24. fejezet

Hamarabb megérkeztünk Willék házához, mint amennyit a múltkor sétáltam.
-Hogyhogy máris ideértünk? - Kérdeztem.
-Gyorsan jöttünk. - Egy pillanatnyi szünet után megkérdezte. - Ha most leteszlek, megígéred, hogy nem szaladsz el?
-Ha ennyire nem bízol bennem, tegyél itt le, és nézz meg három nap múlva. Itt leszek.
-Ezt egy igennek veszem.
  Óvatosan talpra állított.
-Akár le is dobhattál volna. - Javasoltam neki utólag.
  Ő csak a fejét csóválta.
-Gyere! - Az ajtóhoz ment. Előre akart engedni, mire én kérdőn néztem rá. - Jól van. Tisztázzunk valamit! Mit szeretnél?
-Visszakapni a régi életemet.
-Oké. Ezt nem teljesíthetem. De te is tudod, én nem így gondoltam.
-Persze, hogy tudom. Hülyének nem kell nézni.
-Jó. - Mondta idegesen. - Ha velem nem tudsz értelmesen beszélni, majd beszélsz mással. Gyere! - Megfogta a karom, és maga után rángatott. - Az ő kérdéseire talán válaszolsz majd.
-Ne rángass! Megyek én.
-Oké. - Védekezőn felemelte a kezét.
  Elindult, én pedig követtem.
-Neked elment az eszed? - Hallottam mögülünk egy női hangot.
-Porsha, nyugodj meg! Nem fog elmenni.
-De ha mégis, én szóltam. - Ezzel el is tűnt az egyik ajtó mögött.
  Felmentünk az első emeletre. Ott Will bekopogott az egyik ajtón.
-Itt van. - Mondta.
  Az ajtó lassan kinyílt, és Lilian bukkant fel. Ha Will arra gondolt, hogy vele beszélni fogok, akkor nagyot tévedett.
  Amint meglátott, a nyakamba ugrott.
-Olyan jó, hogy megint látlak.
-Az érzés nem kölcsönös. - Válaszoltam nyersen.
-Tudom, azt hiszed, az egész az én hibám. De én csak ettől akartalak megvédeni. Ezért raboltalak el. És attól, hogy nem vagyok igazából a testvéred, még akkor is úgy szeretlek, mint a húgomat.
-Hiszek neked. De Will... - Fordultam felé. - Most nincs kedvem senkivel se beszélgetni.
  Lementem, majd ki a bejárati ajtón. Kint leültem a lépcsőre.
  Ha visszamennék Ajsaékhoz, akkor újra és újra harcolnának. És az nem lenne jó.
-Látod? Mondtam, hogy nem megy el. - Hallottam Will hangját.
  Sőt... Minél előbb megöl, annál jobb. Így ha válaszolok most a kérdéseire, talán holnap már nem fogok élni. Úgy mindenkinek jó lesz. Talán Jake szomorú lenne, de majd talál magának valaki mást.
-Will...
-Igen? - Termett mellettem egy pillanat alatt.
-Válaszolok minden kérdésedre.
-Most? - Meglepődött a hirtelen véleményváltozásomon.
-Igen. De kizárólag négyszemközt.
-Rendben.

*Jeremy*

-Jake, nyugodj meg! - Fogtuk le Ajsaval.
  Próbált küzdeni ellenünk, de nem volt elég ereje. A szeme könnyes volt.
-Nem! - Üvöltötte. - Hadd hozzam vissza.
-Jake, kitalálunk valamit. - Próbálkozott Ajsa is.
-De meg akarják ölni! - Üvöltött tovább. - És ez az én hibám.
-De miért? - Döbbentem meg.
-Emlékszel arra a beszélgetésünkre, amikor azt kérdezted, hogy amit titkolok, annak van-e valami köze, ahhoz, hogy szeretem Brooklynt?
-Igen. De nem értem az összefüggést. - Válaszoltam.
-Az a titok, hogy egyszer Will és én egymás útjába álltunk, és berágtunk egymásra. Azt ígérte, ha lesz valaki, akit igazán szeretek, azt meg fogja ölni.
-Ezt miért nem mondtad? - Érdeklődtem.
-Mert ezt az emléket elnyomtam magamban. Nagyon, de nagyon mélyre. és akkor szerettem bele Brooklynba. - Magyarázta.
-Ki kéne találni valamit. Ha nem sietünk holnapra, legkésőbb holnap utánra halott lesz.
-Ajsanak igaza van. - Mondtam.
-Akkor elengedtek?
  Elengedtük.
-Akkor gyorsan találjunk ki valamit. - Mondta elszántan Jake.

*Brooklyn*

-Akkor ha jól értem, te szereted Jaket, és ő is szeret téged? - Kérdezte Will.
-Igen.
  Mi értelme lett volna eltitkolni vagy letagadni? Előbb-utóbb így is, úgy is rájött volna.
-Meg akarsz halni? - Kérdezte sötét, gondolkozó tekintettel.
-Nem. Nem akarok. De nincs más választásom. Vagy engem ölsz meg, vagy előbb a többieket és aztán engem.
-Mindenkinek van választása. - Mondta.
-Csak nekem nincs. Amint vége ennek a beszélgetésnek, te megölsz engem.
-Nem.
-Ne próbáld beadni nekem az ellenkezőjét! - Figyelmeztettem.
-Nem foglak megölni.
-Tessék? - Nem tudtam ezt mire vélni. Eddig más célja nem is volt csak, hogy megöljön. Ha komolyan beszél, akkor mitől változott meg ennyire a véleménye?
-Szerintem, Jake ezt nem mesélte neked. Régen volt egy kisebb összetűzésünk. Nagyon megharagudtunk egymásra. Én pedig hirtelen felindulásból azt mondtam neki, hogy ha lesz valaki, akit nagyon szeretni fog, akkor én azt elveszem majd tőle.
  Nagyot sóhajtottam. Szóval én csak egy vita szenvedő alanya lennék?
-Most megölsz? - Néztem kérdőn a szemébe.
-Még nem tudom. Talán majd holnap. Feltéve, ha...
  Már megint kezdi.
-Mondtam, hogy nem megyek el. - Szakítottam félbe.
-Akkor most itt hagylak. Rendben? Szabadon mászkálhatsz a házban. - Mondta őszintén.
  Bólintottam.
-És ne foglalkozz a többiekkel. - Azzal felkelt, és bement a házba.