Nyár

Ausztriába megyek nyaralni a családdal. Így az elkövetkezendő egy hétben nem tudok frisset írni, és elérhető sem leszek.
Mindenkinek jó nyarat!

20. fejezet

-Nem hiszek neked. - Jelentettem ki.
-Miért?
-Hagyjad, Jake! - Jeremy felállt, és odajött hozzánk. A kanapé támlájának támaszkodott. - Szerintem már nem tudod becsapni. Ahhoz túl sokat hazudtál neki.
-Szóval... Nem vagytok vámpírok. - Szögeztem le. Megrázták a fejüket. - Akkor? Mi az igazság?
-Hogy mik vagyunk, azt nem kell tudnod. De a többi igaz volt.
-Oké. - Belenyugodtam. Valószínűleg tőle nem fogok megtudni semmi mást. Az egyetlen lehetőségem, ha megkeresem Willt. Akárhol is legyen meg kell találnom.
  Felálltam. Elindultam az ajtó felé. Nem tudom, jó ötlet-e ezt csinálni. Kiléptem az ajtón, és bevetettem magam az erdőbe.

*Jeremy*

-Jake, ne menj utána! - A háta mögé csavartam a kezét. - Hadd gondolja át a dolgokat! Te is tudod, hogy nem fog elmenni Willhez. Estére visszajön.
-Mitől vagy ebben olyan biztos? - Ki akart szabadulni a szorításomból, mire én még erősebben szorítottam. - Ja, persze. A képességeid. - A szavakat gúnyosan, szinte köpve mondta ki. - Elengedsz? Nem megyek utána.
  Elkezdtem kutatni a fejében. Biztosra akartam menni. Ha most utána megy, nem biztos, hogy Brooklyn túléli.
  A gondolatait elzárta előlem. Nem tudtam kideríteni, mit fog tenni.
  Végül vonakodva, de elengedtem.
-Köszi, bátyus!
-Mit titkolsz? - Vontam kérdőre. Mostanában nagyon furcsán viselkedik. Brooklynnak is meg kell tudnia. Jake mindig arra kér minket, hazudjunk. Szerinte a lány minél később tudja meg az igazat, annál jobb.
-Az csak rám tartozik. - Válaszolt idegesen.
  Tudtam, mi az egyetlen lehetőségem. Ha elmondom neki azt, amit tudok.
-Nézd! Tudom, hogy szereted. És hogy...
-Honnan? - Üvöltött. A szeme már-már szikrákat szórt.
-Látszik rajtad. De az a kérdésem, amit titkolsz, köze van ahhoz, hogy szereted?
-Nem.

*Brooklyn*

Már egy ideje sétálhattam. A nap is lassan készült lemenni. Ki tudja mennyi idő telhetett el azóta. Csak mentem egyenesen. Hátha találok valami ismerőset, ami el tudna vezetni Willhez.
  A többiek nem jöttek utánam. Gondoltam, Jeremy lebeszélte róla Jake-et.
  Sehol nem láttam semmi ismerőset. Van egyáltalán ennek valami értelme? Az erdőben keresek egy számomra ismeretlent, aki talán mindent elmond és, aki talán megöl. Miért nem foglalkozom a kisebb részletekkel? Miért helyezem előrébb az igazságot, mint a saját életemet? Mert nincs veszteni valóm?
-Engem keresel? - Ijedtemben ugrottam egyet.
  A hang a hátam mögül jött, de amikor megfordultam nem láttam senkit. Felnéztem az egyik fára. Will egy ágon állt a fa törzsének támaszkodva. Majd egyik ágról a másikra ugrálva lejött.
-A válaszom, igen. Elmondok mindent, ha most velem jössz. - Olyan közel jött, hogy éreztem a leheletét az arcomon. Hátrébb léptem. - Mi a válaszod?
-Hát... - Biztos vele akarok menni? Nem volt ez olyan jó ötlet, mint azt eredetileg gondoltam. - Most kösz, de inkább nem. - Válaszoltam kimérten.
-Számodra ez az egyetlen lehetőség maradt. - Győzködött. - Ha nem, hát nem. De attól még velem kell jönnöd.
-Nem megyek veled sehova. - Elmentem mellette. Jobb lesz, ha most visszamegyek.
-De igen. - Megragadta a karomat, és visszafordított.
-Eressz el! - Próbáltam elszakadni tőle. Sokkal erősebb volt, és ezzel csak azt értem el, hogy még erősebben szorított.
-Will, hagyd őt békén! - Hallottam egy ismerős hangot. Bár abban biztos voltam, hogy még csak abban a furcsa álmomban találkoztam a tulajdonosával.
  Megragadta Willt a nyakánál fogva, így ő kénytelen volt elengedni engem. A másik férfi egy fa törzséhez nyomta a hátát, miközben felemelte a talajról.
-Itt helyben megölhetnélek, de nem akarom, hogy ő is lássa. Úgyhogy most szépen elmész.
  Elengedte, és Will elindult abba az irányba, amerre még pár perce tartottam.
-Ennek még nincs vége. - Kiáltott vissza.
  Az idegen felém fordult. Barna haja és szeme ismerősnek tűnt.
-Gondolom te vagy Brooklyn. - Állapította meg.
-Igen. Honnan tudod? - Lepődtem meg.
-Én is ott lakom, ahol egy ideje te is. Még nem találkoztunk, de én már láttalak. A nevem...
-Cappie. - Ugrott be. Látszólag ő jobban meglepődött, mint én.
-I-igen. De te... - Vonta fel a szemöldökét.
-Hosszú. - Legyintettem.
-Ráérek. Nem olyan rövid az út vissza a házhoz.
-Oké.
  Mindent elmeséltem neki az elejétől a végéig. Ő csak bólogatott.
-Sajnálom, hogy nem hallhattam a legutóbbit. Kíváncsi lettem volna Jake arcára. - Nevetett.
-Gondolom tőled se tudhatom meg, mik vagytok. - Nem hittem, hogy sikerrel járok, mert Jake biztos mindenkinek megtiltotta, hogy elmondja.
-Eltaláltad.
-Miért nem tudhatok semmit?
-Jake néha eléggé önfejű tud lenni. Jelen esetben nem tudja eldönteni, hogy meg kéne-e tudnod az igazat. És megkért minket, hogy ne mondjunk semmit.
-Értem. Akkor hiába kérdeznék meg tőletek akárkit, nem mondana semmit. Most csak Will árulná el.
-Willhez meg nem kéne fordulnod. Ő veszélyes. Csak megölne téged. legközelebb ne jusson eszedbe egyedül elindulni! Bárhol rád talál.
-Rendben. Megígérem. - Ebben igazat adok neki Nem fogok egyedül mászkálni az erdőben.
  Lassan visszaértünk. Az ajtóban megláttam Jaket. Amikor észrevett, láttam, megkönnyebbült. Odafutott hozzánk.
  Magához ölelt.
-Annyira aggódtam. Nincs semmi bajod?
-Nincs. Hála Cappienek. - Jake kérdőnk nézett először rám, majd Cappiere.
-Will. - Mondta Cappie. Ez az egy szó mindent elárult, amire Kíváncsi volt.
-Jake! - Hallottuk Ajsat a ház egyik emeletéről.
-Gyere! Van egy meglepetésünk! - Megfogta a kezem, és magával húzott arra az emeletre, ahol az ő szobája is van. Ezúttal egy szobával hátrébb mentünk. Ajsa és Jeremy ott vártak minket.

19. fejezet

-Hát ez az ajtó? - Ámultam el. Meg mernék rá esküdni, hogy darabokra hullott szét.
-Ilyen esetekre van pár ajtónk.
-Mi volt ez az előbb? - Gondoltam ha ezzel a kérdéssel kezdek, akkor ki tudok szedni belőle valamit. De biztos tudta, mit akarok igazából megtudni.
-Majd elmesélem az egészet, ígérem! - Letett a szobájában lévő kanapéra. Mellém ült. - Tudod, hogy megígértem...
-Tudom. - Vágtam közbe. Most már nagyon elegem volt a titkolózásukból. - Mi olyan nagy titok, hogy nem mondhatod el?
  Nekidőltem a mellkasának.
-Kérlek! - A könnyeimmel küzdöttem. Végül nem sikerült visszatartanom, és zokogtam. Jake magához ölelt.
  Nem akartam elhinni, hogy pár órája még tőle féltem, most meg...
-Nem mondod el? - Próbáltam újra. Nem válaszolt. Megpróbáltam máshogy. - Kérdezzem meg Ajsat vagy Jeremyt? Vagy valaki mást a lakásból? Esetleg menjek el Willékhez? - A legutóbbi ötlet nem tetszett. De ha valamit meg akarok tudni, akkor nincs más választásom.
-Nem mennél el Willékhez.
-Rendben. - Mondtam beleegyezően.
  Kibontakoztam az öleléséből, majd az ajtó felé vettem az irányt. Nem foglalkoztam a lábamba hasító fájdalommal. Csak mentem. Egyenesen lefelé. Nem hallottam, hogy utánam jönne. Letöröltem a könnyeimet.
-Ajsa... - Kezdtem már a konyhában.
-Igen? - Megfordult. Az arca hirtelen elkomorodott. - Miért sírtál? Bántott? - Legyintettem. - Akkor?
  Leültünk az asztalhoz Jeremy mellé.
-Én... szeretném tudni, hogy... hogy...
-Mi folyik itt? - Fejezték be helyettem egyszerre.
-Igen. Jake nem hajlandó semmit se mondani. - Fakadtam ki. - És én már... már semmit sem értek.
-Jake! - Kiáltott Jeremy. - Öcsi, most azonnal gyere ide!
  Már többször észrevettem, hogy Jeremy öcsinek szólítja Jaket.
-Öcsi?
-Én vagyok a bátyja. Tudom, nem nagyon hasonlítunk.
-Igen? - Ült le közénk Jake.
-Most azonnal elmagyarázol mindent, vagy én teszem meg. - Fenyegette Jeremy.
  Jake válaszra sem méltatta. Ült ott engem nézve.
-Brooklyn, gyere velem! - Jeremy felállt, és rám várt. Felálltam. Nem veszíthetek semmit. A nappaliban leültünk. - Add ide a kezed!
  Kérdés nélkül belehelyeztem a kezébe az enyémet. Ő becsukta a szemét és erősen összpontosított valamire. Érdeklődéssel figyeltem. Fél perc múlva elengedte a kezem.
  A karomon és lábamon lévő kötéseket levette. Arra számítottam, hogy tele lesznek sebekkel, de nem így történt. Semmi bajuk nem volt.
-Hogy...? - Nem tudtam mire vélni a dolgot. Hogy csinálta?
-Képesség.
-Ennek van valami köze a titokhoz? - Találgattam.
-Igen. Kezdjük a legelején. Mi...
-Jeremy, ne! - Jött be Jake. Az arcáról dühöt és elkeseredettséget olvastam le.
-De igen.
-Kérlek, ne!
-Jake... - Elé álltam. Talán tíz centire lehetett tőlem. Megkíséreltem nem ideges lenni. - Szerintem itt az ideje, hogy mindent megtudjak. A nővérem elrabolt. Tőle meg Willék hoztak el. Onnan elmenekültem. Találkoztam veled. Őszintének tűntél. Ennek ellenére nem voltál az. Amit megtudtam és igaz, azt mind Jeremytől tudom. - Itt elszakadt a cérna. Újra elkezdtem sírni. - Most megtudhatnám az igazságot, de te leállítod. Nincs jogom tudni? Elvesztettem a családomat. Itt számomra minden és mindenki idegen. Ráadásul akikkel eddig találkoztam kísértetiesen hasonlítanak az egyik álmomban szereplőkre. Még a nevük is ugyanaz. Megőrültem? Vagy másról van itt szó? Mindig azt mondod, majd elmondok mindent. Hadd mondja el! Ő, Ajsa vagy te. Nekem mindegy. De tudni akarom mi folyik itt.
  Hálás voltam neki, hogy végighallgatott és egyszer sem szakított félbe. Már ki kellett adnom magamból mindezt.
-Oké. - Egyezett bele Jake. - Elmondom. Jobb lenne, ha leülnél.
  Megtettem, amit kért. Miért is hallgatok rá? Most vajon tényleg mindent megtudok? Ha Jake-en múlik nem biztos. Ha Jeremyn múlik, mindent elmondanak.
  Kíváncsian figyeltem rá. Abban reménykedtem, elmondja.
-Mi igen régről jöttünk. - Kezdett bele Jake. - Jó, nem is volt olyan régen. Jeremy 1723-ban, Ajsa és én pedig 1725-ben születtünk.
  Azt hittem elájulok. A 18. századból jöttek? Az nem lehet.
-Ez lehetetlen.
-Ez az igazság. Mindhármunkból 1742-ben vámpírt csináltak.
  Vámpír? Biztos csak viccel. Vámpírok nem léteznek.
-Akkor kapta a gyógyító képességét Jeremy.
-Nem viccelsz? - Amennyire tudtam, próbáltam nyugodt maradni, de a hangom remegett.
-Nem. És akik még itt vannak, azok is vámpírok meg Willék is.
-És én mit keresek itt? Én ember vagyok. - Nem értetem miért kell itt lennem.
-Minden kiválasztott ezt kérdezi. - Szólt közbe Ajsa.
-Kiválasztott? Ki? Én? - Ezeknek tényleg elment az eszük. Nem is értem miért vagyok még mindig itt.
-Igen. Te és mi hárman. Rád vártunk majdnem háromszáz évig. - Mondta Jeremy. - Belőled is vámpírt kell csinálnunk. Minél előbb, mert Willnek azért kellesz, hogy megöljön és akkor nekünk se lesz semmi esélyünk.

18. fejezet

Jake felállt és ökölbe szorította a kezét.
-Mi kezdődik? - A hangom remegett. Igaza lett volna? Tényleg veszélyben lennék?
-Egy újabb harc.
  Lentről üvegcsörömpölést hallottam, majd nem sokkal később egy puffanást. Nem került sok időbe, és Jeremy feljött hozzánk.
-Mi történik odalent? - Kérdezte tőle Jake.
-Nem sok jó. Lehet át kéne állni a B tervre. - Jake egy bólintással elintézte, és Jeremy már el is ment.
-Mi a B terv? És mi volt az A?
-Figyelj! - Visszaült mellém. - Mi most elmegyünk. Oké?
  Megfogta a kezem, és magával húzott.
-Hova megyünk?
-Majd mindent elmondok. Ígérem. Csak bízz bennem! - Válaszolni akartam, de Jake a számra tette a kezét. - Tudom, tudom. Ez neked nem lesz könnyű, és...
  Nem fejezte be, mert meghallottuk Jeremyt.
-Jake, siessetek!
-Nincs elég időnk. Te maradj itt, és ne csinálj semmit! - Visszaültetett a kanapéra.
-De... - Próbáltam ellenkezni.
-Kérlek!
  Ahogy elindult az ajtó felé, az ismeretlen bejött...
  Nem hittem a szememnek. Ő volt az. Will egyenesen Jake torkának ugrott.
  Felsikoltottam. Nem akartam, hogy baja essen Jakenek. Hiába éreztem úgy, megérdemelné, nem akartam neki rosszat.
  Jake olyan erővel lökte Willt az ajtónak, hogy az darabokra törött, és Will a folyosón találta magát. Gyorsan felkelt. Újra nekirontott Jakenek, fellökte, majd a földön birkózva folytatták tovább.
-Add ide a lányt!
-Arról ne is álmodj!
  Megijedtem. Will engem akar. Miért?
  Ha elmennék vele, akkor azért mennék el, hogy Jaket hagyják békén, vagy azért, hogy ne kelljen itt maradnom? Miért van ilyen sok megválaszolatlan kérdés a fejemben?
  Willnek sikerült felállnia. Felhúzta Jaket a földről. Nekilökte az ablaknak, ami ettől kitörött. Mázlija volt Jakenek, hogy nem esett ki rajta. Will lassan elindult felé. Én gondolkodás nélkül közéjük álltam.
-Hagyjátok abba! - Üvöltöttem magamból kikelve. Letérdeltem Jake mellé, aki a földön feküdt. A karja tele volt sebekkel, a sebek pedig üvegszilánkokkal. - Jól vagy, Jake?
-Igen.
-De... - Ellenkeztem.
-Hamar be fog gyógyulni. - Értetlenül néztem rá. - Majd ezt i elmondom. - Bólintottam.
  Will megragadta a vállam és az ajtó felé húzott, majd végig a folyosón és le a lépcsőn. Amikor leértünk Jeremy és Ajsa állt velünk szemben.
-Ajsa, kinek az oldalán állsz? - Kérdezte Will.
-Természetesen a tiéteken. - Ezt úgy mondta, mintha mi sem lenne természetesebb, pedig elárulta a többieket.
-Kinyírni. - Mondta rezzenéstelen arccal Jeremy felé intve.
-Ne! - Sikítottam, amikor Ajsa egy késsel Jeremynek ugrott. A végét nem vártuk meg. Az ajtó felé rángatott.
-Ne rángass! - Löktem el a kezét hirtelen támadt dühömben. - Tudok menni magamtól is.
-Ne harapd le a fejem! Csak...
-Veled megyek, ha...
-Ha? - Nézett rám türelmetlenül.
-Ha őket békén hagyjátok.
  Kiléptünk az ajtón.
-Nincs egyesség. Ha akarsz, ha nem, velünk jössz!
-Nem! - Üvöltöttem. Ő csak megfogta a kezem és maga után vonszolt.
  Belerúgtam, de mintha meg se érezte volna.
-Brooklyn! - Hangzott mögöttünk. Mindketten megfordultunk. Legnagyobb meglepetésemre Jake volt az. A karjának semmi baja nem volt.
  Olyan erővel szakított el Willtől, hogy a földre estem egy fa tövébe. Hatalmas fájdalmat éreztem kezdtem el érezni a jobb lábamban. Próbáltam rá lenézni, de a felkelő nap sugarai elvakítottak.
-Még visszajövünk! - Hallottam utoljára Will hangját. Majd Jake térdelt mellém.
-Mi a baj? - Nézett rám aggódva.
-A lábam...
  Még be se fejeztem a mondatot, a karjaiban vitt vissza a házba. Most valahogy jól esett, hogy a karjaiban lehetek. Biztonságban éreztem magam.
-Ajsa, Jeremy! - Kiáltotta el magát. Amint letett a nappaliban lévő kanapéra, ők is előkerültek.
  Jeremynek semmi baja nem volt. Pedig Ajsa egy késsel támadt rá.
-De... Ez hogy...? - A pillantásomat kettőjük között váltogattam.
-Bevetted, ugye? - Érdeklődött Ajsa diadalittasan. - Én nem Willék oldalán állok. Ők  azt hiszik, hogy én itt egy kém vagyok. De valójában náluk vagyok az. Soha nem bántanám Jeremyt.
-Jake... - Jeremy jelentőségteljesen nézett rá. - Nem mondtad még el, jól gondolom? - Jake bólintott.
-Addig nem tehetsz szinte semmit. - Figyelmeztette Ajsa is.
-Tudom. Jeremy, kérlek! Még egyszer...
-Öcsi, sokba fog ez neked kerülni. - Vágott közbe. Utána hozzám intézte a szavait. - Ezt hogy csináltad?
  Lenéztem a lábamra. Tele volt üvegszilánkokkal.
-Talán amikor Jake kitörte az ablakot.
  Jeremy kiszedte a szilánkokat a lábamból, és bekötözte.
-Én ezt nem értem. - Nevetett Ajsa. - Te mindig a bajt keresed? Először a kezed... - Bosszúsan Jakere nézett, aki tudomást sem vett róla. - Most meg a lábad.
  Jobban bele gondolva igaza van. Ezen nevetnem kellett.
-Menj, aludj! - Mondta Jeremy.
-De mostanában mást sem csinálok, minthogy alszok.
-Nem baj.
-Jöhetne hozzám? - Kérdezte Jake Ajsatól. Ajsa érdeklődve nézett fel a földről, ahonnan valaminek a darabjait szedte össze.
-Biztos? - Kérdezett vissza. - Kérdezd meg őt. Tudod, hogy én nem rajongok az ötletért, de ebben nem nekem kell dönteni.
  Jake felém fordult. Épp kinyitotta a száját, hogy kérdezzen, de én megelőztem a válasszal.
-Igen. Megyek. - Megkíséreltem felkelni, és ráállni a lábamra. Nem sok sikerrel. Visszazuhantam.
-Gyere! - Kapott ismét a karjaiba Jake.