17. fejezet

  Jake bejött. A szeme aggodalommal volt tele. Felém jött.
  Még jobban összehúztam magam. Ajsa-nak és Jeremynek igaza van. Félek tőle. Nem nagyon, csak egy kicsit.
-Bocsáss meg! Nem akartam.- Leült az ágy szélére. Megfogta a bekötött kezem. Elrántottam.- Nem foglak bántani.
-Legalábbis most nem.- Mondta Jeremy.- Mert elmész.
-Nem megyek sehova. Itt maradok.- Erősködött még mindig engem nézve.
  El akartam szaladni. Minél messzebb akartam kerülni Jake-től.
  Jake két keze közé fogta az arcomat.
-Hallgass végig!- Megráztam a fejem, mire még erősebben szorított.
-Nem... nem akarlak... végighallgatni.- Egy könnycsepp gurult le az arcomon. Annak ellenére, hogy nem akartam sírni, mégis sírok. Jake-től sem akarok félni, mégis azt teszem.
-Most már tényleg menned kéne.- Jeremy elszakította tőlem és kifelé lökdöste Jake-t.
  Ledőltem és sírtam tovább. Jó lenne, ha Jeremy visszajönne. Nem akarok megint egyedül maradni.
  Lassan álomba sírtam magam. Egy számomra idegen erdőbe kerültem. Menekültem valaki vagy valami elől. Esett az eső, fújt a szél. Futás közben elestem egy kőben. Nem tudtam felkelni. Valami húzott lefelé és ott tartott. Az üldözőm utolért.
  Ráismertem.
  Egy csillogó tárggyal hasba szúrt. Jake letérdelt mellém, a szemembe nézett.
-Jake.- Leheltem.- Miért?
-Ne!- Üvöltötte, majd a már halott testemet magához ölelte.
  Arra ébredtem, hogy Jeremy a vállamat rázza.
-Jól vagy? Egész délután kiabáltál.
-Meghaltam.- Suttogtam.
-Csak egy álom volt.- Próbált csitítani.- Nyugodj meg, kérlek!
-Egész délután?- Jutott el a tudatomig. Ennyit aludtam volna? Jeremy csak bólintott.
-Nem vagy éhes? Ajsa az előbb itt járt, hozott neked ennivalót.
-Kösz. Most nem vagyok éhes. Talán később.
-Szólok Ajsa-nak, hogy felébredtél. Akart veled beszélni.- Épp kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de Jeremy megelőzött.- Csak a szemben lévő szobához megyek át.
  Gyors volt. Ajsa-val tért vissza.
  Ajsa leült mellém, Jeremy pedig az egyik fotelbe.
-Jól vagy? Egyszer még megölöm ezt a Jake-t.
-Igen.
-Hallottam, mi történt, és... Tudom, hallottad egy részét a kiabálásunknak. És... Az érdekelne, hogy félsz-e tőle?
-Kicsit.- Ismertem be.
-Mert... -Szólt közbe Jeremy az ajtót bámulva.- Szeretne beszélni veled... Négyszemközt.
-Ööö...- Mit mondjak? Ha azt mondom rendben, akkor lehet, megint felhúzza magát. Abból pedig nekem lesz bajom. Ha azt mondom nem, akkor vajon megértené? Nagyot nyeltem.- Rendben.
-Most jöhetne? Azt mondta sürgős.
  Bólintottam. Mikor eltűntek, átültem az egyik fotelbe.
  Amikor már ezen a folyosón voltak, hallottam, miről beszélnek.
-Tudod, hogy én tudnék rajta segíteni.- Mondta Jake.
-Én is, de nem tehetem, mert te nem mondtad el neki az igazat.- Ez Jeremy volt.- És igen, ha elmondod neki, és beleegyezik, hogy te csináld, akkor nem állok az utadba. És kérlek, ne bántsd! Egy életre elege lett szerintem az elmúlt napból.
-Oké.
  Néhány perc múlva Jake bent volt a szobában. Csak mi ketten voltunk. Ha történne valami, csak magamra számíthatnék.
  Jake velem szemben foglalt helyet.
-Mi az igazság?- Próbáltam nyugodt maradni.- Nem tudom, mit higgyek el, és mit ne. Azt mondtad, csak mi vagyunk itt, pedig itt van még Jeremy, és egy számomra ismeretlen, akinek csak a hangját hallottam.
-Hát... Igen. Elismerem nem voltam teljesen őszinte. Két hete tűntél el. És igen, többen is vagyunk. Kettőjükön kívül vannak még itt. Majd őket is megismered.
-Az előbb mit értettél az alatt, hogy tudnál rajtam segíteni? Én teljesen jól vagyok.
-Csak ezt hiteted el magaddal.
-Ha ez megint egy félrevezetési ötlet...- Kezdtem fenyegetni.- Nézd, engem az igazság érdekel.
-Az igazságból most annyit árulnék el amennyit jelenleg tudnod kell.
-Jó.- Egyeztem bele.- De később mindent el fogsz mondani.
-Bízol bennem?- Az asztal fölé hajolt, és mélyen a szemembe nézett.
-Ezek után?- Hitetlenkedtem.
-Ma éjszaka nagy veszélyben leszel. És...
-Veszélyben? Igen? Most nem vagyok, hogy kettesben társalgok veled? Mintha ezt nem neked köszönhetném.- Mutattam a kötésre.
-Ez nem olyan veszély. Ez sokkal rosszabb. A részleteket majd a többivel mesélném el.
-Oké.- Adtam meg magam.
-És itt én vagyok az, aki legjobban meg tudna védeni.
-Mitől? Kitől? Hogyan akarsz megvédeni? Melletted talán biztonságban vagyok?
-Mondtam, hogy később. Ha bízol bennem...
-Ami nem biztos, hogy így van.- Vágtam közbe.
-De ha bíznál, akkor hagynád, hogy én vigyázzak rád?
-Rám te csak ne vigyázz!
  Miért nem ért a szóból? Milyen veszélyről beszél? Kitől akar megvédeni? Én nem szorulok az ő segítségére.
-Kérlek! Te nem is sejted, miről van itt szó.
  Én is az asztal fölé hajoltam. Az arca csak pár centire volt az enyémtől.
-Tényleg nem sejtem. De ha elmondanád, az nagy segítség lenne.
-Ma este velem leszel, és én mindent elmondok.- Mondta még mindig nyugodtan.
-Ez zsarolás.
-Tudom. Akkor? Igen vagy nem?
  Még közelebb hajolt. Nem húzódtam el. Most, hogy ilyen nyugodt, nem félek tőle.
-Mi történt? Már rég idegesnek kéne lenned, nem? Mitől lettél hirtelen ilyen nyugodt?
-Te miattad. Nem akarlak bántani.
-Megesküszöl, hogy nem esik bajom?
-Igen.
-Ebben az esetben...- Nem tudom, miért csinálom ezt. Vagy, hogy miért hiszek neki. Kísértem a szerencsémet.- Igen. Vigyázhatsz rám.
-Köszönöm.- Mondta és majdnem megcsókolt. Épp időben húzódtam el.
-Hol tervezel vigyázni rám?- Tereltem el a figyelmét.
-Nálam?
-Rendben. Miért hiszek neked?
-Nem tudom. És ezt a csókot még be fogom pótolni.- Fogadta meg.- Mehetünk? Hamarosan sötét lesz.
-Igen.
  Lementünk a konyhába, ahol Ajsa és Jeremy beszélgettek. Viszont a három lépés távolságot végig megtartottam. Leültem melléjük.
-Elmondtad?- Kérdezték egyszerre.
-Csak a ma estét.- Válaszolt a hűtőben kutatva.
-Mit mondtál neki, Brooklyn?- Fordult felém Ajsa.- Mitől ilyen nyugodt?
  Szóval ők is észrevették.
-Azt mondta, miattam. És, hogy nem akar bántani.-Feleltem.
-És a ma este?- Ajsa aggodalmasan nézett rám.
-Szóval beszélt róla nektek is.- Állapítottam meg, mire ők bólintottak.- Vele leszek.
-Kérsz inni?- Nézett rám Jake.
-Aha.
  Egy bögre forró kakaót kaptam.
-És mi lesz itt ma este?- Firtattam, hátha valaki elmondja.
-Jake nem mondta?- Ámultak el. Megráztam a fejem.- Ezt neki kell elmondania, nem nekünk.
-Miért mindent neki kell elmondani?
  Mindketten ránéztek. Ő megrázta a fejét:
-Hadd jöjjön rá ő maga.- Mosolygott.
  A szememet forgattam. Mindenre nekem kell rájönni?
-Nem vagy éhes? Egész nap nem ettél.
-Nem. De valamiért megint elálmosodtam. Egész nap csak alszok.
-Jake, ugye nem altatót kevertél bele?- Hiába nézett rá Ajsa szigorúan, ő csak nevetett.
-Nem annyit, mint legutóbb.- Próbált mentegetőzni.- Legfeljebb tizenegyig fog aludni fog aludni.
-Mi van? Altató?- Néztem rá én is.
-Gyorsan hat.- Mondta Jeremy.
  Valamit még mondtak, de én már aludtam.
  Ha felébredek, kinyírom Jake-t. Hogy gondolta? Vajon mi lesz a következő? Bele se gondolnék.
  Kinyitottam a szemem. Szerencsére nem álmodtam semmit.
  Teljes sötétség volt. Nagy valószínűséggel Jake szobájában voltam.
-Jake?
-Itt vagyok.
  Arra néztem, ahonnan a hangja jött, a szoba másik feléből. Nem láttam semmit.
  Felkeltem. Óvatosan lépkedve indultam el felé.
  Amint a szemem hozzászokott a sötétséghez, láttam, ebben a szobában van egy kanapé és egy fotel is. Jake a kanapé egyik oldalán ült. Odamentem és leültem a másik felére.
-Mire volt jó?
-Az altató?- Kérdezett vissza.
-Az.
-Hát... Bizonyos dolgokat meg kellett beszélnünk a többiekkel, és ha kiabálás lett volna belőle, azt nem kellett volna hallanod.
-Még egy titok. Szuper. Örülök.- Mondtam, és nem tudom, miért, de meg akartam csókolni.
-Akkor itt van még egy.- Súgta a fülembe. Nem vettem észre, hogy mikor jött közelebb.
  Maga felé fordított. Éreztem a leheletét az arcomon. Az ajka majdnem hozzáért az enyémhez, amikor valaki hirtelen nekicsapódott valamelyik falnak.
  Jake hátrébb húzódott.
-Kezdődik.

16. fejezet

   Reggeli után megkérdeztem, hogy mibe öltözhetek át, hiszen még az a ruha volt rajtam, amiben pár napja az erdőben bolyongtam. Ajsa-tól kaptam egy barna nadrágot és egy citromsárga felsőt. Miután átöltöztem Jakenek és Ajsanak el kellett mennie valahova, ezért úgy döntöttem, hogy felfedezem a házat.
    Elindultam a lépcső felé, amikor valaki jött lefelé. Nem azt mondták, hogy csak mi vagyunk itt?
-Szia-Köszönt.- Jeremy vagyok.
Jeremynek kék szemébe lógott bozontos, fekete haja. Nagyjából olyan magas volt, mint én.
-Szia-válaszoltam halkan.
-Te vagy Brooklyn, igaz? A lány, aki két hete tűnt el?
  Két hete? Jake azt mondta, egy éve. Miért hazudott? Akkor lehet, hogy a nővérem se halt meg? Engem pedig nem nyilvánítottak eltűnt személynek? De mi van, ha ő hazudik?
-Két hete? Nem egy éve?-Észre se vettem, hogy közben már a konyhában vagyunk és szinte kiabálok.
-Persze. És hogy tetszik itt?
-Nem tudom. Még csak most jöttem.-Megpróbáltam nyugalmat erőltetni magamra, kevés sikerrel.- Az nem lehet, hogy két hete tűntem el. Jake azt mondta, egy éve, és...
-Jake?- A kezeivel megtámaszkodott a pulton, a szemét pedig az égre emelte.- Akkor már értem. Neki nem lehet mindent... elhinni.
   Jeremy teljesen összezavart. Most akkor Jake hazudik vagy ő? Kinek higgyek?
-Szerintem nekem kéne.- Hallottam Jake -t a hátam mögül. Megfordultam.
-Tessék? Én nem...
-Tudom, tudom. Az lehet, hogy magyarázattal tartozok ezért.
-Nem is kicsivel.- Helyeselt Jeremy.
-Miről van szó? Beavatnátok engem is? És nagyon örülnék, ha ezúttal az igazat, csakis az igazat mondanád.
-Akkor öcsi sok sikert. Én nem is zavarok.- Hamarosan csak ketten maradtunk.
   Hallottam, hogy becsukódik egy ajtó az emeleten, majd hatalmas csend telepedett a házra. Jake odajött hozzám. Magához akart ölelni, de én elhúzódtam. A szemében csalódottságot véltem felfedezni.
-Jeremynek igaza van.-Ismerte be.
-Miért?
-Mert... - Nem hagytam, hogy befejezze.
-Egyáltalán érdekel?- Fakadtam ki.- Ki tudja, mi történt ez idő alatt? Sőt, van olyan, aki tudja, mennyi idő telt el?- A könnyeim végiggurultam az arcomon, de nem foglalkoztam velük, csak folytattam.- Egy év, két hét, még az is lehet, hogy csak öt nap. Érdekel? Mondd meg, Jake! Érdekel?
-Nagy valószínűséggel, igen. Viszont előbb nyugodj meg!
-Hogy nyugodhatnék meg? Áruld el!
-Ne kényszeríts! Tudod, hogy képes vagyok...- A hangja elcsuklott.
-Bántani.- Fejeztem be helyette.- Majdnem megtapasztaltam, milyen az.- Pár pillanatnyi gondolkodás után kijelentettem.- Nem érdekel. Ha akarsz, bánts, verj össze, ölj meg! Vagy mit tudom én. Úgyis ez marad a legrosszabb. A teljes tudatlanság.
-Higgadj le!- Megfogta a kezem, a hátamat a falnak támasztotta és a testével szögezett oda.- Ne mondj ilyeneket! A végén még tényleg megteszem. Utána pedig megbánnám. De ha véletlenül, teljesen véletlenül megöllek, azt már hiába bánnám meg. Nem jönnél vissza. És azt sosem bocsátanám meg magamnak.
  Egyik keze a torkomra csúszott.
-Most már akármit mondhatok. Úgyis végem.- Magam sem tudtam, miért mondom ezeket, hisz a kétségbeesés beszél belőlem.
-Kérlek!
  Kicsit megszorította a nyakam. Bennem a vér is meghűlt. Szóval ennyi. Meg fog ölni. De ehelyett hátra döntötte a fejem és megcsókolt.
  Erősen nyomta az ajkait az enyémhez. Szinte követelőző volt. A keze a vállamra hullt.
  Megpróbáltam ellökni magamtól. Ő csak még jobban magához szorított és még erőszakosabban csókolt.
  Amikor már azt hittem sosem fog elengedni az ajka lassan eltávolodott.
-Jó vagy.- Ezen még inkább felhúztam magam és gondolkodás nélkül pofon vágtam.- Ezt nem kellett volna.
  Valahonnan előrántott egy kést, amit a nyakamhoz szorított. Sikítani, kiáltani akartam.
-Ha megszólalsz, véged.- Fenyegetett.
-Ha csendben maradok, végem.- Állapítottam meg a szeméből. Nem volt túl sok választásom, így sikítottam.
  Elrántotta a torkomtól. Éreztem ahogy az éles penge a bal karomban köt ki.
-Jake, tedd le!- Jeremy volt az. Jake kirántotta a karomból a kést és a földre dobta.- Most lépj hátrébb!- Ahogy megtette, a kezemet a sebre tudtam tapasztani. Mielőtt elestem volna, Jeremy elkapott.
  Forgott a világ. A színek és a formák összemosódtak előttem.
  A karomból ömlött a vér. Jeremy a nappaliba vitt. Ott valami fehér kendőszerűséget tett a kanapéra, amire ráfektetett.
-Ne mozdulj! Mindjárt itt vagyok.- Nem foglalkoztam a karommal és belekapaszkodtam a kezébe.
-Ne hagyj itt! Kérlek!- Zokogtam.
-Mindjárt jövök. Nem fog bántani, ígérem.- Lefejtett magáról.
-Ne!- Folytattam, mikor már ő az ajtóhoz ért.
-Ezt jól elszúrtad!- Mondta a mellette álló Jake-nek.
  Amikor eltűnt, Jake elindult felém. Ahogy az ágy végéhez ért, felültem és a lehető legtávolabbra csúsztam. A lábamat felhúztam magam elé.
-Megértem, ha...
-Nem érdekel. Menj el!- Suttogtam.
  Mellém ült és kezét a számra tette.
-Hallgass végig!- Megráztam a fejem. A szememből könnycseppek hulltak a vállamra és a kezemre.- Nagyon sajnálom.
-Azzal nem megy semmire. Szerintem jobban örülne, ha a jelenlegi helyzetben elmennél innen.- Jake kisvártatva felállt.
-Itt maradok. Ígérem, nem megyek hozzá közel.- Jeremy bólintott.
-Feküdj vissza! Lássuk, mit tehetünk?- Levette a kezem a sebről.- Nem néz ki valami jól.- Mondta, mikor észrevette, hogy nem nézek oda.- Jake, hívd fel Ajsat, hogy van fél órája ideérni.
  Pár perc múlva mondta:
-Elment.
-Köszönöm.- Becsuktam a szemem.- Essünk túl rajta.
-Rendben.
  Abban az egy szóban nemcsak azt köszöntem meg neki, hogy ellátja a sebem, hanem azt is, hogy megmentett. Biztos vagyok benne, ha nem jön, Jake megöl.
  Az is az én hibám lett volna. Miért nem tudom egyszer, csak egyszer befogni azt a nagy szám? Ha nem ütöm meg, vajon akkor is itt feküdnék, vagy esetleg már halott lennék?
  Nagyjából húsz perc múlva Jeremy hangjára tértem magamhoz:
-Vigyázz magadra. Nem szeretnélek a jövőben is darabokból összerakni.
-Oké.- Nevettem, miközben a karomon lévő fehér kötést vizsgálgattam
-Mi a baj? Látom, hogy valami nincs rendben.
-Mi baja van Jake-nek? Miért... ilyen?
-Sajnálom, de ezt neki kell elmondania.
-Köszönöm.-Mondtam újra.- Ha te nem lennél, már halott lennék.
-Ha én nem lennék, nem feküdnél itt.- Ebben lehet, hogy van egy kis igazság. Hiszen ő mondta el, hogy Jake becsapott.
-Hol van Jake?- Ajsa viharzott be a szobába villámló szemekkel.- Beszédem van vele.
  Jeremy a plafon felé mutogatott, és Ajsa már el is tűnt.
-Lehet, hogy egy kicsit hangos lesz ez a szóváltás.- Figyelmeztetett. Aztán másfelé terelte a szót.- Szeretnél aludni?
-Jó lenne.- Ismertem be.- Igaz, még csak reggel van, de ezek az... izgalmak...
  Elindultunk felfele. Jeremy végig mögöttem volt, és követett.
-Merre kell menni?- Kérdeztem elbizonytalanodva.- Nem emlékszem, honnan jöttem.
-Még nincs számodra szoba kijelölve. Az Ajsa szobája volt. És én is nyugodtabb lennék, ha nem lennél egyedül. Rossz előérzetem van.  És... Hát... Annak sem örülnék, ha egy folyosón lennél Jake-kel. A gondolattól is kiráz a hideg. Nem lenne baj, ha hozzám jönnél?
-Ööö... nem.- Megértettem az aggodalmát.
-Akkor ezen a folyosón az utolsó ajtó.
  Benyitottunk a szobájába. Egy átlagos szobának nézett ki. Egy ruhásszekrény és egy tévé volt a bal oldalon. Jobb oldalon pedig egy íróasztal és egy ágy volt. Középen egy kisebb asztal, szőnyeg és két fotel.
-Fáj a karod?
-Most jó így.
-Eszednél vagy?- Hallottuk Ajsat.- Hogy tehetted ezt vele? Te nem...
-Figyelj egy kicsit!- Szólt közbe Jake.
-Nem. Te figyelj ide! Ehhez nem volt jogod. Ne csodálkozz, ha mostantól nem megy hozzád közelebb két méternél! Szerinted nem fél tőled?
-Nem. Még ő is mondta, hogy bántsam, öljem meg. A szemében sem láttam félelmet.
-És az érzései? Mit gondolsz, nem érez fájdalmat? Ő sincs kőből.
  A fülemre tettem a kezem. Nem akartam többet hallani belőle.
  Jeremy közelebb jött, egyik kezemet levette a fülemről és suttogott:
-Ő az egyetlen, akit Jake nem támad meg. Az okát nem tudjuk. De mindenesetre akármennyire nem szeretném, oda kell mennem egy pillanatra.
-Ne hagyj egyedül! Kérlek!- Könyörögtem.
-Egy perc. Addig feküdj le, jó?
-Ne!
  Kiment. Egyedül hagyott.
  Lefeküdtem. Vajon azért nem akarok egyedül maradni, mert félek Jake-től? Lehet, abban neki van igaza, hogy nem látott az előbb félelmet rajtam. De attól én is félhetek. De a fájdalom...
  Elemeltem a kezemet a fülemtől. Csend volt, de nem sokáig.
-Miért tetted? Jake, válaszolj!
-Mert... Nem tudom.
-Mit tudsz? Szinte egyik kérdésemre sem kaptam értelmes választ. Mitől változtál meg ennyire?
-Azt tudom, hogy...
-Kicsit halkabban nem lehetne? Érzem, hogy Brooklyn fél. Miért tesztek rá még egy lapáttal?- Szólt Jeremy.
-Sajnálom.- Mondták egyszerre.
-Beszélhetek vele?- Kérdezte Jake.
-Nem.-Hárította el Jeremy, az én legnagyobb szerencsémre.- Most alszik. De tudnod kell, könyörög, ne hagyjam egyedül. Nekem pedig nehezemre esik nemet mondani. Talán sokkot kapott. Nem tudom. Örüljünk, hogy életben van.
-Elég!- Kiáltott Jake.- Nem bírom. Muszáj beszélnem vele!
-Nem lehet!- Próbálta Ajsa is.
  Egy nagy puffanást hallottam, majd üveg csörömpölését. Nagy valószínűséggel Jake rátámadt valakire. Megint. Valaki felszaladt az emeletre.
-Állj meg! Nem mehetsz be!- Próbálta megállítani egy számomra ismeretlen női hang tulajdonosa.
-De bemegyek.- Jake őt is ellökte az útból.
  Az ágy a saroknál állt, így behúzódtam a sarokba. Vártam a legrosszabbra.
  A kilincs megmozdult.