcsókoltam Ajsat. Tudta, hogy mire gondolok, ezért nem is hozta fel újra.

*Brooklyn*

Kezdtem magamhoz térni. Amikor kinyitottam a szemem, világos volt.
  Nem tudtam, mi történt. Csak annyira emlékeztem, hogy összeesek és Jake elkap. Utána se kép, se hang.
  Jake az ágy szélén ült, és a kezemet fogta.
-Mi történt? - Megpróbáltam felülni, de a fejem iszonyatosan fájt, és visszahanyatlottam.
-Fáj a fejed? - Kérdezte aggódva, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.
-Igen, fáj. - Nyögtem a szavakat.
-Azon kívül nincs semmi bajod? Olyan fehér vagy, mint a fal.
  A kezét a homlokomra tette, majd ijedten húzta vissza.
-Tűzforró vagy. Maradj itt! Rögtön jövök. - Azzal kiviharzott a szobából.
  Pár pillanat múlva Jeremyvel tért vissza.
-Jeremy, mi a bajom? - Nem tudom, hogy ez a mondat mennyire sikerült érthetőre.
-Brooklyn, téged Will megmérgezett. Gondolom ez annak az utóhatása lehet.
-Mikor? - Nem tudtam kitalálni, mikor történhetett mindez.
-Amikor tegnap Will megragadta a karodat. Nem éreztél semmit? - Nézett rám kérdőn Jeremy.
-Nem. - Ismertem be.
-Nagyon nagy baj van. - Rohant be Ajsa. - Willék itt vannak. Úgy néz ki, az egészet kitervelte.
-Emlegetett szamár. - Vágta rá Jake.
-Vele megyek. - Mondtam, mikor már nem fájt annyira a fejem. Ha tovább maradok, akkor a végén valamelyiküknek nagyobb baja lesz belőle.
-Nem mész vele sehova! - Jake szinte kiabált.
-Miért, lefogsz? - A hangom gúnnyal volt tele.
-Ha muszáj...
  A többiek nem várták meg a szócsatánk végét, inkább lementek.
  Az idegességem elnyomta a fájdalmat.
  Megpróbáltam elmenni Jake mellett. De ő megállított. Megfogta a vállam, és visszanyomott az ágyra.
  A térdemmel hasba rúgtam. Elengedett, én pedig kiszaladtam a folyosóra. Hallottam, ahogy utánam kiált, majd láttam, ahogy felém fordul eltorzult arccal.
-Sajnálom. - Mondtam neki könnyes szemekkel. Aztán lefutottam a földszintre.
  A lépcső aljára érve, a nyitott bejárati ajtó szélének támaszkodó Willt pillantottam meg. A ház különböző pontjaiból kiabálásokat, nyögéseket és hörgéseket hallottam.
  Csak Willt néztem. Keményen, kitartóan. Alig hittem el, hogy tényleg megteszem. Egyenesen a halál szemébe bámultam.
  Végül felém nyújtotta egyik kezét. Vele kell mennem.
  A lépcsőn dübörgő lépteket hallottam. Jake mindjárt utolér. Ha most nem megyek vele, nem lesz még egy lehetőségem.
  Elindultam felé. Alig volt vissza pár lépés, amikor Jake a nevemet kiáltotta.
-Brooklyn! Ne tedd!
-Sajnálom. - Mondtam még egyszer.
  Két lépést tettem előre. Will félreállt az ajtóból.
-Csak utánad.
-Hagyjuk az udvariaskodást! - Mondtam, mikor elhaladtam mellette.
-Rendben. Te mondtad...
  Azzal felkapott és elindult velem az erő belsejébe.

22. fejezet

*Jake*

Brooklyn forgolódott. Biztos megint rémálma van. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezekről én tehetek. Néha olyan jó lenne Jeremy helyében lenni. Tudnám, mire gondol.
  A lány egyszer abbahagyta, utána pedig megint elkezdett forgolódni az ölelésemben.
  Nem akartam elengedni. Szerettem, és bármit képes lettem volna megadni neki.
  Sajnos nem tudom, mit érez irántam. Gyűlölni, biztos, hogy nem gyűlöl. Ha meg mégis, akkor miért kérte volna, hogy maradjak itt? Igaz, megérteném. Amit vele tettem, azt nem tudtam megbocsátani magamnak. Többször is majdnem megöltem.
   Egyszer arra lettem figyelmes, hogy a nevemet suttogja.
-Jake, maradj velem! Kérlek, Jake, ne hagyj itt! Jake...
   Ezt követően még közelebb húzódott. Akkor úgy éreztem, meg tudnám védeni. Eddig is sikerült, de most még inkább így éreztem. Abban a pillanatban, eldöntöttem, nem fogom többé bántani.
   Azt szeretném, hogy ő is szeressen engem. De ha megmondom neki, én mit érzek iránta, vajon mit fog szólni? Vagy mi lesz, ha megint bántani fogom?
   Brooklyn elkezdett remegni, de tudtam, hogy nem a félelemtől. Fázott. Magunkra húztam egy takarót.
-Jake! - Sikított.
   A kezemet az arcára tettem, és finoman simogattam. Vajon mi történik az álmában? Először könyörög, hogy maradjak vele, utána pedig a nevemet sikítja.
   Egyik kezét a mellkasomra tette. Az arca egyre békésebb lett. Kezdett megnyugodni.

-Jake? - Kérdezte, most már suttogva.

  A szemhéja megmozdult, majd kinyitotta. Felébredt.

-Itt vagyok. - Súgtam vissza. A kezem még mindig az arcát simogatta.

-Jake... - Az arcát a vállamba fúrta. Hallottam a hangján, hogy már majdnem sír.

-Semmi baj. Itt vagyok.- Próbáltam csitítani. - Mondd, mi a baj? - Kértem.

-Valaki meg akart...

-Ölni? - Fejeztem be helyette. Ő csak bólintott.

-Láttam egy nőt és egy férfit. Mintha ismertem volna őket, pedig még soha nem láttam őket.

-Azok biztos a szüleid voltak. - Mondtam, majd megpróbáltam egy kellemesebb témára váltani. - Tudtad, hogy a nevemet kiabáltad?

-Nem. - Lepődött meg, majd felnézett, mint aki rájött, hogy még más dolgokat is mondott. - Még volt valami?

-Igen. - Nevettem.

-Mi? - Nézett rám ijedten.

-Kérted, hogy ne hagyjalak ott valahol, és maradjak veled. Utána a nevemet sikítottad.

-Most csak viccelsz. Ugye?

-Nem.

-Jake, mást nem mondtam?

-Hát... - Húztam az idegeit.

  Kitartóan nézett rám, hátha befejezem a mondatot. Így egy viccel fejeztem be.

-Azt, hogy szeretsz. - Nevettem megint. Egyből rájött, hogy csak ugratom.

-Ez nem vicces. - Ő is nevetett.

  Felült, majd egy párnát fogott a kezébe, és azzal ütött meg.

-Pedig nekem nagyon tetszett. - Én is felültem, és kivettem a párnát a kezéből, mire ő felvette a másikat.

*Brooklyn*

-Párnacsata, mi? - Kérdezte Jake, és ő is finoman megütött a párnával.

  Én is újra felé lendítettem, de elkapta a karom a levegőben. Közelebb húzott magához.

  Tudtam, mit akar csinálni. Ám a legutóbbitól ez annyiban fog különbözni, hogy most én is akarom, hogy megcsókoljon.

  Az ajka lassan közeledett az enyémhez. Nem tudtam várni. A karom a nyaka köré fontam, és olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak tudtam.

  Jake meglepődött, de visszacsókolt.
-Szeretlek. - Suttogta, mikor egy kicsit eltolt magától.
-Én is. - Vallottam be fülig vörösödve.
  Visszadőltünk az ágyra. Jake karjára tettem a fejem, ő pedig megint az arcomat simogatta.
  Örültem, hogy végre bevallottam. Nem csak neki, hanem magamnak is.
-Tudod... - Kezdte. - Már egy ideje szeretném megtudni, milyen érzéseid vannak velem kapcsolatban. Köszönöm, hogy most elmondtad nekem.
  Alighogy kimondta, megint meg akartam csókolni. Ő mintha megérezte volna, és a száját erősen az enyémre szorította. Aztán átgördült fölém. Egyik kezével elkezdte feljebb húzni a felsőmet.
-Jake... - A kezem az övére tettem és megállítottam. - Ezt még nem.

  De mintha meg se hallotta volna.

-Jake, nem akarom! - Mondtam újra. Ez se hatott rá.

  Arrébb löktem, és felkeltem az ágyról.

  A szemem most már eléggé hozzászokott a sötéthez, így láttam, hogy utánam nyúl.

-Figyelj, Jake! Én még nem akarom ezt. Még csak tizenhét vagyok.

-Én is. - Erősködött.

-Mióta is? - Kérdeztem velősen, választ nem várva.

-Az részletkérdés.

-Nem, nem az.

  Most már Jake is felkelt. Előttem tíz centivel megállt.

-Rendben. Nem ma este.
  Bólintottam.
-De ne hidd, hogy évekig fogok várni! - Figyelmeztetett. Ez a gondolat egy kicsit megrémített, de nem foglalkoztam vele.

*Jake*

-Gyere! Aludjunk! - Biztattam.
  Nem valami könnyen, de beleegyezett. És én még pár perccel ezelőtt megfogadtam, hogy nem teszek semmi olyat, amivel bántanám.
  Megfogtam a karját, hogy visszahúzzam, de ő összeesett.
-Brooklyn! - Kiáltottam.
  A lány eszméletlenül feküdt a karjaim közt. Meglepetésemben, nem tudtam, mit csináljak.
  Lefektettem az ágyra, és átszaladtam a szobámba. előkerestem a telefonomat. Kikerestem belőle Ajsa számát, és rácsörögtem.
-Tessék? Mit szeretnél, Jake? - Hallottam a hangját.
-Brooklyn összeesett. - Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de nem sok sikerrel.
-Mi van? - Döbbent meg Ajsa. - Mit tettél már megint, Jake?
-Nézd! Most nem fogok veled vitatkozni. Azonnal ide kell jönnöd. Hol vagy most?
-Nagyjából száz méterre a háztól. De Jake... Ha valamit tettél vele, akkor azt nagyon meg fogod bánni, és...
  Nem vártam meg, hogy befejezze. Letettem, majd visszamentem Brooklynhoz. Még mindig nem volt magánál.
  Leültem mellé.
-Mi a fenét csináltál? - Rontott be Ajsa.

21. fejezet

-A szobád. - Mondta Jake, mikor benyitottunk. Az elrendezés hasonlított arra, amilyen Jake szobájában van. Az egyik sarokban állt az ágy, mellette pedig egy íróasztal. Azzal szemben egy ruhásszekrény és egy kanapé. Középen két fotel volt és egy asztal. Az ágy és a szekrény között volt az ablak.
-Tetszik? - Kérdezte Ajsa. - Jeremyvel rendeztem be. Rajtam kívül még senki se látta.
-Nagyon. Köszi. - Megöleltem Ajsat.
-A szekrényben megtalálod a ruháidat. Elhoztam a régi lakhelyedről.
  Ezen elgondolkodtam. Ők úgy tervezik, hogy én itt maradok velük? Nem tudom. Ez se tűnt a legjobb ötletnek.
  Ajsa a kezembe nyomta a pizsamámat.
-Menj zuhanyozz le! Én csinálok vacsorát.

*Jeremy*

-Tetszik neki. Igazam lett. - Mondtam Ajsanak.
-Jól van. Elismerem. Nem gondoltam volna.
-De valamit tudnod kell. - Kezdtem bele a mondandómba. - A lány úgy gondolja, hogy mi hosszabb időre tervezzük az itt létét. És nekem van egy olyan megérzésem, hogy az egyik nap majd eltűnik.
-Erre én is gondoltam. De azért remélem nem ez lesz a vége. - Szólt közbe Jake is.
-Jön. - Szaladt át Lusy a nappaliból. - Akkor most fog találkozni velünk először, ugye Jake? Vagy még mindig ellenzed?
-Nem. Bár az ötlettől nem vagyok elragadtatva, de így lesz a legjobb.
  A válasz végét szinte meg se várta, már rohant vissza a többiekhez.
  Fél perc múlva Brooklyn jelent meg az ajtóban. A vacsora alatt senki nem szólt egy szót se. Ajsa azon gondolkozott, vajon Brooklyn mit fog szólni a többiekhez. Jake pedig elzárta előlem a saját és Brooklyn gondolatait.
-Szeretnéd megismerni a többieket? -Kérdezte tőle Jake. A lány bólintott.

*Brooklyn*

Elindultunk a nappaliba. Sok ismerős arcot láttam.
-Szia! - Köszöntött az egyikük. - Már vártam, hogy megismerhesselek. A nevem...
-Hadd találjam ki! - Vágtam közbe.
-Rendben. - Egyeztek bele döbbenten.
-Te vagy... - Megpróbáltam visszaemlékezni az álmomra. A lánynak fekete haja és szeme volt. Egyből beugrott a neve. - Lusy Nelson.
-I-igen. - Látszott rajtuk, hogy nagyon meglepődtek.
-Én ki vagyok? - Kérdezte egy barna hajú, kék szemű lány, akinek hófehér bőre volt.
-Megan Logen. A te testvéred pedig Tyler Logen. - Mutattam egy szőke hajú, kék szemű fiúra. Első ránézésre nem néztek ki testvéreknek, a szemük színén kívül semmiben sem hasonlítottak.
-És mi? - Kérdezte egy fekete hajú és szemű, napbarnított bőrű srác, miközben magára és Cappiere mutatott.
-Cappievel már találkoztam.
-De nekem sem kellett megmondanom a nevem. - Emlékeztetett.
-Te pedig... Charles Goldsman vagy.
-Hűha! - Mondta ámuldozva Megan. - De ezt honnan tudod?
  Közülük még csak Cappie tudta. Nem voltam biztos abban, hogy elmondhatom nekik, de azért megpróbáltam. Legfeljebb őrültnek fognak tartani.
-Hát... Az egész azzal kezdődött, hogy álmodtam. De az nem csak egy álom volt. Veletek álmodtam. Megálmodtam szinte mindent. Bár nem pont így történt minden, mint itt.
  Ahogy ezt elmondtam, mindenki Jakere nézett.
-Mi az? - Kérdezte. - Nem tettem semmit.
-Tudod, itt néhányunknak van valamilyen képessége. -Magyarázta Ajsa. - Jeremy, ha hozzád ér, akkor a gondolataival meg tud gyógyítani. Ha nem zárjuk el előle az érzéseinket, akkor érzi, amit mi érzünk. A gondolatainkkal ugyanez a helyzet. Bár ezt a gondolatost rajta kívül én is tudom. Megan tudja magát klónozni. Lusynak és Tylernek nincs semmilyen képességük. Charles, akit mi csak Charlienak hívunk, a gondolataival tud irányítani másokat. Cappiet pedig nevezhetjük valami médium féleségnek. Ha akarja, látja a halottakat, de azokat is tudja látni, akik a föld másik felén még élnek. Jake képes befolyásolni az időjárást. És szerintünk te képes leszel telekinézisre.
-Tessék? - Nem akartam elhinni. - Telekinézisre? Mármint a gondolataimmal mozgatni a tárgyakat?
-Igen. - Válaszolta Jake. - Will tud utazni az időben, de csak visszafelé. A múlton nem változtathat. A jövőbe pedig azért nem tud utazni, mert az még változhat. Laura és Phil láthatatlanná tudnak válni. Bár attól, hogy láthatatlanok mi még halljuk őket, ha figyelünk. Porsha pedig semmire se képes. Lilian alakváltásra képes.
-Ki? - Meglepődtem a neven. - Lilian? A nővérem?
-Igen. És ő valójában másféleképpen a nővéred. Ő már van kétszáz éves. - Mondta Cappie. - Pont, mint a szüleid. Ők már régóta élnek. Téged örökbe fogadtak.
-Tessék? - Könnyek gyűltek a szemembe. - Ez igaz?
-Igen. - Jake magához ölelt. - Már születésed óta figyeltünk. Azóta vártuk, hogy tizenhét éves legyél, és ide hozhassunk.
  Valamiért hittem neki. Annak, akitől nemrég még féltem. Annak, aki hazudott nekem, nem is egyszer. Most mégis úgy éreztem igazat mond.
-Lilian szülei pedig nem képesek semmire. - Folytatta Ajsa. - Ezen kívül mindannyiunknak gyorsan begyógyulnak a sérüléseink.
-Akkor nekem kik a szüleim? - Kérdeztem, miközben az arcom még midig Jake vállába fúrtam.
-Ígérem, ki fogjuk deríteni. - Mondta Jake.
-Most jót tenne neked egy kis alvás. - Állapította meg Jeremy.
-Nekünk most úgyis dolgunk van Megannal és a fiúkkal. - Mondta Lusy. - Holnap reggelnél előbb ne számítsatok ránk.
-Nekem ideje indulnom Willékhez. - Mondta Ajsa.
-Sziasztok! - Köszönt el mindenki egyszerre.
  Csak Jake és én maradtunk
-Gyere! - Húzott magával a szobám felé.
-Itt maradsz? - Kérdeztem, amikor le akart tenni az ágyamra.
-Szeretnéd?
-Igen. - Magam se tudom, miért szerettem volna, hogy mellettem legyen.
-Akkor maradok.
  Lefeküdt mellém, majd magához ölelt, és ez jólesett. Örültem, hogy itt van mellettem.
  Így aludtam el.