31. fejezet

A férfi magas volt. Semmi extra nem látszott rajta, kivéve azt, hogy a barna szeme szinte izzott. Sötétbarna haja kócos volt, és ez még félelmetesebbé tette. Olyan idős lehetett, mint én.
-Brooklyn... - A hangja lágy volt, amikor kiejtette a nevemet.
-Jake, ki ez? - Erősen megmarkoltam a karját.
-Tudod, ő csak egy sima... Akadály...
-Hát így hívod a te...?
-Ki ne merd mondani! - Fojtotta belé Jake a szót.
   Az idegen elindult felénk. Jake megpróbálta megállítani, de amikor elém lépett, a férfi egy kézmozdulattal arrébb lökte. Úgy nézett ki, ez nem igényelt különösebben nagy erőfeszítést tőle.
   A férfi megfogta a kezemet, és megfordított. Háttal álltam neki. Egyik kezével egy kést tartott a nyakam elé. Nem tudtam kiszabadulni a szorításából, túl erős volt.
-Ne! - Üvöltötte Jake.
-Te is tudod, hogy velem kell jönnie! - Nyugodt volt, ezt nem értettem.
-Nem, nem kell!
   Jake olyan erővel ütközött az ismeretlennek, hogy az elengedett, a kés pedig kiesett a kezéből.
   A férfi hamar Jake fölé kerekedett, majd a késért nyúlt.
   Épp készült elvágni Jake torkát, amikor felüvöltöttem:
-Ne!
-Hogy mondtad? - Nézett rám. Az éles penge pár centire Jaketől megállt.
-Veled megyek, de Jake-t ne bántsd!
-Ebben az esetben... - Megpördítette a hegyes tárgyat, majd visszatette a zsebébe.
-Brook, ne tedd!
   A férfi felállt. Erősen megmarkolta a karomat, és magával ráncigált.
-Csak semmi hülyeség...! - Figyelmeztette Jake-t.
   Amint kiléptünk a bejárati ajtón, elkezdett a zsebében kotorászni.
-A te érdekedben... - Mondta. Egy injekciós tűt nyomott a karomba.

*Damien*

A lány élettelenül esett össze attól, amit beadtam neki. Tudtam, hogy nem halhat meg tőle. Egyszerűen csak "elájult".
   Minél előbb el kellett innen vinnem. Jake soha nem látta be a legnagyobb hibáit... Most is ez történt... Ha nem hazudott volna, akkor ezt elkerülhettük volna.
   És mindennek mi lesz a vége? Az hogy a lány nem teheti meg azt, amit megírtak számára...
   Brooklynt a karjaimba vettem, és elindultam a lakásom felé. Olyan gyorsan futottam, hogy a táj összemosódott mellettem.
   Igaz, hogy több, mint száz kilométerre laktam, de pár másodperc alatt odaértem.
   A házam nagyjából harminc méter magasan volt. A fák lombkoronája jól elrejtette.
   Mindig is csodálkoztam, hogy annak, aki előttem itt lakott, hogy sikerült ide felépítenie egy masszív, téglákból álló házikót, ami ráadásul három emeletes.
   Brooklynt felvittem a harmadik emeletre. Azon a szobán kívül, ahova most őt fektettem, még három volt ezen a szinten. A másodikon szintén négy volt. Az első emeleten pedig egy nappali és egy konyha volt. Ja, majd' elfelejtettem, a másodikon és a harmadikon is van egy-egy fürdőszoba.
   Mit csináljak addig, amíg a lány magához tér? Nem volt semmi ötletem, így leültem az egyik fotelbe, és vártam, hogy magához térjen.
   Ez el fog tartani egy ideig... Ez vacak ugyanis egy kicsit erősebb, mint a többi, amit itthon tartok.
   De tudok várni. Időm, mint a tenger...

30. fejezet

Ezt a fejezetet szeretném küldeni Hopeee-nak és demon-nak. Gyakorlatilag ti vagytok, akik miatt folytattam a történetet, és köszönöm, hogy komiztok.

Jake karjai szorosan fonódtak körém. Tudtam, azt hiszi alszom, pedig nem így volt. De nem is akartam a tudatára hozni. Jó volt így...
   Hirtelen kopogásra lettem figyelmes. Jake felkelt, hallottam, ahogy a sötétben belerúg a fotelbe vagy a kanapéba, a száját pedig sok szitkozódás hagyja el.
   Nehezen sikerült beleugrálnia a nadrágjába, majd ajtót nyitott.
-Rosszkor jöttem? - Jeremy volt az.
-Mondd csak! Megtudtál valamit?
-Gyere! Ezt látnod kell, különben nem fogod elhinni...
-Egy pillanat, és megyek. Várj meg lent!
   Visszasétált az ágyhoz, leült rá, és elkezdett az éjjeliszekrényben kotorászni. Valószínűleg megtalálta, amit keresett, mert egy perc múlva az ajtó csukódását lehetett hallani.

Talán pár óra múlva sikerült rávennem magam, hogy felkeljek. Ekkor már rég világos volt.
   Mivel a ruháim, hát hogy is mondjam... Nem élték túl a tegnap estét, a vékony takarót magam köré tekertem és átballagtam a szobámba. Felöltöztem, majd elindultam lefelé.
   Sehol nem találkoztam senkivel. Vajon hol lehetnek? Épp az utolsó fordulónál akartam elfordulni, amikor Jeremy gyors léptekkel haladt el mellettem. Olyan gyors volt, hogy alig lehetett szemmel követni.
-Jeremy! - Kiáltottam utána. Akkor egy pillanatra megállt. - Hol vannak a többiek?
   Furcsa volt a tekintete. Mintha... Meg lett volna rémülve.
-Siess! Majd én beszélek vele! - Jake mögöttem állt.
-Jake, mi folyik itt? - Kérdeztem, miközben szembe fordultam vele.
-Gyere velem! - Megfogta a kezem, és magával húzott a szobájába. - Figyelj! Most már tényleg tartozom neked ennyivel...
   Leültünk az ágyára. Még mindig a kezemet fogta.
-El kel innen mennünk... Megtaláltak téged...
-De kik?
-Egyenlőre maradjunk annyiban, hogy a főnökök. Történt valami, amit nem tudtunk előre... De nem ezt akartam mondani...
-Hanem?
-Tudom, hogy te nem akartad, hogy ez történjen veled... És nagyon sajnálom... És...
-Jake, mondd már! - Sürgettem.
-Szeretsz? - A tekintete az enyémbe fúródott.
-Igen.
-Megbízol bennem? - Ezt most komolyan kérdezi?
-Igen is, nem is. - Ez lényegében igaz volt. - Hova akarsz kilyukadni?
-Ha elvinnélek egy másik helyre, ellenkeznél? De le kell szögeznünk, hogy nem azért mert nekem így jobb lesz... Hanem azért, mert különben nem élnéd túl... - Nyelt egyet. - Eljönnél velem? - Ismételte meg a kérdést.
   Kérlelőn nézett rám, és én nem tudtam nemet mondani.
-Elmennék...
   Jake felkapott engem, majd sietősen átmentünk az én szobámba. Valahonnan Jake elővarázsolt egy táskát, és elkezdtük belepakolni a cuccaimat.
-Jake! Mennetek kell! - Hallottam egy fájdalmas üvöltést.
   Ezt követően kinyílt az ajtó, és egy számomra teljesen idegen férfi lépett be rajta.

29. fejezet

Ajsa szeméből ki lehetett olvasni az "Itt meg mi történt?" kérdést
   És ahogy sejtettem, ezt is mondta:
-Itt meg mi történt?
   Jake is engem nézett, miközben még mindig feküdt. Láttam rajtuk, hogy nem értenek semmit.
-Kicsit elborult az agyam... - Magyaráztam, de eközben a lehető legkevesebbet árultam el neki. Bár szinte biztos voltam abban, hogy az egészet hallotta.
   Jake pislogott párat, majd felkelt, és mellém lépett.
-Azt hiszem én most magatokra hagylak titeket...  - Mondta Ajsa meglátva Jake sürgető arckifejezését. - Majd este jövök.
   Ebből arra következtettem, hogy rajta kívül más nincs itthon.
   Jake letérdelt. A kezét a vállamra akarta tenni, viszont én elhúzódtam.
   Gyakorlatilag majdnem mindig hazudott nekem, az igazat pedig harapófogóval is csak nehezen lehetett belőle kihúzni. Miért pont most mondana igazat? De mindennek ellenére én...
   Szeretem őt? Voltak pillanatok, amikor visszavonhatatlan szerelmet éreztem iránta. De volt, amikor meg tudtam volna fojtani, mert annyira haragudtam rá. Például az előbb...
   Ezt hogy fogom neki megmagyarázni? Most nem túl sok okom volt rátámadni...
-Mi lenne, ha én kezdeném? - Javasolta. - Csak ne támadj rám, kérlek! Nem mintha nem érdemelném meg...
-Nem. Én kezdem... - Mély levegőt vettem, miközben azon gondolkoztam, hogyan is kezdjek bele. - Nem tudom, mi történt velem az előbb, de... Sajnálom. Nekem már annyira elegem van a folytonos hazudozásból, hogy egyszerűen...
   Jake nem várta meg, míg befejezem. Erősen megragadta a vállamat, és maga felé fordított. Ahogy a szemembe nézett, tudtam, mit akar tenni.
-Jake, ne most... - Kezdtem, de ő egyből elhallgattatott.
   Az ajka az enyémhez ért. Jake úgy csókolt, mint még soha. Szenvedélyes és követelőző volt, de közben mégis gyengéd. Erre a csókra vártam már egy ideje.
   A karjaimat a nyaka köré fontam, miközben ő felhúzott a földről. Ezt követően eldőltünk az ágyon. Jake ajka egyszer sem, még csak egy kis időre sem szakadt el az enyémtől.
-Szeretlek. - Mondtam két csók között.
-Szeretlek. - Visszhangozta Jake is.
   Tudatában voltam, hogy jelen pillanatban nem fogok magyarázkodni a támadás miatt.
   Most rajtam és Jake-en kívül nem létezett semmi más. Csak mi ketten... Tetszett ez a gondolat.   Amint elengedett, én egy kis csalódottságot éreztem magamban. Többet akartam belőle...
   Az ajakam erősen ütközött az övének. A lábaimat a dereka köré fontam, és elkezdtem lehúzni róla a felsőjét.
   Most már biztos voltam benne, hogy ezt akarom, még azok után is, ami eddig történt.
   Jake is voltaképpen letépte rólam a a ruhámat.
   De nem érdekelt... Mert ezt akartam...

28. fejezet.

Pokolian fájt a fejem, amikor magamhoz tértem. De várjunk csak...
   Hogy térhettem magamhoz? Nekem meg kellett volna halnom. De még mindig itt vagyok... Ez meg hogy lehetséges?
   Jake szobájában feküdtem az ágyon. Hogy kerülhettem ide?
   Megpróbáltam felkelni, de valaki erőteljesen és határozottam visszanyomott. Ránéztem az illetőre. Jake volt az.
-Nem kéne itt lennem... - Állapítottam meg halkan.
-Miért akartad itt hagyni az életedet? - Jake hangjából csak úgy virított a szomorúság, a csalódottság, és a méreg.
-Mert nincs miért itt lennem. - Valósággal rátámadtam.
   Felkeltem, és belemarkoltam a mellkasánál a fölsőjébe. Megkísérelte megfogni a kezem, és megnyugtatni, de én makacs voltam. Valahonnan annyi erőt gyűjtöttem, hogy mindketten csodálkoztunk.
   Nem törődtem a fejfájásommal.
-Érted? Mindent elszúrtál... - Vádoltam meg szinte üvöltve. Még az se érdekelt, ki hallja, vagy ki nem.
-Nézd! Az a helyzet, hogy...
   A hátát a falhoz nyomtam.
-Csak ne hazudj! - Figyelmeztettem. - Ha megteszed...
-Figyelj! Veszélyben voltál... - Szinte éreztem, hogy meg van rémülve.
-Ne, Jake! Csak ezt ne mondd! Tudok vigyázni magamra. Legalább most ne hazudj!
-Téged keresnek, és közel vannak...
-Kik? - Vágtam ismét közbe. - Nekem ne gyere ezzel a szöveggel! Már így is annyit hazudtál. Az egész életem hazugság volt, de még akkor is kevesebbet beszéltek mellé, mint most te.
-Pedig ez az igazság... Téged keresnek már egy ideje, és ha megtalálnak... - Nem fejezte be a mondatot. Vajon azt akarja, hogy jöjjek rá magamtól?
-Már annyit hazudtál nekem... - Fakadtam ki. - Miért pont most higgyek neked, hm? Ezt mondd meg!
-Mert most az igazat, csakis az igazat mondom...
-Ezt is már annyiszor hallottam... Valami újat is sikerült kitalálnod mindig...
   Még erősebben nyomtam a falhoz.
-Kérlek...! - A könnyeimmel küzdöttem. - Csak most... Hogy mi lesz később az nem érdekel... De örülnék, ha végre elmondanál mindent az elejétől...
-Ha megtaláltak volna téged, akkor már halott lennél. De így, hogy már félig ránk hasonlítasz, nehezebben tudnak majd megölni téged...
-Először is... Kösz a biztató szavakat. Másodszor... Nem hiszek neked. - Mondtam.
   Ekkor Jake hirtelen megfordult velem, és én kerültem a falhoz. Jake oldalra billentette a fejét. Az ajka egyre közelebb került az enyémhez.
-Nem, Jake... - Mondtam, miközben eltoltam magamtól. - Nem fogsz se levenni a lábamról, se elhalasztani a témát, se semmi.
-De most tényleg nem hazudok...
   Ettől kaptam még egy adrenalinlöketet, és teljes erőmből ellöktem magamtól
   Jake hátrált pár lépést, majd elesett, és pedig a fal mellett leültem. Ezt követően lépésekre lettem figyelmes.
-Jake, ugye nem...? - Ajsat megelőzte a hangja.
   Ahogy belépett lerítt róla az elképedés.

27. fejezet

-Tessék? - Teljesen kiakadtam. Nem akartam hinni Ajsanak. - Hogy mit tett velem?
  Ajsa azt állítja, hogy Jake már félig olyanná tett, mint ami ő.
-Jake, igaz ez? - Fordultam felé. Jeremy, mikor meggyőződött róla, hogy Jake lenyugodott, elengedte.
  Nem kaptam választ. Ezt egyértelműen igennek vettem.
-Válaszolj! - Szerencsére csak mi négyen voltunk otthon. A többiek három-négy órája elmentek, így ők nem hallhatták ezt az egészet. - Jake... Legalább ismerd be!
  Elé álltam. Pár centire voltam tőle.
-Jake, mindent elvettél tőlem. Az életemet... Legalább válaszolj! - Elszakadt a cérna, és megütöttem. Viszont ő erre se reagált.
  Nem bírtam tovább. Elindultam az ajtó felé. Fogalmam se volt, hova akarok menni. Csak mentem, amerre a lábam vitt. Senki sem tartott vissza. Ennek egy kicsit örültem. Senki nem jött utánam, egyedül voltam. Csak én, és senki más. Nem érdekelt, mi lehet a többiekkel.
  Vajon hol fogok kikötni? És mi lesz velem ezután? Én is olyan leszek egy idő után, mint a többiek? Mert ha ez a sors vár rám, akkor inkább meghalok. Azt kívántam bárcsak megölt volna Will, amikor még megtehette.
-Bárcsak megölt volna! Bárcsak megölt volna! Bárcsak megölt volna... - Hajtogattam suttogva. Bármennyire is tűnt ez az egész butaságnak, én komolyan gondoltam. Legszívesebben halott lennék.
  Talán senkinek nem hiányoznék. Mindenkinek jobb lenne nélkülem.
-Bárcsak megölt volna! - Ekkor már szinte üvöltöttem. Lekuporodtam az egyik fa tövébe. A könnyeim végiggurultak az arcomon. - Bárcsak...
-És az miért lett volna jó neked? - Hallottam egy hangot. A férfi előttem állt. Pár méterre lehetett tőlem.
-Mert... Mert...
-Brook... Kérlek, nyugodj meg! - Lépett mellém Will.
-Hogy kerülsz ide? - Csodálkoztam.
-Az most nem lényeg. Inkább azt mondd meg, veled mi történt? - Leült mellém a hideg talajra.
-Mert nincs rá semmi okom, hogy életben maradjak. Jake becsapott... Senkinek nem fogok hiányozni. Jobb lett volna nekem, ha már az első találkozásunkkor megölsz.
-Ne mondd ezt! - Förmedt rám.
-Pedig ez az igazság. Kérlek... Nem tennéd meg most?
-Ha hallanád magad... - Nagyot sóhajtott.
-Kérlek... - Nem tágítottam. Az én döntésem. Ha eddig nem dönthettem, akkor legalább hadd döntsek most az életem felett. Ennyi nekem is jár. Vagy talán tévedek.
-Nézd, én ezt nem fogom megtenni! - A hangja idegességet tükrözött.
-Akkor adj egy kést vagy egy kötelet! Vagy bármit... Csak hadd haljak végre meg!
-Miért? Előbb erre válaszolj! Mi az, amit nem lehet már helyrehozni?
-Az életemet már nem lehet. - Válaszoltam halkan.
-És biztos, hogy ezt karod? - Kérdezősködött tovább.
-Igen.
  Elkezdett a zsebében kotorászni, majd előhúzott belőle egy kis tárgyat.
-Ez... - Mutatott a fecskendőszerűségre. - Ha beadod magadnak, akkor szinte biztos, hogy meghalsz.
  Elámultam. Ilyeneket hord magánál?
-Nem tennéd meg te? - Érdeklődtem. Én soha nem lennék képes egy ilyen vackot magamba bökni.
-De csak akkor, ha biztosan ezt akarod. - Mintha nem mondtam volna meg neki világosan, hogy meg akarok halni.
-Persze, hogy biztos vagyok benne. Csak csináld!
  Mély levegőt vett, majd feltűrte a felsőm ujját. A tűt lassan közelítette a karomhoz. Nem tudom ebben a sötétségben hogyan, de sikerült megtalálnia, ahova be kellett szúrni.
  Egy jó ideje ez volt az első jó döntés, amit végre én hoztam meg.

26. fejezet

Hamar elaludtam Jake karjai közt. Az éjszaka szerencsére nem voltak rémálmaim, mint az elmúlt napokban. Amikor felébredtem Jake nem volt sehol, Ajsa pedig az ablaknál állt, és a vihart nézte, amire felébredtem.
-Ajsa? - Kérdeztem álmosan.
-Figyelj! Jake szeretné, ha nem tudnád meg, de úgy érzem el kell mondanom neked... De ígérd meg, hogy nem borulsz ki..
-Miért borulnék ki? - Vágtam közbe.
-Mert van pár dolog, amiről tudnod kéne...
  Vártam, hogy befejezze a megkezdett mondatot, de nem tette.
-Először gyere le a nappaliba! A rosszabbat majd később...
-Öhm... Rendben. - Egyeztem bele értetlenül.
  Ahogy leértünk a nappaliba, minden tekintet rám szegeződött. Viszont volt köztük kettő ember, akiket nem ismertem. Bár nagyon hasonlítottak egy nem is olyan régi álmomban szereplőkhöz, akikre Jake azt mondta, szerinte a szüleim lehettek.
  Akkor a nő felállt, odajött hozzám, és megölelt. Nem értettem miért teszi, így értetlenül néztem Ajsara az idegen válla fölött.
-Kislányom, kislányom... - Ismételgette a nő, amitől még jobban összezavart.
-Ő még nem tudja. - Hallatszott Cappie hangja.
-Ők a szüleid... Az igaziak. - Szólt közbe Jake is.

*Jeremy*

A lányon látszott, hogy nem teljesen érti, miért mondjuk ezt. Majd lassan, ahogy megértette, a nő és a férfi nyakába ugrott, és velük együtt sírt.
-Hagyjuk őket! - Javasolta Ajsa, és intett, hogy kövessük.

-Figyelj! - Csapta be mögöttem az ajtót Ajsa. Már későre járt, így nagyon hangosnak tűnt, a nem is olyan nagy csattanás. - Már nagyon elegem van. Megmondjam miből? - Tette fel a költői kérdést. - Abból, hogy hazudunk Brooklynnak. Én ezt már nem bírom tovább. Ha kell, most azonnal felébresztem, és közlöm vele az igazságot.
-Ajsa... - Kezdtem el, de félbeszakított.
-Ne gyere nekem megint azzal, hogy ez Jake döntése! Nem tudom, hogy te, mit mondanál, ha az ő helyében lennél...
  Igazat kellett neki adnom. De akkor is, Jake még mindig ott van. Ez lényegében az ő dolga lenne. Soha nem szerette elmondani a teljes igazságot. Ennek ellenére most már itt az ideje, hogy döntsön, és vállalja a felelősséget a tetteiért.
  Az utamat Brooklyn szobája felé vettem. Tudtam, hogy ott fogom megtalálni az öcsémet. Ajsa végig a nyomomban volt.
-Jake, itt vagy? - Kopogtam be a szoba ajtaján. Nem telt bele fél perc, Jake lépett ki a folyosóra.
  Ajsa természetesen egyből nekiesett volna a torkának, de visszatartottam.
-Az a helyzet, hogy... Tudod, el kéne mondanod neki az igazat.
-Meghibbantál? - Kérdezte felháborodva.
-Jake, ha te nem teszed meg, akkor mi fogjuk.
-Na, nem! Ki van zárva, hogy bárki is bármit elmondjon neki.
  Nem tudtam tovább megállítani Ajsat. Kibújt a karom alatt, és arcon ütötte Jaket.
-Tudod, az én türelmem is véges. - Azzal benyitott az ajtón, hogy felébressze a lányt.
  Jake nem tudott magához térni. Teljesen elképedt, úgy mint én. Ajsa még soha nem tett ilyesmit.

*Brooklyn*

Arra ébredtem, hogy Ajsa rázza a vállam.
-Brooklyn, el kel hogy mondjak valamit. - Az arca nyúzott volt. Vajon mi történhetett?
-Mi a baj, Ajsa? - Kérdeztem, miközben felültem.
-Ne! - Hallottam egy üvöltést a folyosóról. Odanéztem. Jeremy lefogta Jaket, aki próbált kiszabadulni.
-Mi...? - Készültem felállni, hogy odamehessek Jakehez, de Ajsa megállított.
-Előbb hallgass meg, és csak aztán vonj le következtetéseket! - Kérte Ajsa.
-Rendben. - Néztem rá értetlenül.

Díj

Köszönöm szépen Elisa J.Smith-nek, a Fantasy irományok írójának. 




Szabályok: 
1. Tedd ki a logót a blogodra!

2. Köszönd meg a díjat attól akitől kaptad!

3. Írj ki magadról 7 dolgot!

4. Küld tovább 7 írónak (ne felejtsd el belinkelni a blogjukat)!

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

3. 

Véleményem szerint már sok mindent tudtok rólam, így ha nem haragszotok meg, akkor most ezt a részt kihagynám.

4.

7 író, akiknek tovább küldöm:

1. Katelin  http://butterflys-land.blogspot.com/

2. Vickey  http://vickey-barmilehetseges.blogspot.com/

3.  Szozsa914  http://writerblogfantasy.blogspot.com/

4. klauu  http://mirabella-klauu.blogspot.com/

5. bea  http://newlifewithawolf.blogspot.com/

6. Kili Csili  http://csakrajtunkmulik.blogspot.com/

7. Szoffy  http://a-dream-came-true.blogspot.com/

25. fejezet

*Will*

  Mindenki a nappaliban volt. Csak Philre és Laurára vártunk. Brooklyn még mindig kint ült a lépcsőn.
  Ezt a "gyűlést" Porsha hívta össze. Sejtettem, hogy mit akar mondani.
  A lánnyal való beszélgetésem óta nem voltam biztos abban, hogy végezni akarok vele.
  Majdnem hét óra volt,  mire Phil és Laura is megérkeztek.
-Szóval... - Kezdte mondandóját Porsha. - Ki ért egyet azzal, hogy a lány szabadon mászkálhat?
-Porsha, nem fog elmenni. - Förmedtem a szőkeségre.
-Miből vagy ebben ilyen biztos? És ha annyira meg akarod ölni, miért nem tetted még meg?
-Mert még várok egy kicsit. - Válaszoltam magabiztosan. - Mivel semmi érdekes nincs ebben a beszélgetésben, vége van. Mindenkinek jó éjszakát.
  Nyolckor már mindenki aludt. Ez után a nap után, nem is csodálom.
  Kint lehűlt a levegő, Brooklyn pedig még mindig a lépcsőn ült. Felmentem a szobámba, és az egyik szekrényből előkerestem egy takarót. Azzal mentem vissza a lányhoz. Nem hittem el, hogy nem fázik ilyen időben ujjatlanban.
  A hátára terítettem a takarót, és leültem mellé.
-Köszönöm. - Mondta nagyon halkan.
  A karja libabőrös volt a hidegtől. A szája is valamilyen furcsa lila-kék keverékűre színeződött.
-Hogyan akarsz megölni? - Érdeklődött.
-Tessék? - Ennyire meg szeretne halni, vagy csak ennyire mazochista?
-Jól hallottad.
-Gondolkoztam. És arra a következtetésre jutottam, hogy nem öllek meg.

*Brooklyn*

Nem akartam hinni neki. Nem öl meg? Mégis miért? Van talán egy jobb ötlete, hogy ne neki kelljen elintéznie?
-Csak viccelsz. Holnapra halott leszek, ugye?
-Nem. Dehogy. - Ellenkezett. - Elmegyek Jakehez, és bocsánatot kérek tőle. Téged pedig visszaviszlek.
-Nem. Én ezt nem veszem be. - Kötöttem az ebet a karóhoz.
-Tényleg nem foglak megölni, sem bántani.
  Nem akartam hinni neki. De valami legbelül azt súgta, most igazat mond.
-Nem foglak bántani. Ígérem.
  Beadtam a derekam. Elhittem neki.
-Akkor visszamehetek Jakehez? - Kérdeztem.
-Igen. Ha szeretnéd, most azonnal visszaviszlek.
-Most? - Hitetlenkedtem. Ő csak mosolyogva bólintott.
-Indulhatunk? - Nézett rám kérdőn.
-Köszönöm. - Suttogtam hálásan, majd megöleltem.
  Felkapott, és elindultunk. Már sötét volt.
  Elaludhattam, mert amikor megérkeztünk Will ezt mondta:
-Csipkerózsika, megérkeztünk.
  Benyitottam a házba.
-Jake! - Kiáltottam.
  Nem telet bele egy perc, és a karjai közt voltam. Megcsókolt. Nem is egyszer. Örültem, hogy újra itt lehetek. Vele.
-Ő mit keres itt? - Kérdezte, mikor észrevette, hogy Will az ajtóban áll.
-Legyél kedves! - Súgtam a fülébe.
-Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Elfogadod?
  Jake habozott, majd kezet rázott Willel.
  Én még mindig öleltem Jaket. Nem akartam elszakadni tőle.
  A kibékülésre Ajsa és Jeremy is megérkeztek.
-Holnap átjöhetnétek ebédre. - Javasolta Ajsa.
-Itt leszünk. És mielőtt elmennék... Ajsa, mindig is tudtam, hogy nem az én oldalamon állsz. - Ezzel elment.
-Hogy sikerült ledumálnod a halálodról? - Kérdezte Jeremy.
-Fogalmam sincs. - Vallottam be.
-Nem akarsz aludni egyet? - Érdeklődött Jake. Bólintottam.
  Felmentünk a szobámba.
-Maradj! - Kérleltem magam mellé húzva.
  Magához ölelt. Az ajkai erősen az enyémnek ütköztek. Követelőző volt, de engem nem érdekelt.

24. fejezet

Hamarabb megérkeztünk Willék házához, mint amennyit a múltkor sétáltam.
-Hogyhogy máris ideértünk? - Kérdeztem.
-Gyorsan jöttünk. - Egy pillanatnyi szünet után megkérdezte. - Ha most leteszlek, megígéred, hogy nem szaladsz el?
-Ha ennyire nem bízol bennem, tegyél itt le, és nézz meg három nap múlva. Itt leszek.
-Ezt egy igennek veszem.
  Óvatosan talpra állított.
-Akár le is dobhattál volna. - Javasoltam neki utólag.
  Ő csak a fejét csóválta.
-Gyere! - Az ajtóhoz ment. Előre akart engedni, mire én kérdőn néztem rá. - Jól van. Tisztázzunk valamit! Mit szeretnél?
-Visszakapni a régi életemet.
-Oké. Ezt nem teljesíthetem. De te is tudod, én nem így gondoltam.
-Persze, hogy tudom. Hülyének nem kell nézni.
-Jó. - Mondta idegesen. - Ha velem nem tudsz értelmesen beszélni, majd beszélsz mással. Gyere! - Megfogta a karom, és maga után rángatott. - Az ő kérdéseire talán válaszolsz majd.
-Ne rángass! Megyek én.
-Oké. - Védekezőn felemelte a kezét.
  Elindult, én pedig követtem.
-Neked elment az eszed? - Hallottam mögülünk egy női hangot.
-Porsha, nyugodj meg! Nem fog elmenni.
-De ha mégis, én szóltam. - Ezzel el is tűnt az egyik ajtó mögött.
  Felmentünk az első emeletre. Ott Will bekopogott az egyik ajtón.
-Itt van. - Mondta.
  Az ajtó lassan kinyílt, és Lilian bukkant fel. Ha Will arra gondolt, hogy vele beszélni fogok, akkor nagyot tévedett.
  Amint meglátott, a nyakamba ugrott.
-Olyan jó, hogy megint látlak.
-Az érzés nem kölcsönös. - Válaszoltam nyersen.
-Tudom, azt hiszed, az egész az én hibám. De én csak ettől akartalak megvédeni. Ezért raboltalak el. És attól, hogy nem vagyok igazából a testvéred, még akkor is úgy szeretlek, mint a húgomat.
-Hiszek neked. De Will... - Fordultam felé. - Most nincs kedvem senkivel se beszélgetni.
  Lementem, majd ki a bejárati ajtón. Kint leültem a lépcsőre.
  Ha visszamennék Ajsaékhoz, akkor újra és újra harcolnának. És az nem lenne jó.
-Látod? Mondtam, hogy nem megy el. - Hallottam Will hangját.
  Sőt... Minél előbb megöl, annál jobb. Így ha válaszolok most a kérdéseire, talán holnap már nem fogok élni. Úgy mindenkinek jó lesz. Talán Jake szomorú lenne, de majd talál magának valaki mást.
-Will...
-Igen? - Termett mellettem egy pillanat alatt.
-Válaszolok minden kérdésedre.
-Most? - Meglepődött a hirtelen véleményváltozásomon.
-Igen. De kizárólag négyszemközt.
-Rendben.

*Jeremy*

-Jake, nyugodj meg! - Fogtuk le Ajsaval.
  Próbált küzdeni ellenünk, de nem volt elég ereje. A szeme könnyes volt.
-Nem! - Üvöltötte. - Hadd hozzam vissza.
-Jake, kitalálunk valamit. - Próbálkozott Ajsa is.
-De meg akarják ölni! - Üvöltött tovább. - És ez az én hibám.
-De miért? - Döbbentem meg.
-Emlékszel arra a beszélgetésünkre, amikor azt kérdezted, hogy amit titkolok, annak van-e valami köze, ahhoz, hogy szeretem Brooklynt?
-Igen. De nem értem az összefüggést. - Válaszoltam.
-Az a titok, hogy egyszer Will és én egymás útjába álltunk, és berágtunk egymásra. Azt ígérte, ha lesz valaki, akit igazán szeretek, azt meg fogja ölni.
-Ezt miért nem mondtad? - Érdeklődtem.
-Mert ezt az emléket elnyomtam magamban. Nagyon, de nagyon mélyre. és akkor szerettem bele Brooklynba. - Magyarázta.
-Ki kéne találni valamit. Ha nem sietünk holnapra, legkésőbb holnap utánra halott lesz.
-Ajsanak igaza van. - Mondtam.
-Akkor elengedtek?
  Elengedtük.
-Akkor gyorsan találjunk ki valamit. - Mondta elszántan Jake.

*Brooklyn*

-Akkor ha jól értem, te szereted Jaket, és ő is szeret téged? - Kérdezte Will.
-Igen.
  Mi értelme lett volna eltitkolni vagy letagadni? Előbb-utóbb így is, úgy is rájött volna.
-Meg akarsz halni? - Kérdezte sötét, gondolkozó tekintettel.
-Nem. Nem akarok. De nincs más választásom. Vagy engem ölsz meg, vagy előbb a többieket és aztán engem.
-Mindenkinek van választása. - Mondta.
-Csak nekem nincs. Amint vége ennek a beszélgetésnek, te megölsz engem.
-Nem.
-Ne próbáld beadni nekem az ellenkezőjét! - Figyelmeztettem.
-Nem foglak megölni.
-Tessék? - Nem tudtam ezt mire vélni. Eddig más célja nem is volt csak, hogy megöljön. Ha komolyan beszél, akkor mitől változott meg ennyire a véleménye?
-Szerintem, Jake ezt nem mesélte neked. Régen volt egy kisebb összetűzésünk. Nagyon megharagudtunk egymásra. Én pedig hirtelen felindulásból azt mondtam neki, hogy ha lesz valaki, akit nagyon szeretni fog, akkor én azt elveszem majd tőle.
  Nagyot sóhajtottam. Szóval én csak egy vita szenvedő alanya lennék?
-Most megölsz? - Néztem kérdőn a szemébe.
-Még nem tudom. Talán majd holnap. Feltéve, ha...
  Már megint kezdi.
-Mondtam, hogy nem megyek el. - Szakítottam félbe.
-Akkor most itt hagylak. Rendben? Szabadon mászkálhatsz a házban. - Mondta őszintén.
  Bólintottam.
-És ne foglalkozz a többiekkel. - Azzal felkelt, és bement a házba.

23. fejezet

*Jake*

-Ajsa, mi a baja? - Kérdeztem aggódva. A szemem nem tudtam levenni a lány mozdulatlan testéről.
  Ajsa idegesen járkált fel-alá a szobában, miközben Jeremyre vártunk. A nap is kezdett felkelni. A sugarai bevilágítottak a szobába.
  Nem sokkal később Jeremy is megérkezett Cappieval.
-Megmérgezték. - Mondta nyugodt hangon.
-És ezt ilyen nyugodtan mondod? - Förmedtem rá.
-Befejezhetem a mondatot? - Kérdezte gúnyosan. - Nem halálos az adag, főleg, hogy már fél úton van afelé, hogy ő is olyan legyen, mint mi.
-De ki, mikor és hol? - Türelmetlenkedett Ajsa.
-Szerintem... - Szólalt meg most először Cappie. - Amikor Willhez ment és én hoztam vissza. Akkor Will a karjánál fogva akarta elrángatni hozzájuk.
-Akkor... - Jeremy be sem fejezte a mondatot, de már a lány karját vizsgálta. - Itt van.
  Egy kicsi, piros foltra mutatott Brooklyn karján.
-És csak most hatott? - Érdeklődtem.
-Igen. - Válaszolta Jeremy. - Reggelre nem lesz semmi baja.

*Jeremy*

Ajsaval és Cappieval átsétáltunk a nappaliba, hogy a többiek is megnyugodjanak. Jake pedig ott maradt Brooklynnal.
-Jól van? - Ugrott fel Megan a kanapéról.
-Még eszméletlen, de reggelre magához fog térni.
-Szerencséje volt. - Állapította meg Ajsa. - Ha Cappie később ér oda, biztos, hogy már halott lenne.
  A többiek még maradtak beszélgetni. Ajsa és én felmentünk a szobámba.
-Tudod... - Kezdte Ajsa, miközben felém fordult az ölelésemben. - Néha az jut eszembe, hogy helyes-e, amit vele teszünk.
-Ezt  hogy érted? - Nézem rá meglepetten.
-Minket se kérdeztek meg, hogy szeretnénk-e azok lenni, amik most vagyunk. Neki lenne választása, mi meg úgy cselekszünk, ahogy nekünk tetszik. Már félig az, mint mi. De az igazságot se mondtuk el neki végig. És ő még csak nem is tudja, mi történik vele.
  Most már értettem, mire gondol. Ebben igazat adok neki.
-Viszont most Jakenek kell dönteni, hisz ő szerelmes belé. Minden tőle függ. Ő döntött így.
-Igazad van. De ez a megoldás még mindig nem tetszik. Majd ha olyan lesz, mint mi, Jake eléáll és azt mondja: "Te is olyan lettél, mint mi."? - Utánozta Jake hangját.
-Egyenlőre még sok lehetősége van.
  Úgy gondoltam, hogy már hanyagolhatnánk ezt a témát, így megcsókoltam Ajsat. Tudta, hogy mire gondolok, ezért nem is hozta fel újra.

*Brooklyn*

Kezdtem magamhoz térni. Amikor kinyitottam a szemem, világos volt.
  Nem tudtam, mi történt. Csak annyira emlékeztem, hogy összeesek és Jake elkap. Utána se kép, se hang.
  Jake az ágy szélén ült, és a kezemet fogta.
-Mi történt? - Megpróbáltam felülni, de a fejem iszonyatosan fájt, és visszahanyatlottam.
-Fáj a fejed? - Kérdezte aggódva, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.
-Igen, fáj. - Nyögtem a szavakat.
-Azon kívül nincs semmi bajod? Olyan fehér vagy, mint a fal.
  A kezét a homlokomra tette, majd ijedten húzta vissza.
-Tűzforró vagy. Maradj itt! Rögtön jövök. - Azzal kiviharzott a szobából.
  Pár pillanat múlva Jeremyvel tért vissza.
-Jeremy, mi a bajom? - Nem tudom, hogy ez a mondat mennyire sikerült érthetőre.
-Brooklyn, téged Will megmérgezett. Gondolom ez annak az utóhatása lehet.
-Mikor? - Nem tudtam kitalálni, mikor történhetett mindez.
-Amikor tegnap Will megragadta a karodat. Nem éreztél semmit? - Nézett rám kérdőn Jeremy.
-Nem. - Ismertem be.
-Nagyon nagy baj van. - Rohant be Ajsa. - Willék itt vannak. Úgy néz ki, az egészet kitervelte.
-Emlegetett szamár. - Vágta rá Jake.
-Vele megyek. - Mondtam, mikor már nem fájt annyira a fejem. Ha tovább maradok, akkor a végén valamelyiküknek nagyobb baja lesz belőle.
-Nem mész vele sehova! - Jake szinte kiabált.
-Miért, lefogsz? - A hangom gúnnyal volt tele.
-Ha muszáj...
  A többiek nem várták meg a szócsatánk végét, inkább lementek.
  Az idegességem elnyomta a fájdalmat.
  Megpróbáltam elmenni Jake mellett. De ő megállított. Megfogta a vállam, és visszanyomott az ágyra.
  A térdemmel hasba rúgtam. Elengedett, én pedig kiszaladtam a folyosóra. Hallottam, ahogy utánam kiált, majd láttam, ahogy felém fordul eltorzult arccal.
-Sajnálom. - Mondtam neki könnyes szemekkel. Aztán lefutottam a földszintre.
  A lépcső aljára érve, a nyitott bejárati ajtó szélének támaszkodó Willt pillantottam meg. A ház különböző pontjaiból kiabálásokat, nyögéseket és hörgéseket hallottam.
  Csak Willt néztem. Keményen, kitartóan. Alig hittem el, hogy tényleg megteszem. Egyenesen a halál szemébe bámultam.
  Végül felém nyújtotta egyik kezét. Vele kell mennem.
  A lépcsőn dübörgő lépteket hallottam. Jake mindjárt utolér. Ha most nem megyek vele, nem lesz még egy lehetőségem.
  Elindultam felé. Alig volt vissza pár lépés, amikor Jake a nevemet kiáltotta.
-Brooklyn! Ne tedd!
-Sajnálom. - Mondtam még egyszer.
  Két lépést tettem előre. Will félreállt az ajtóból.
-Csak utánad.
-Hagyjuk az udvariaskodást! - Mondtam, mikor elhaladtam mellette.
-Rendben. Te mondtad...
  Azzal felkapott és elindult velem az erő belsejébe.

22. fejezet

*Jake*

Brooklyn forgolódott. Biztos megint rémálma van. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezekről én tehetek. Néha olyan jó lenne Jeremy helyében lenni. Tudnám, mire gondol.
  A lány egyszer abbahagyta, utána pedig megint elkezdett forgolódni az ölelésemben.
  Nem akartam elengedni. Szerettem, és bármit képes lettem volna megadni neki.
  Sajnos nem tudom, mit érez irántam. Gyűlölni, biztos, hogy nem gyűlöl. Ha meg mégis, akkor miért kérte volna, hogy maradjak itt? Igaz, megérteném. Amit vele tettem, azt nem tudtam megbocsátani magamnak. Többször is majdnem megöltem.
   Egyszer arra lettem figyelmes, hogy a nevemet suttogja.
-Jake, maradj velem! Kérlek, Jake, ne hagyj itt! Jake...
   Ezt követően még közelebb húzódott. Akkor úgy éreztem, meg tudnám védeni. Eddig is sikerült, de most még inkább így éreztem. Abban a pillanatban, eldöntöttem, nem fogom többé bántani.
   Azt szeretném, hogy ő is szeressen engem. De ha megmondom neki, én mit érzek iránta, vajon mit fog szólni? Vagy mi lesz, ha megint bántani fogom?
   Brooklyn elkezdett remegni, de tudtam, hogy nem a félelemtől. Fázott. Magunkra húztam egy takarót.
-Jake! - Sikított.
   A kezemet az arcára tettem, és finoman simogattam. Vajon mi történik az álmában? Először könyörög, hogy maradjak vele, utána pedig a nevemet sikítja.
   Egyik kezét a mellkasomra tette. Az arca egyre békésebb lett. Kezdett megnyugodni.

-Jake? - Kérdezte, most már suttogva.

  A szemhéja megmozdult, majd kinyitotta. Felébredt.

-Itt vagyok. - Súgtam vissza. A kezem még mindig az arcát simogatta.

-Jake... - Az arcát a vállamba fúrta. Hallottam a hangján, hogy már majdnem sír.

-Semmi baj. Itt vagyok.- Próbáltam csitítani. - Mondd, mi a baj? - Kértem.

-Valaki meg akart...

-Ölni? - Fejeztem be helyette. Ő csak bólintott.

-Láttam egy nőt és egy férfit. Mintha ismertem volna őket, pedig még soha nem láttam őket.

-Azok biztos a szüleid voltak. - Mondtam, majd megpróbáltam egy kellemesebb témára váltani. - Tudtad, hogy a nevemet kiabáltad?

-Nem. - Lepődött meg, majd felnézett, mint aki rájött, hogy még más dolgokat is mondott. - Még volt valami?

-Igen. - Nevettem.

-Mi? - Nézett rám ijedten.

-Kérted, hogy ne hagyjalak ott valahol, és maradjak veled. Utána a nevemet sikítottad.

-Most csak viccelsz. Ugye?

-Nem.

-Jake, mást nem mondtam?

-Hát... - Húztam az idegeit.

  Kitartóan nézett rám, hátha befejezem a mondatot. Így egy viccel fejeztem be.

-Azt, hogy szeretsz. - Nevettem megint. Egyből rájött, hogy csak ugratom.

-Ez nem vicces. - Ő is nevetett.

  Felült, majd egy párnát fogott a kezébe, és azzal ütött meg.

-Pedig nekem nagyon tetszett. - Én is felültem, és kivettem a párnát a kezéből, mire ő felvette a másikat.

*Brooklyn*

-Párnacsata, mi? - Kérdezte Jake, és ő is finoman megütött a párnával.

  Én is újra felé lendítettem, de elkapta a karom a levegőben. Közelebb húzott magához.

  Tudtam, mit akar csinálni. Ám a legutóbbitól ez annyiban fog különbözni, hogy most én is akarom, hogy megcsókoljon.

  Az ajka lassan közeledett az enyémhez. Nem tudtam várni. A karom a nyaka köré fontam, és olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak tudtam.

  Jake meglepődött, de visszacsókolt.
-Szeretlek. - Suttogta, mikor egy kicsit eltolt magától.
-Én is. - Vallottam be fülig vörösödve.
  Visszadőltünk az ágyra. Jake karjára tettem a fejem, ő pedig megint az arcomat simogatta.
  Örültem, hogy végre bevallottam. Nem csak neki, hanem magamnak is.
-Tudod... - Kezdte. - Már egy ideje szeretném megtudni, milyen érzéseid vannak velem kapcsolatban. Köszönöm, hogy most elmondtad nekem.
  Alighogy kimondta, megint meg akartam csókolni. Ő mintha megérezte volna, és a száját erősen az enyémre szorította. Aztán átgördült fölém. Egyik kezével elkezdte feljebb húzni a felsőmet.
-Jake... - A kezem az övére tettem és megállítottam. - Ezt még nem.

  De mintha meg se hallotta volna.

-Jake, nem akarom! - Mondtam újra. Ez se hatott rá.

  Arrébb löktem, és felkeltem az ágyról.

  A szemem most már eléggé hozzászokott a sötéthez, így láttam, hogy utánam nyúl.

-Figyelj, Jake! Én még nem akarom ezt. Még csak tizenhét vagyok.

-Én is. - Erősködött.

-Mióta is? - Kérdeztem velősen, választ nem várva.

-Az részletkérdés.

-Nem, nem az.

  Most már Jake is felkelt. Előttem tíz centivel megállt.

-Rendben. Nem ma este.
  Bólintottam.
-De ne hidd, hogy évekig fogok várni! - Figyelmeztetett. Ez a gondolat egy kicsit megrémített, de nem foglalkoztam vele.

*Jake*

-Gyere! Aludjunk! - Biztattam.
  Nem valami könnyen, de beleegyezett. És én még pár perccel ezelőtt megfogadtam, hogy nem teszek semmi olyat, amivel bántanám.
  Megfogtam a karját, hogy visszahúzzam, de ő összeesett.
-Brooklyn! - Kiáltottam.
  A lány eszméletlenül feküdt a karjaim közt. Meglepetésemben, nem tudtam, mit csináljak.
  Lefektettem az ágyra, és átszaladtam a szobámba. előkerestem a telefonomat. Kikerestem belőle Ajsa számát, és rácsörögtem.
-Tessék? Mit szeretnél, Jake? - Hallottam a hangját.
-Brooklyn összeesett. - Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de nem sok sikerrel.
-Mi van? - Döbbent meg Ajsa. - Mit tettél már megint, Jake?
-Nézd! Most nem fogok veled vitatkozni. Azonnal ide kell jönnöd. Hol vagy most?
-Nagyjából száz méterre a háztól. De Jake... Ha valamit tettél vele, akkor azt nagyon meg fogod bánni, és...
  Nem vártam meg, hogy befejezze. Letettem, majd visszamentem Brooklynhoz. Még mindig nem volt magánál.
  Leültem mellé.
-Mi a fenét csináltál? - Rontott be Ajsa.

21. fejezet

-A szobád. - Mondta Jake, mikor benyitottunk. Az elrendezés hasonlított arra, amilyen Jake szobájában van. Az egyik sarokban állt az ágy, mellette pedig egy íróasztal. Azzal szemben egy ruhásszekrény és egy kanapé. Középen két fotel volt és egy asztal. Az ágy és a szekrény között volt az ablak.
-Tetszik? - Kérdezte Ajsa. - Jeremyvel rendeztem be. Rajtam kívül még senki se látta.
-Nagyon. Köszi. - Megöleltem Ajsat.
-A szekrényben megtalálod a ruháidat. Elhoztam a régi lakhelyedről.
  Ezen elgondolkodtam. Ők úgy tervezik, hogy én itt maradok velük? Nem tudom. Ez se tűnt a legjobb ötletnek.
  Ajsa a kezembe nyomta a pizsamámat.
-Menj zuhanyozz le! Én csinálok vacsorát.

*Jeremy*

-Tetszik neki. Igazam lett. - Mondtam Ajsanak.
-Jól van. Elismerem. Nem gondoltam volna.
-De valamit tudnod kell. - Kezdtem bele a mondandómba. - A lány úgy gondolja, hogy mi hosszabb időre tervezzük az itt létét. És nekem van egy olyan megérzésem, hogy az egyik nap majd eltűnik.
-Erre én is gondoltam. De azért remélem nem ez lesz a vége. - Szólt közbe Jake is.
-Jön. - Szaladt át Lusy a nappaliból. - Akkor most fog találkozni velünk először, ugye Jake? Vagy még mindig ellenzed?
-Nem. Bár az ötlettől nem vagyok elragadtatva, de így lesz a legjobb.
  A válasz végét szinte meg se várta, már rohant vissza a többiekhez.
  Fél perc múlva Brooklyn jelent meg az ajtóban. A vacsora alatt senki nem szólt egy szót se. Ajsa azon gondolkozott, vajon Brooklyn mit fog szólni a többiekhez. Jake pedig elzárta előlem a saját és Brooklyn gondolatait.
-Szeretnéd megismerni a többieket? -Kérdezte tőle Jake. A lány bólintott.

*Brooklyn*

Elindultunk a nappaliba. Sok ismerős arcot láttam.
-Szia! - Köszöntött az egyikük. - Már vártam, hogy megismerhesselek. A nevem...
-Hadd találjam ki! - Vágtam közbe.
-Rendben. - Egyeztek bele döbbenten.
-Te vagy... - Megpróbáltam visszaemlékezni az álmomra. A lánynak fekete haja és szeme volt. Egyből beugrott a neve. - Lusy Nelson.
-I-igen. - Látszott rajtuk, hogy nagyon meglepődtek.
-Én ki vagyok? - Kérdezte egy barna hajú, kék szemű lány, akinek hófehér bőre volt.
-Megan Logen. A te testvéred pedig Tyler Logen. - Mutattam egy szőke hajú, kék szemű fiúra. Első ránézésre nem néztek ki testvéreknek, a szemük színén kívül semmiben sem hasonlítottak.
-És mi? - Kérdezte egy fekete hajú és szemű, napbarnított bőrű srác, miközben magára és Cappiere mutatott.
-Cappievel már találkoztam.
-De nekem sem kellett megmondanom a nevem. - Emlékeztetett.
-Te pedig... Charles Goldsman vagy.
-Hűha! - Mondta ámuldozva Megan. - De ezt honnan tudod?
  Közülük még csak Cappie tudta. Nem voltam biztos abban, hogy elmondhatom nekik, de azért megpróbáltam. Legfeljebb őrültnek fognak tartani.
-Hát... Az egész azzal kezdődött, hogy álmodtam. De az nem csak egy álom volt. Veletek álmodtam. Megálmodtam szinte mindent. Bár nem pont így történt minden, mint itt.
  Ahogy ezt elmondtam, mindenki Jakere nézett.
-Mi az? - Kérdezte. - Nem tettem semmit.
-Tudod, itt néhányunknak van valamilyen képessége. -Magyarázta Ajsa. - Jeremy, ha hozzád ér, akkor a gondolataival meg tud gyógyítani. Ha nem zárjuk el előle az érzéseinket, akkor érzi, amit mi érzünk. A gondolatainkkal ugyanez a helyzet. Bár ezt a gondolatost rajta kívül én is tudom. Megan tudja magát klónozni. Lusynak és Tylernek nincs semmilyen képességük. Charles, akit mi csak Charlienak hívunk, a gondolataival tud irányítani másokat. Cappiet pedig nevezhetjük valami médium féleségnek. Ha akarja, látja a halottakat, de azokat is tudja látni, akik a föld másik felén még élnek. Jake képes befolyásolni az időjárást. És szerintünk te képes leszel telekinézisre.
-Tessék? - Nem akartam elhinni. - Telekinézisre? Mármint a gondolataimmal mozgatni a tárgyakat?
-Igen. - Válaszolta Jake. - Will tud utazni az időben, de csak visszafelé. A múlton nem változtathat. A jövőbe pedig azért nem tud utazni, mert az még változhat. Laura és Phil láthatatlanná tudnak válni. Bár attól, hogy láthatatlanok mi még halljuk őket, ha figyelünk. Porsha pedig semmire se képes. Lilian alakváltásra képes.
-Ki? - Meglepődtem a neven. - Lilian? A nővérem?
-Igen. És ő valójában másféleképpen a nővéred. Ő már van kétszáz éves. - Mondta Cappie. - Pont, mint a szüleid. Ők már régóta élnek. Téged örökbe fogadtak.
-Tessék? - Könnyek gyűltek a szemembe. - Ez igaz?
-Igen. - Jake magához ölelt. - Már születésed óta figyeltünk. Azóta vártuk, hogy tizenhét éves legyél, és ide hozhassunk.
  Valamiért hittem neki. Annak, akitől nemrég még féltem. Annak, aki hazudott nekem, nem is egyszer. Most mégis úgy éreztem igazat mond.
-Lilian szülei pedig nem képesek semmire. - Folytatta Ajsa. - Ezen kívül mindannyiunknak gyorsan begyógyulnak a sérüléseink.
-Akkor nekem kik a szüleim? - Kérdeztem, miközben az arcom még midig Jake vállába fúrtam.
-Ígérem, ki fogjuk deríteni. - Mondta Jake.
-Most jót tenne neked egy kis alvás. - Állapította meg Jeremy.
-Nekünk most úgyis dolgunk van Megannal és a fiúkkal. - Mondta Lusy. - Holnap reggelnél előbb ne számítsatok ránk.
-Nekem ideje indulnom Willékhez. - Mondta Ajsa.
-Sziasztok! - Köszönt el mindenki egyszerre.
  Csak Jake és én maradtunk
-Gyere! - Húzott magával a szobám felé.
-Itt maradsz? - Kérdeztem, amikor le akart tenni az ágyamra.
-Szeretnéd?
-Igen. - Magam se tudom, miért szerettem volna, hogy mellettem legyen.
-Akkor maradok.
  Lefeküdt mellém, majd magához ölelt, és ez jólesett. Örültem, hogy itt van mellettem.
  Így aludtam el.

Nyár

Ausztriába megyek nyaralni a családdal. Így az elkövetkezendő egy hétben nem tudok frisset írni, és elérhető sem leszek.
Mindenkinek jó nyarat!

20. fejezet

-Nem hiszek neked. - Jelentettem ki.
-Miért?
-Hagyjad, Jake! - Jeremy felállt, és odajött hozzánk. A kanapé támlájának támaszkodott. - Szerintem már nem tudod becsapni. Ahhoz túl sokat hazudtál neki.
-Szóval... Nem vagytok vámpírok. - Szögeztem le. Megrázták a fejüket. - Akkor? Mi az igazság?
-Hogy mik vagyunk, azt nem kell tudnod. De a többi igaz volt.
-Oké. - Belenyugodtam. Valószínűleg tőle nem fogok megtudni semmi mást. Az egyetlen lehetőségem, ha megkeresem Willt. Akárhol is legyen meg kell találnom.
  Felálltam. Elindultam az ajtó felé. Nem tudom, jó ötlet-e ezt csinálni. Kiléptem az ajtón, és bevetettem magam az erdőbe.

*Jeremy*

-Jake, ne menj utána! - A háta mögé csavartam a kezét. - Hadd gondolja át a dolgokat! Te is tudod, hogy nem fog elmenni Willhez. Estére visszajön.
-Mitől vagy ebben olyan biztos? - Ki akart szabadulni a szorításomból, mire én még erősebben szorítottam. - Ja, persze. A képességeid. - A szavakat gúnyosan, szinte köpve mondta ki. - Elengedsz? Nem megyek utána.
  Elkezdtem kutatni a fejében. Biztosra akartam menni. Ha most utána megy, nem biztos, hogy Brooklyn túléli.
  A gondolatait elzárta előlem. Nem tudtam kideríteni, mit fog tenni.
  Végül vonakodva, de elengedtem.
-Köszi, bátyus!
-Mit titkolsz? - Vontam kérdőre. Mostanában nagyon furcsán viselkedik. Brooklynnak is meg kell tudnia. Jake mindig arra kér minket, hazudjunk. Szerinte a lány minél később tudja meg az igazat, annál jobb.
-Az csak rám tartozik. - Válaszolt idegesen.
  Tudtam, mi az egyetlen lehetőségem. Ha elmondom neki azt, amit tudok.
-Nézd! Tudom, hogy szereted. És hogy...
-Honnan? - Üvöltött. A szeme már-már szikrákat szórt.
-Látszik rajtad. De az a kérdésem, amit titkolsz, köze van ahhoz, hogy szereted?
-Nem.

*Brooklyn*

Már egy ideje sétálhattam. A nap is lassan készült lemenni. Ki tudja mennyi idő telhetett el azóta. Csak mentem egyenesen. Hátha találok valami ismerőset, ami el tudna vezetni Willhez.
  A többiek nem jöttek utánam. Gondoltam, Jeremy lebeszélte róla Jake-et.
  Sehol nem láttam semmi ismerőset. Van egyáltalán ennek valami értelme? Az erdőben keresek egy számomra ismeretlent, aki talán mindent elmond és, aki talán megöl. Miért nem foglalkozom a kisebb részletekkel? Miért helyezem előrébb az igazságot, mint a saját életemet? Mert nincs veszteni valóm?
-Engem keresel? - Ijedtemben ugrottam egyet.
  A hang a hátam mögül jött, de amikor megfordultam nem láttam senkit. Felnéztem az egyik fára. Will egy ágon állt a fa törzsének támaszkodva. Majd egyik ágról a másikra ugrálva lejött.
-A válaszom, igen. Elmondok mindent, ha most velem jössz. - Olyan közel jött, hogy éreztem a leheletét az arcomon. Hátrébb léptem. - Mi a válaszod?
-Hát... - Biztos vele akarok menni? Nem volt ez olyan jó ötlet, mint azt eredetileg gondoltam. - Most kösz, de inkább nem. - Válaszoltam kimérten.
-Számodra ez az egyetlen lehetőség maradt. - Győzködött. - Ha nem, hát nem. De attól még velem kell jönnöd.
-Nem megyek veled sehova. - Elmentem mellette. Jobb lesz, ha most visszamegyek.
-De igen. - Megragadta a karomat, és visszafordított.
-Eressz el! - Próbáltam elszakadni tőle. Sokkal erősebb volt, és ezzel csak azt értem el, hogy még erősebben szorított.
-Will, hagyd őt békén! - Hallottam egy ismerős hangot. Bár abban biztos voltam, hogy még csak abban a furcsa álmomban találkoztam a tulajdonosával.
  Megragadta Willt a nyakánál fogva, így ő kénytelen volt elengedni engem. A másik férfi egy fa törzséhez nyomta a hátát, miközben felemelte a talajról.
-Itt helyben megölhetnélek, de nem akarom, hogy ő is lássa. Úgyhogy most szépen elmész.
  Elengedte, és Will elindult abba az irányba, amerre még pár perce tartottam.
-Ennek még nincs vége. - Kiáltott vissza.
  Az idegen felém fordult. Barna haja és szeme ismerősnek tűnt.
-Gondolom te vagy Brooklyn. - Állapította meg.
-Igen. Honnan tudod? - Lepődtem meg.
-Én is ott lakom, ahol egy ideje te is. Még nem találkoztunk, de én már láttalak. A nevem...
-Cappie. - Ugrott be. Látszólag ő jobban meglepődött, mint én.
-I-igen. De te... - Vonta fel a szemöldökét.
-Hosszú. - Legyintettem.
-Ráérek. Nem olyan rövid az út vissza a házhoz.
-Oké.
  Mindent elmeséltem neki az elejétől a végéig. Ő csak bólogatott.
-Sajnálom, hogy nem hallhattam a legutóbbit. Kíváncsi lettem volna Jake arcára. - Nevetett.
-Gondolom tőled se tudhatom meg, mik vagytok. - Nem hittem, hogy sikerrel járok, mert Jake biztos mindenkinek megtiltotta, hogy elmondja.
-Eltaláltad.
-Miért nem tudhatok semmit?
-Jake néha eléggé önfejű tud lenni. Jelen esetben nem tudja eldönteni, hogy meg kéne-e tudnod az igazat. És megkért minket, hogy ne mondjunk semmit.
-Értem. Akkor hiába kérdeznék meg tőletek akárkit, nem mondana semmit. Most csak Will árulná el.
-Willhez meg nem kéne fordulnod. Ő veszélyes. Csak megölne téged. legközelebb ne jusson eszedbe egyedül elindulni! Bárhol rád talál.
-Rendben. Megígérem. - Ebben igazat adok neki Nem fogok egyedül mászkálni az erdőben.
  Lassan visszaértünk. Az ajtóban megláttam Jaket. Amikor észrevett, láttam, megkönnyebbült. Odafutott hozzánk.
  Magához ölelt.
-Annyira aggódtam. Nincs semmi bajod?
-Nincs. Hála Cappienek. - Jake kérdőnk nézett először rám, majd Cappiere.
-Will. - Mondta Cappie. Ez az egy szó mindent elárult, amire Kíváncsi volt.
-Jake! - Hallottuk Ajsat a ház egyik emeletéről.
-Gyere! Van egy meglepetésünk! - Megfogta a kezem, és magával húzott arra az emeletre, ahol az ő szobája is van. Ezúttal egy szobával hátrébb mentünk. Ajsa és Jeremy ott vártak minket.

19. fejezet

-Hát ez az ajtó? - Ámultam el. Meg mernék rá esküdni, hogy darabokra hullott szét.
-Ilyen esetekre van pár ajtónk.
-Mi volt ez az előbb? - Gondoltam ha ezzel a kérdéssel kezdek, akkor ki tudok szedni belőle valamit. De biztos tudta, mit akarok igazából megtudni.
-Majd elmesélem az egészet, ígérem! - Letett a szobájában lévő kanapéra. Mellém ült. - Tudod, hogy megígértem...
-Tudom. - Vágtam közbe. Most már nagyon elegem volt a titkolózásukból. - Mi olyan nagy titok, hogy nem mondhatod el?
  Nekidőltem a mellkasának.
-Kérlek! - A könnyeimmel küzdöttem. Végül nem sikerült visszatartanom, és zokogtam. Jake magához ölelt.
  Nem akartam elhinni, hogy pár órája még tőle féltem, most meg...
-Nem mondod el? - Próbáltam újra. Nem válaszolt. Megpróbáltam máshogy. - Kérdezzem meg Ajsat vagy Jeremyt? Vagy valaki mást a lakásból? Esetleg menjek el Willékhez? - A legutóbbi ötlet nem tetszett. De ha valamit meg akarok tudni, akkor nincs más választásom.
-Nem mennél el Willékhez.
-Rendben. - Mondtam beleegyezően.
  Kibontakoztam az öleléséből, majd az ajtó felé vettem az irányt. Nem foglalkoztam a lábamba hasító fájdalommal. Csak mentem. Egyenesen lefelé. Nem hallottam, hogy utánam jönne. Letöröltem a könnyeimet.
-Ajsa... - Kezdtem már a konyhában.
-Igen? - Megfordult. Az arca hirtelen elkomorodott. - Miért sírtál? Bántott? - Legyintettem. - Akkor?
  Leültünk az asztalhoz Jeremy mellé.
-Én... szeretném tudni, hogy... hogy...
-Mi folyik itt? - Fejezték be helyettem egyszerre.
-Igen. Jake nem hajlandó semmit se mondani. - Fakadtam ki. - És én már... már semmit sem értek.
-Jake! - Kiáltott Jeremy. - Öcsi, most azonnal gyere ide!
  Már többször észrevettem, hogy Jeremy öcsinek szólítja Jaket.
-Öcsi?
-Én vagyok a bátyja. Tudom, nem nagyon hasonlítunk.
-Igen? - Ült le közénk Jake.
-Most azonnal elmagyarázol mindent, vagy én teszem meg. - Fenyegette Jeremy.
  Jake válaszra sem méltatta. Ült ott engem nézve.
-Brooklyn, gyere velem! - Jeremy felállt, és rám várt. Felálltam. Nem veszíthetek semmit. A nappaliban leültünk. - Add ide a kezed!
  Kérdés nélkül belehelyeztem a kezébe az enyémet. Ő becsukta a szemét és erősen összpontosított valamire. Érdeklődéssel figyeltem. Fél perc múlva elengedte a kezem.
  A karomon és lábamon lévő kötéseket levette. Arra számítottam, hogy tele lesznek sebekkel, de nem így történt. Semmi bajuk nem volt.
-Hogy...? - Nem tudtam mire vélni a dolgot. Hogy csinálta?
-Képesség.
-Ennek van valami köze a titokhoz? - Találgattam.
-Igen. Kezdjük a legelején. Mi...
-Jeremy, ne! - Jött be Jake. Az arcáról dühöt és elkeseredettséget olvastam le.
-De igen.
-Kérlek, ne!
-Jake... - Elé álltam. Talán tíz centire lehetett tőlem. Megkíséreltem nem ideges lenni. - Szerintem itt az ideje, hogy mindent megtudjak. A nővérem elrabolt. Tőle meg Willék hoztak el. Onnan elmenekültem. Találkoztam veled. Őszintének tűntél. Ennek ellenére nem voltál az. Amit megtudtam és igaz, azt mind Jeremytől tudom. - Itt elszakadt a cérna. Újra elkezdtem sírni. - Most megtudhatnám az igazságot, de te leállítod. Nincs jogom tudni? Elvesztettem a családomat. Itt számomra minden és mindenki idegen. Ráadásul akikkel eddig találkoztam kísértetiesen hasonlítanak az egyik álmomban szereplőkre. Még a nevük is ugyanaz. Megőrültem? Vagy másról van itt szó? Mindig azt mondod, majd elmondok mindent. Hadd mondja el! Ő, Ajsa vagy te. Nekem mindegy. De tudni akarom mi folyik itt.
  Hálás voltam neki, hogy végighallgatott és egyszer sem szakított félbe. Már ki kellett adnom magamból mindezt.
-Oké. - Egyezett bele Jake. - Elmondom. Jobb lenne, ha leülnél.
  Megtettem, amit kért. Miért is hallgatok rá? Most vajon tényleg mindent megtudok? Ha Jake-en múlik nem biztos. Ha Jeremyn múlik, mindent elmondanak.
  Kíváncsian figyeltem rá. Abban reménykedtem, elmondja.
-Mi igen régről jöttünk. - Kezdett bele Jake. - Jó, nem is volt olyan régen. Jeremy 1723-ban, Ajsa és én pedig 1725-ben születtünk.
  Azt hittem elájulok. A 18. századból jöttek? Az nem lehet.
-Ez lehetetlen.
-Ez az igazság. Mindhármunkból 1742-ben vámpírt csináltak.
  Vámpír? Biztos csak viccel. Vámpírok nem léteznek.
-Akkor kapta a gyógyító képességét Jeremy.
-Nem viccelsz? - Amennyire tudtam, próbáltam nyugodt maradni, de a hangom remegett.
-Nem. És akik még itt vannak, azok is vámpírok meg Willék is.
-És én mit keresek itt? Én ember vagyok. - Nem értetem miért kell itt lennem.
-Minden kiválasztott ezt kérdezi. - Szólt közbe Ajsa.
-Kiválasztott? Ki? Én? - Ezeknek tényleg elment az eszük. Nem is értem miért vagyok még mindig itt.
-Igen. Te és mi hárman. Rád vártunk majdnem háromszáz évig. - Mondta Jeremy. - Belőled is vámpírt kell csinálnunk. Minél előbb, mert Willnek azért kellesz, hogy megöljön és akkor nekünk se lesz semmi esélyünk.

18. fejezet

Jake felállt és ökölbe szorította a kezét.
-Mi kezdődik? - A hangom remegett. Igaza lett volna? Tényleg veszélyben lennék?
-Egy újabb harc.
  Lentről üvegcsörömpölést hallottam, majd nem sokkal később egy puffanást. Nem került sok időbe, és Jeremy feljött hozzánk.
-Mi történik odalent? - Kérdezte tőle Jake.
-Nem sok jó. Lehet át kéne állni a B tervre. - Jake egy bólintással elintézte, és Jeremy már el is ment.
-Mi a B terv? És mi volt az A?
-Figyelj! - Visszaült mellém. - Mi most elmegyünk. Oké?
  Megfogta a kezem, és magával húzott.
-Hova megyünk?
-Majd mindent elmondok. Ígérem. Csak bízz bennem! - Válaszolni akartam, de Jake a számra tette a kezét. - Tudom, tudom. Ez neked nem lesz könnyű, és...
  Nem fejezte be, mert meghallottuk Jeremyt.
-Jake, siessetek!
-Nincs elég időnk. Te maradj itt, és ne csinálj semmit! - Visszaültetett a kanapéra.
-De... - Próbáltam ellenkezni.
-Kérlek!
  Ahogy elindult az ajtó felé, az ismeretlen bejött...
  Nem hittem a szememnek. Ő volt az. Will egyenesen Jake torkának ugrott.
  Felsikoltottam. Nem akartam, hogy baja essen Jakenek. Hiába éreztem úgy, megérdemelné, nem akartam neki rosszat.
  Jake olyan erővel lökte Willt az ajtónak, hogy az darabokra törött, és Will a folyosón találta magát. Gyorsan felkelt. Újra nekirontott Jakenek, fellökte, majd a földön birkózva folytatták tovább.
-Add ide a lányt!
-Arról ne is álmodj!
  Megijedtem. Will engem akar. Miért?
  Ha elmennék vele, akkor azért mennék el, hogy Jaket hagyják békén, vagy azért, hogy ne kelljen itt maradnom? Miért van ilyen sok megválaszolatlan kérdés a fejemben?
  Willnek sikerült felállnia. Felhúzta Jaket a földről. Nekilökte az ablaknak, ami ettől kitörött. Mázlija volt Jakenek, hogy nem esett ki rajta. Will lassan elindult felé. Én gondolkodás nélkül közéjük álltam.
-Hagyjátok abba! - Üvöltöttem magamból kikelve. Letérdeltem Jake mellé, aki a földön feküdt. A karja tele volt sebekkel, a sebek pedig üvegszilánkokkal. - Jól vagy, Jake?
-Igen.
-De... - Ellenkeztem.
-Hamar be fog gyógyulni. - Értetlenül néztem rá. - Majd ezt i elmondom. - Bólintottam.
  Will megragadta a vállam és az ajtó felé húzott, majd végig a folyosón és le a lépcsőn. Amikor leértünk Jeremy és Ajsa állt velünk szemben.
-Ajsa, kinek az oldalán állsz? - Kérdezte Will.
-Természetesen a tiéteken. - Ezt úgy mondta, mintha mi sem lenne természetesebb, pedig elárulta a többieket.
-Kinyírni. - Mondta rezzenéstelen arccal Jeremy felé intve.
-Ne! - Sikítottam, amikor Ajsa egy késsel Jeremynek ugrott. A végét nem vártuk meg. Az ajtó felé rángatott.
-Ne rángass! - Löktem el a kezét hirtelen támadt dühömben. - Tudok menni magamtól is.
-Ne harapd le a fejem! Csak...
-Veled megyek, ha...
-Ha? - Nézett rám türelmetlenül.
-Ha őket békén hagyjátok.
  Kiléptünk az ajtón.
-Nincs egyesség. Ha akarsz, ha nem, velünk jössz!
-Nem! - Üvöltöttem. Ő csak megfogta a kezem és maga után vonszolt.
  Belerúgtam, de mintha meg se érezte volna.
-Brooklyn! - Hangzott mögöttünk. Mindketten megfordultunk. Legnagyobb meglepetésemre Jake volt az. A karjának semmi baja nem volt.
  Olyan erővel szakított el Willtől, hogy a földre estem egy fa tövébe. Hatalmas fájdalmat éreztem kezdtem el érezni a jobb lábamban. Próbáltam rá lenézni, de a felkelő nap sugarai elvakítottak.
-Még visszajövünk! - Hallottam utoljára Will hangját. Majd Jake térdelt mellém.
-Mi a baj? - Nézett rám aggódva.
-A lábam...
  Még be se fejeztem a mondatot, a karjaiban vitt vissza a házba. Most valahogy jól esett, hogy a karjaiban lehetek. Biztonságban éreztem magam.
-Ajsa, Jeremy! - Kiáltotta el magát. Amint letett a nappaliban lévő kanapéra, ők is előkerültek.
  Jeremynek semmi baja nem volt. Pedig Ajsa egy késsel támadt rá.
-De... Ez hogy...? - A pillantásomat kettőjük között váltogattam.
-Bevetted, ugye? - Érdeklődött Ajsa diadalittasan. - Én nem Willék oldalán állok. Ők  azt hiszik, hogy én itt egy kém vagyok. De valójában náluk vagyok az. Soha nem bántanám Jeremyt.
-Jake... - Jeremy jelentőségteljesen nézett rá. - Nem mondtad még el, jól gondolom? - Jake bólintott.
-Addig nem tehetsz szinte semmit. - Figyelmeztette Ajsa is.
-Tudom. Jeremy, kérlek! Még egyszer...
-Öcsi, sokba fog ez neked kerülni. - Vágott közbe. Utána hozzám intézte a szavait. - Ezt hogy csináltad?
  Lenéztem a lábamra. Tele volt üvegszilánkokkal.
-Talán amikor Jake kitörte az ablakot.
  Jeremy kiszedte a szilánkokat a lábamból, és bekötözte.
-Én ezt nem értem. - Nevetett Ajsa. - Te mindig a bajt keresed? Először a kezed... - Bosszúsan Jakere nézett, aki tudomást sem vett róla. - Most meg a lábad.
  Jobban bele gondolva igaza van. Ezen nevetnem kellett.
-Menj, aludj! - Mondta Jeremy.
-De mostanában mást sem csinálok, minthogy alszok.
-Nem baj.
-Jöhetne hozzám? - Kérdezte Jake Ajsatól. Ajsa érdeklődve nézett fel a földről, ahonnan valaminek a darabjait szedte össze.
-Biztos? - Kérdezett vissza. - Kérdezd meg őt. Tudod, hogy én nem rajongok az ötletért, de ebben nem nekem kell dönteni.
  Jake felém fordult. Épp kinyitotta a száját, hogy kérdezzen, de én megelőztem a válasszal.
-Igen. Megyek. - Megkíséreltem felkelni, és ráállni a lábamra. Nem sok sikerrel. Visszazuhantam.
-Gyere! - Kapott ismét a karjaiba Jake.

17. fejezet

  Jake bejött. A szeme aggodalommal volt tele. Felém jött.
  Még jobban összehúztam magam. Ajsa-nak és Jeremynek igaza van. Félek tőle. Nem nagyon, csak egy kicsit.
-Bocsáss meg! Nem akartam.- Leült az ágy szélére. Megfogta a bekötött kezem. Elrántottam.- Nem foglak bántani.
-Legalábbis most nem.- Mondta Jeremy.- Mert elmész.
-Nem megyek sehova. Itt maradok.- Erősködött még mindig engem nézve.
  El akartam szaladni. Minél messzebb akartam kerülni Jake-től.
  Jake két keze közé fogta az arcomat.
-Hallgass végig!- Megráztam a fejem, mire még erősebben szorított.
-Nem... nem akarlak... végighallgatni.- Egy könnycsepp gurult le az arcomon. Annak ellenére, hogy nem akartam sírni, mégis sírok. Jake-től sem akarok félni, mégis azt teszem.
-Most már tényleg menned kéne.- Jeremy elszakította tőlem és kifelé lökdöste Jake-t.
  Ledőltem és sírtam tovább. Jó lenne, ha Jeremy visszajönne. Nem akarok megint egyedül maradni.
  Lassan álomba sírtam magam. Egy számomra idegen erdőbe kerültem. Menekültem valaki vagy valami elől. Esett az eső, fújt a szél. Futás közben elestem egy kőben. Nem tudtam felkelni. Valami húzott lefelé és ott tartott. Az üldözőm utolért.
  Ráismertem.
  Egy csillogó tárggyal hasba szúrt. Jake letérdelt mellém, a szemembe nézett.
-Jake.- Leheltem.- Miért?
-Ne!- Üvöltötte, majd a már halott testemet magához ölelte.
  Arra ébredtem, hogy Jeremy a vállamat rázza.
-Jól vagy? Egész délután kiabáltál.
-Meghaltam.- Suttogtam.
-Csak egy álom volt.- Próbált csitítani.- Nyugodj meg, kérlek!
-Egész délután?- Jutott el a tudatomig. Ennyit aludtam volna? Jeremy csak bólintott.
-Nem vagy éhes? Ajsa az előbb itt járt, hozott neked ennivalót.
-Kösz. Most nem vagyok éhes. Talán később.
-Szólok Ajsa-nak, hogy felébredtél. Akart veled beszélni.- Épp kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de Jeremy megelőzött.- Csak a szemben lévő szobához megyek át.
  Gyors volt. Ajsa-val tért vissza.
  Ajsa leült mellém, Jeremy pedig az egyik fotelbe.
-Jól vagy? Egyszer még megölöm ezt a Jake-t.
-Igen.
-Hallottam, mi történt, és... Tudom, hallottad egy részét a kiabálásunknak. És... Az érdekelne, hogy félsz-e tőle?
-Kicsit.- Ismertem be.
-Mert... -Szólt közbe Jeremy az ajtót bámulva.- Szeretne beszélni veled... Négyszemközt.
-Ööö...- Mit mondjak? Ha azt mondom rendben, akkor lehet, megint felhúzza magát. Abból pedig nekem lesz bajom. Ha azt mondom nem, akkor vajon megértené? Nagyot nyeltem.- Rendben.
-Most jöhetne? Azt mondta sürgős.
  Bólintottam. Mikor eltűntek, átültem az egyik fotelbe.
  Amikor már ezen a folyosón voltak, hallottam, miről beszélnek.
-Tudod, hogy én tudnék rajta segíteni.- Mondta Jake.
-Én is, de nem tehetem, mert te nem mondtad el neki az igazat.- Ez Jeremy volt.- És igen, ha elmondod neki, és beleegyezik, hogy te csináld, akkor nem állok az utadba. És kérlek, ne bántsd! Egy életre elege lett szerintem az elmúlt napból.
-Oké.
  Néhány perc múlva Jake bent volt a szobában. Csak mi ketten voltunk. Ha történne valami, csak magamra számíthatnék.
  Jake velem szemben foglalt helyet.
-Mi az igazság?- Próbáltam nyugodt maradni.- Nem tudom, mit higgyek el, és mit ne. Azt mondtad, csak mi vagyunk itt, pedig itt van még Jeremy, és egy számomra ismeretlen, akinek csak a hangját hallottam.
-Hát... Igen. Elismerem nem voltam teljesen őszinte. Két hete tűntél el. És igen, többen is vagyunk. Kettőjükön kívül vannak még itt. Majd őket is megismered.
-Az előbb mit értettél az alatt, hogy tudnál rajtam segíteni? Én teljesen jól vagyok.
-Csak ezt hiteted el magaddal.
-Ha ez megint egy félrevezetési ötlet...- Kezdtem fenyegetni.- Nézd, engem az igazság érdekel.
-Az igazságból most annyit árulnék el amennyit jelenleg tudnod kell.
-Jó.- Egyeztem bele.- De később mindent el fogsz mondani.
-Bízol bennem?- Az asztal fölé hajolt, és mélyen a szemembe nézett.
-Ezek után?- Hitetlenkedtem.
-Ma éjszaka nagy veszélyben leszel. És...
-Veszélyben? Igen? Most nem vagyok, hogy kettesben társalgok veled? Mintha ezt nem neked köszönhetném.- Mutattam a kötésre.
-Ez nem olyan veszély. Ez sokkal rosszabb. A részleteket majd a többivel mesélném el.
-Oké.- Adtam meg magam.
-És itt én vagyok az, aki legjobban meg tudna védeni.
-Mitől? Kitől? Hogyan akarsz megvédeni? Melletted talán biztonságban vagyok?
-Mondtam, hogy később. Ha bízol bennem...
-Ami nem biztos, hogy így van.- Vágtam közbe.
-De ha bíznál, akkor hagynád, hogy én vigyázzak rád?
-Rám te csak ne vigyázz!
  Miért nem ért a szóból? Milyen veszélyről beszél? Kitől akar megvédeni? Én nem szorulok az ő segítségére.
-Kérlek! Te nem is sejted, miről van itt szó.
  Én is az asztal fölé hajoltam. Az arca csak pár centire volt az enyémtől.
-Tényleg nem sejtem. De ha elmondanád, az nagy segítség lenne.
-Ma este velem leszel, és én mindent elmondok.- Mondta még mindig nyugodtan.
-Ez zsarolás.
-Tudom. Akkor? Igen vagy nem?
  Még közelebb hajolt. Nem húzódtam el. Most, hogy ilyen nyugodt, nem félek tőle.
-Mi történt? Már rég idegesnek kéne lenned, nem? Mitől lettél hirtelen ilyen nyugodt?
-Te miattad. Nem akarlak bántani.
-Megesküszöl, hogy nem esik bajom?
-Igen.
-Ebben az esetben...- Nem tudom, miért csinálom ezt. Vagy, hogy miért hiszek neki. Kísértem a szerencsémet.- Igen. Vigyázhatsz rám.
-Köszönöm.- Mondta és majdnem megcsókolt. Épp időben húzódtam el.
-Hol tervezel vigyázni rám?- Tereltem el a figyelmét.
-Nálam?
-Rendben. Miért hiszek neked?
-Nem tudom. És ezt a csókot még be fogom pótolni.- Fogadta meg.- Mehetünk? Hamarosan sötét lesz.
-Igen.
  Lementünk a konyhába, ahol Ajsa és Jeremy beszélgettek. Viszont a három lépés távolságot végig megtartottam. Leültem melléjük.
-Elmondtad?- Kérdezték egyszerre.
-Csak a ma estét.- Válaszolt a hűtőben kutatva.
-Mit mondtál neki, Brooklyn?- Fordult felém Ajsa.- Mitől ilyen nyugodt?
  Szóval ők is észrevették.
-Azt mondta, miattam. És, hogy nem akar bántani.-Feleltem.
-És a ma este?- Ajsa aggodalmasan nézett rám.
-Szóval beszélt róla nektek is.- Állapítottam meg, mire ők bólintottak.- Vele leszek.
-Kérsz inni?- Nézett rám Jake.
-Aha.
  Egy bögre forró kakaót kaptam.
-És mi lesz itt ma este?- Firtattam, hátha valaki elmondja.
-Jake nem mondta?- Ámultak el. Megráztam a fejem.- Ezt neki kell elmondania, nem nekünk.
-Miért mindent neki kell elmondani?
  Mindketten ránéztek. Ő megrázta a fejét:
-Hadd jöjjön rá ő maga.- Mosolygott.
  A szememet forgattam. Mindenre nekem kell rájönni?
-Nem vagy éhes? Egész nap nem ettél.
-Nem. De valamiért megint elálmosodtam. Egész nap csak alszok.
-Jake, ugye nem altatót kevertél bele?- Hiába nézett rá Ajsa szigorúan, ő csak nevetett.
-Nem annyit, mint legutóbb.- Próbált mentegetőzni.- Legfeljebb tizenegyig fog aludni fog aludni.
-Mi van? Altató?- Néztem rá én is.
-Gyorsan hat.- Mondta Jeremy.
  Valamit még mondtak, de én már aludtam.
  Ha felébredek, kinyírom Jake-t. Hogy gondolta? Vajon mi lesz a következő? Bele se gondolnék.
  Kinyitottam a szemem. Szerencsére nem álmodtam semmit.
  Teljes sötétség volt. Nagy valószínűséggel Jake szobájában voltam.
-Jake?
-Itt vagyok.
  Arra néztem, ahonnan a hangja jött, a szoba másik feléből. Nem láttam semmit.
  Felkeltem. Óvatosan lépkedve indultam el felé.
  Amint a szemem hozzászokott a sötétséghez, láttam, ebben a szobában van egy kanapé és egy fotel is. Jake a kanapé egyik oldalán ült. Odamentem és leültem a másik felére.
-Mire volt jó?
-Az altató?- Kérdezett vissza.
-Az.
-Hát... Bizonyos dolgokat meg kellett beszélnünk a többiekkel, és ha kiabálás lett volna belőle, azt nem kellett volna hallanod.
-Még egy titok. Szuper. Örülök.- Mondtam, és nem tudom, miért, de meg akartam csókolni.
-Akkor itt van még egy.- Súgta a fülembe. Nem vettem észre, hogy mikor jött közelebb.
  Maga felé fordított. Éreztem a leheletét az arcomon. Az ajka majdnem hozzáért az enyémhez, amikor valaki hirtelen nekicsapódott valamelyik falnak.
  Jake hátrébb húzódott.
-Kezdődik.

16. fejezet

   Reggeli után megkérdeztem, hogy mibe öltözhetek át, hiszen még az a ruha volt rajtam, amiben pár napja az erdőben bolyongtam. Ajsa-tól kaptam egy barna nadrágot és egy citromsárga felsőt. Miután átöltöztem Jakenek és Ajsanak el kellett mennie valahova, ezért úgy döntöttem, hogy felfedezem a házat.
    Elindultam a lépcső felé, amikor valaki jött lefelé. Nem azt mondták, hogy csak mi vagyunk itt?
-Szia-Köszönt.- Jeremy vagyok.
Jeremynek kék szemébe lógott bozontos, fekete haja. Nagyjából olyan magas volt, mint én.
-Szia-válaszoltam halkan.
-Te vagy Brooklyn, igaz? A lány, aki két hete tűnt el?
  Két hete? Jake azt mondta, egy éve. Miért hazudott? Akkor lehet, hogy a nővérem se halt meg? Engem pedig nem nyilvánítottak eltűnt személynek? De mi van, ha ő hazudik?
-Két hete? Nem egy éve?-Észre se vettem, hogy közben már a konyhában vagyunk és szinte kiabálok.
-Persze. És hogy tetszik itt?
-Nem tudom. Még csak most jöttem.-Megpróbáltam nyugalmat erőltetni magamra, kevés sikerrel.- Az nem lehet, hogy két hete tűntem el. Jake azt mondta, egy éve, és...
-Jake?- A kezeivel megtámaszkodott a pulton, a szemét pedig az égre emelte.- Akkor már értem. Neki nem lehet mindent... elhinni.
   Jeremy teljesen összezavart. Most akkor Jake hazudik vagy ő? Kinek higgyek?
-Szerintem nekem kéne.- Hallottam Jake -t a hátam mögül. Megfordultam.
-Tessék? Én nem...
-Tudom, tudom. Az lehet, hogy magyarázattal tartozok ezért.
-Nem is kicsivel.- Helyeselt Jeremy.
-Miről van szó? Beavatnátok engem is? És nagyon örülnék, ha ezúttal az igazat, csakis az igazat mondanád.
-Akkor öcsi sok sikert. Én nem is zavarok.- Hamarosan csak ketten maradtunk.
   Hallottam, hogy becsukódik egy ajtó az emeleten, majd hatalmas csend telepedett a házra. Jake odajött hozzám. Magához akart ölelni, de én elhúzódtam. A szemében csalódottságot véltem felfedezni.
-Jeremynek igaza van.-Ismerte be.
-Miért?
-Mert... - Nem hagytam, hogy befejezze.
-Egyáltalán érdekel?- Fakadtam ki.- Ki tudja, mi történt ez idő alatt? Sőt, van olyan, aki tudja, mennyi idő telt el?- A könnyeim végiggurultam az arcomon, de nem foglalkoztam velük, csak folytattam.- Egy év, két hét, még az is lehet, hogy csak öt nap. Érdekel? Mondd meg, Jake! Érdekel?
-Nagy valószínűséggel, igen. Viszont előbb nyugodj meg!
-Hogy nyugodhatnék meg? Áruld el!
-Ne kényszeríts! Tudod, hogy képes vagyok...- A hangja elcsuklott.
-Bántani.- Fejeztem be helyette.- Majdnem megtapasztaltam, milyen az.- Pár pillanatnyi gondolkodás után kijelentettem.- Nem érdekel. Ha akarsz, bánts, verj össze, ölj meg! Vagy mit tudom én. Úgyis ez marad a legrosszabb. A teljes tudatlanság.
-Higgadj le!- Megfogta a kezem, a hátamat a falnak támasztotta és a testével szögezett oda.- Ne mondj ilyeneket! A végén még tényleg megteszem. Utána pedig megbánnám. De ha véletlenül, teljesen véletlenül megöllek, azt már hiába bánnám meg. Nem jönnél vissza. És azt sosem bocsátanám meg magamnak.
  Egyik keze a torkomra csúszott.
-Most már akármit mondhatok. Úgyis végem.- Magam sem tudtam, miért mondom ezeket, hisz a kétségbeesés beszél belőlem.
-Kérlek!
  Kicsit megszorította a nyakam. Bennem a vér is meghűlt. Szóval ennyi. Meg fog ölni. De ehelyett hátra döntötte a fejem és megcsókolt.
  Erősen nyomta az ajkait az enyémhez. Szinte követelőző volt. A keze a vállamra hullt.
  Megpróbáltam ellökni magamtól. Ő csak még jobban magához szorított és még erőszakosabban csókolt.
  Amikor már azt hittem sosem fog elengedni az ajka lassan eltávolodott.
-Jó vagy.- Ezen még inkább felhúztam magam és gondolkodás nélkül pofon vágtam.- Ezt nem kellett volna.
  Valahonnan előrántott egy kést, amit a nyakamhoz szorított. Sikítani, kiáltani akartam.
-Ha megszólalsz, véged.- Fenyegetett.
-Ha csendben maradok, végem.- Állapítottam meg a szeméből. Nem volt túl sok választásom, így sikítottam.
  Elrántotta a torkomtól. Éreztem ahogy az éles penge a bal karomban köt ki.
-Jake, tedd le!- Jeremy volt az. Jake kirántotta a karomból a kést és a földre dobta.- Most lépj hátrébb!- Ahogy megtette, a kezemet a sebre tudtam tapasztani. Mielőtt elestem volna, Jeremy elkapott.
  Forgott a világ. A színek és a formák összemosódtak előttem.
  A karomból ömlött a vér. Jeremy a nappaliba vitt. Ott valami fehér kendőszerűséget tett a kanapéra, amire ráfektetett.
-Ne mozdulj! Mindjárt itt vagyok.- Nem foglalkoztam a karommal és belekapaszkodtam a kezébe.
-Ne hagyj itt! Kérlek!- Zokogtam.
-Mindjárt jövök. Nem fog bántani, ígérem.- Lefejtett magáról.
-Ne!- Folytattam, mikor már ő az ajtóhoz ért.
-Ezt jól elszúrtad!- Mondta a mellette álló Jake-nek.
  Amikor eltűnt, Jake elindult felém. Ahogy az ágy végéhez ért, felültem és a lehető legtávolabbra csúsztam. A lábamat felhúztam magam elé.
-Megértem, ha...
-Nem érdekel. Menj el!- Suttogtam.
  Mellém ült és kezét a számra tette.
-Hallgass végig!- Megráztam a fejem. A szememből könnycseppek hulltak a vállamra és a kezemre.- Nagyon sajnálom.
-Azzal nem megy semmire. Szerintem jobban örülne, ha a jelenlegi helyzetben elmennél innen.- Jake kisvártatva felállt.
-Itt maradok. Ígérem, nem megyek hozzá közel.- Jeremy bólintott.
-Feküdj vissza! Lássuk, mit tehetünk?- Levette a kezem a sebről.- Nem néz ki valami jól.- Mondta, mikor észrevette, hogy nem nézek oda.- Jake, hívd fel Ajsat, hogy van fél órája ideérni.
  Pár perc múlva mondta:
-Elment.
-Köszönöm.- Becsuktam a szemem.- Essünk túl rajta.
-Rendben.
  Abban az egy szóban nemcsak azt köszöntem meg neki, hogy ellátja a sebem, hanem azt is, hogy megmentett. Biztos vagyok benne, ha nem jön, Jake megöl.
  Az is az én hibám lett volna. Miért nem tudom egyszer, csak egyszer befogni azt a nagy szám? Ha nem ütöm meg, vajon akkor is itt feküdnék, vagy esetleg már halott lennék?
  Nagyjából húsz perc múlva Jeremy hangjára tértem magamhoz:
-Vigyázz magadra. Nem szeretnélek a jövőben is darabokból összerakni.
-Oké.- Nevettem, miközben a karomon lévő fehér kötést vizsgálgattam
-Mi a baj? Látom, hogy valami nincs rendben.
-Mi baja van Jake-nek? Miért... ilyen?
-Sajnálom, de ezt neki kell elmondania.
-Köszönöm.-Mondtam újra.- Ha te nem lennél, már halott lennék.
-Ha én nem lennék, nem feküdnél itt.- Ebben lehet, hogy van egy kis igazság. Hiszen ő mondta el, hogy Jake becsapott.
-Hol van Jake?- Ajsa viharzott be a szobába villámló szemekkel.- Beszédem van vele.
  Jeremy a plafon felé mutogatott, és Ajsa már el is tűnt.
-Lehet, hogy egy kicsit hangos lesz ez a szóváltás.- Figyelmeztetett. Aztán másfelé terelte a szót.- Szeretnél aludni?
-Jó lenne.- Ismertem be.- Igaz, még csak reggel van, de ezek az... izgalmak...
  Elindultunk felfele. Jeremy végig mögöttem volt, és követett.
-Merre kell menni?- Kérdeztem elbizonytalanodva.- Nem emlékszem, honnan jöttem.
-Még nincs számodra szoba kijelölve. Az Ajsa szobája volt. És én is nyugodtabb lennék, ha nem lennél egyedül. Rossz előérzetem van.  És... Hát... Annak sem örülnék, ha egy folyosón lennél Jake-kel. A gondolattól is kiráz a hideg. Nem lenne baj, ha hozzám jönnél?
-Ööö... nem.- Megértettem az aggodalmát.
-Akkor ezen a folyosón az utolsó ajtó.
  Benyitottunk a szobájába. Egy átlagos szobának nézett ki. Egy ruhásszekrény és egy tévé volt a bal oldalon. Jobb oldalon pedig egy íróasztal és egy ágy volt. Középen egy kisebb asztal, szőnyeg és két fotel.
-Fáj a karod?
-Most jó így.
-Eszednél vagy?- Hallottuk Ajsat.- Hogy tehetted ezt vele? Te nem...
-Figyelj egy kicsit!- Szólt közbe Jake.
-Nem. Te figyelj ide! Ehhez nem volt jogod. Ne csodálkozz, ha mostantól nem megy hozzád közelebb két méternél! Szerinted nem fél tőled?
-Nem. Még ő is mondta, hogy bántsam, öljem meg. A szemében sem láttam félelmet.
-És az érzései? Mit gondolsz, nem érez fájdalmat? Ő sincs kőből.
  A fülemre tettem a kezem. Nem akartam többet hallani belőle.
  Jeremy közelebb jött, egyik kezemet levette a fülemről és suttogott:
-Ő az egyetlen, akit Jake nem támad meg. Az okát nem tudjuk. De mindenesetre akármennyire nem szeretném, oda kell mennem egy pillanatra.
-Ne hagyj egyedül! Kérlek!- Könyörögtem.
-Egy perc. Addig feküdj le, jó?
-Ne!
  Kiment. Egyedül hagyott.
  Lefeküdtem. Vajon azért nem akarok egyedül maradni, mert félek Jake-től? Lehet, abban neki van igaza, hogy nem látott az előbb félelmet rajtam. De attól én is félhetek. De a fájdalom...
  Elemeltem a kezemet a fülemtől. Csend volt, de nem sokáig.
-Miért tetted? Jake, válaszolj!
-Mert... Nem tudom.
-Mit tudsz? Szinte egyik kérdésemre sem kaptam értelmes választ. Mitől változtál meg ennyire?
-Azt tudom, hogy...
-Kicsit halkabban nem lehetne? Érzem, hogy Brooklyn fél. Miért tesztek rá még egy lapáttal?- Szólt Jeremy.
-Sajnálom.- Mondták egyszerre.
-Beszélhetek vele?- Kérdezte Jake.
-Nem.-Hárította el Jeremy, az én legnagyobb szerencsémre.- Most alszik. De tudnod kell, könyörög, ne hagyjam egyedül. Nekem pedig nehezemre esik nemet mondani. Talán sokkot kapott. Nem tudom. Örüljünk, hogy életben van.
-Elég!- Kiáltott Jake.- Nem bírom. Muszáj beszélnem vele!
-Nem lehet!- Próbálta Ajsa is.
  Egy nagy puffanást hallottam, majd üveg csörömpölését. Nagy valószínűséggel Jake rátámadt valakire. Megint. Valaki felszaladt az emeletre.
-Állj meg! Nem mehetsz be!- Próbálta megállítani egy számomra ismeretlen női hang tulajdonosa.
-De bemegyek.- Jake őt is ellökte az útból.
  Az ágy a saroknál állt, így behúzódtam a sarokba. Vártam a legrosszabbra.
  A kilincs megmozdult.

Díj

Köszönöm szépen csili -nek!
 

Szabályok a díjhoz:

1; Köszönd meg a díjat!

2; tedd ki a logóját!

3; Írj magadról 5 dolgot!

4; Add tovább 5 embernek!

5; Szólj nekik!

 

3.

-Szeretem a sötétséget és a telet is, ezért az egyik barátnőm a sötétség gyermekének hív.

-Ha egyszer belemerülök a saját kis világomba vagy az egyik történetbe nehéz belőle felébreszteni.

-Viv néha vámpírnak nevez.Erre általában azt mondom: "Szívesen lennék az."

-Nagyon könnyen meg lehet nevettetni.(De akkor a viccnek tényleg jónak kell lennie.)

-Szeretek gitározni, bár még csak most tanulok.

4.

nekik küldöm:

viv -nek

Holdfény -nek

Szozsa914 -nek

klauu -nak

LaMes98 -nak

és még egyszer köszönöm

15. fejezet

Kinyitottam a szemem. Nagyon sötét volt, tehát vagy hajnal vagy este lehetett.
  Úgy tűnik megérkezhettünk oda, ahova Jake hozott.
-Jó reggelt!-szólalt meg valaki. Annyira megijedtem, hogy leestem az ágyról.-Megijesztettelek?
Ráismertem Jake hangjára. Ez nem normális. Megijedtem-e? Ez kérdés?
-Nem akartalak megijeszteni-mentegetőzött, és pár pillanat múlva már ott állt mellettem. Felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Mivel nem fogadtam el, nyúlt, hogy felemeljen.
-Ne-nyafogtam, de későn.-Neked ez a hepped? Múltkor is, amikor felébredtem, te vittél. Ide is te hoztál. Most tegyél le!-mondtam mérgesen. Ő csak nevetett.
-Azt lesheted-vágott vissza.-Mit kérsz reggelire?
-Reggelire? Éjszaka?-csodálkoztam. Felnevetett.
-Már nyolc óra van. Csak kint vihar van.
Nyolc? És milyen nap? Istenem add, hogy vasárnap legyen! Minél előbb túl vagyok a Porsha-val való találkozáson, annál jobb.
-Milyen nap van?
Vasárnap, vasárnap, vasárnap...
-Hétfő-vágta rá.
A francba.
-És mikor szándékozol letenni?-Egyszer ezt is meg kell tudnom.
-Mindennek eljön az ideje-válaszolta.
   Elindult az ajtó felé.
-Hová megyünk?-néztem rá ijedten.
-Nyugi. Csak a konyhába.
Kilépett a szobából. Egy folyosón állt. Balra és jobbra is ajtók voltak. Bal felé három, jobbra négy és a folyosó végén egy lépcső fel és le. Elindult velem a lépcső felé, majd le kb. három emeletet. A lenti folyosón befordultunk a második ajtón. A konyhába jutottunk.
Engem letett egy székre és leült velem szemben. Kezdett idegesíteni, ahogy bámult.
-Minek ide ennyi ajtó és emelet?-kérdeztem.
-Csak úgy-válaszolt, de a szemét azért se vette volna le rólam.
-És mikor fogok találkozni Porsha-val?
-Porsha-val?-nézett rám értetlenül.
-Azt mondtad, hogy az ő háza.-Nem válaszolt. Kezdett megrémíteni.-Szóval nem?-Megrázta a fejét.-Hova hoztál engem? Kié ez a ház?
Felálltam és elkezdtem hátrálni.
-Mond meg!-követeltem.
Közben megtaláltam a nyitott konyhaajtót. Már majdnem kint voltam, amikor megkerülte az asztalt és felém közeledett. Gyorsabb volt nálam, úgyhogy elkapott. Lefogta mind a két kezem és a hátamat nekitámasztotta a falnak.
-Engedj el!-követeltem.-Hol vagyok? Kié ez a hely?
Nem válaszolt. Újra.
-Kérlek!-suttogtam.-Engedj el!
Egyre jobban szorította a csuklómat. Sajgott a kezem. Éreztem, hogy valami nedves végiggurul az arcomon.
   Nem tudtam küzdeni ellene. Sokkal erősebb, mint én. Vajon ha segítségért kiabálnék, meghallaná valaki? Nagy valószínűséggel nem, de egy próbát megér. Ha nem hallják meg akkor...ki tudja mi lesz. Megpróbáltam üvölteni, viszont egy hang sem jött ki a torkomon. Akkor most mi lesz velem?
-Mit akarsz csinálni?-kérdeztem a rémülettől remegő hangon.
-Nem tudom-az ő hangja se volt több a suttogásnál. Őszintének hangzott, de.... valahogy nem tudtam hinni neki.
-Hé, engedd el!-Hallottam, hogy valaki fut felénk a folyosón. Mindketten a konyha ajtaja felé néztünk. Pár pillanat múlva megláttam Ajsa-t. Már csak ő hiányzott.
-Nem hallottad? Engedd el!-utasította Jake-et.
Jake habozott mielőtt engedelmeskedett volna. Lassan enyhített a szorításán, majd hátrált egy-két métert. Elkezdtem lefelé csúszni a fal mellett, amíg a földre nem kerültem.
-Eszednél vagy? Ezt mégis hogy gondoltad?-Mielőtt folytathatta volna a felelősségre vonást, közbeszóltam:
-Hagyd csak! Az én hibám-rebegtem.
-Hagyjam? Úgy nézett rád, mintha menten meg akarna ölni-mondta egy kicsit csendesebben.
-Tisztában vagyok vele. Semmi baj. Majd legközelebb jobban vigyázok a számra-próbáltam nyugodt maradni.
-Nem, az én hibám-vette közbe Jake.-Mostanában kicsit nehezen uralkodok magamon...
-Kérlek, hagyd abba!-vágtam a szavába.
Jake közelebb jött és felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen a padlóról. Haboztam, hogy elfogadja-e. Lehet, hogy nem jó ötlet? Ajsa-ra néztem. Ő pedig a reakciómat figyelte, hogy elfogadom-e? Végül is, talán, nem halok meg. Elfogadtam.
-Jól vagy?-kérdezte Jake.
-Már amennyire-válaszoltam.
Vajon Ajsa hogyan került ide? Övé lenne a ház?
-Igen az övé-suttogta Jake a fülembe.-És mielőtt megkérdeznéd... igen, ennyire látszik rajtad, hogy mire gondolsz.
Leültem a legközelebbi székre, és megkérdeztem:
-Mi lesz reggelire?-Ha már egyszer úgy is arra volt kíváncsi, vagy fél órával ezelőtt, hogy mit ennék.
-Pizza jó lesz?-kérdezte Ajsa.
-Persze.
   Reggeli után meg kellett kérdeznem, hogy minek ez a nagy lakás. Hajt a kíváncsiság. Nem tehetek róla.
-Régen többen laktunk itt, de most, hogy elmentek lényegében csak itt áll.
-Jó sokan lehettek itt, ha ez a ház minimum négyemeletes-jegyeztem meg.
-Hát... igen. És eltaláltad. Négy emelet van.-Hűha, az jó sok.
-És most mit fogok én itt csinálni?
-Majd kitalálunk valamit-nevetett Jake.

Díj

Köszönöm Szozsa914-nek!

Öt bloggernek küldöm:
Katelin
Carly
viv
timsi
csili

Öt dolog magamról:
1.Imádok zenét hallgatni.
2.Szeretek rajzolni.
3.Egyik kedvenc időtöltésem az írás.
4.Nagyon szeretek olvasni.
5.Szeretek moziba járni.

Díj

Köszönöm Csili-nek!

Szabályok: 1.) Kell egy bejegyzést kitenned a díj logójával és a szabályok feltüntetésével.

2.) Be kell linkelned a személy nevét akitől kaptad a díjat és tudatni vele, hogy elfogadtad.

3.) Tovább kell adnod 3-5 blogtársadnak és szólnod nekik!

 

Akiknek adom:

viv-nek

Szozsa914-nek

Szatti-nak és csili-nek