11.fejezet

    *Brooklyn szemszög*

   Felébredtem. De nem ott, ahol elaludtam, hanem az atlantai szobámban. Hogy kerültem ide? Vagy lehet, hogy... Nem az kizárt. Ezt mind álmodtam volna? Ilyen elevent álmodni? Ha igen, akkor azt jelenti, hogy... ember vagyok még? Ránéztem az órámra, ami ott volt mellettem az éjjeliszekrényen. Reggeli hetet mutatott.
   Valaki bekopogott az ajtón és kérdezte:
-Ébren vagy?
-Aha.-válaszoltam még mindig álmosan.
-Gyere, kész van a reggeli!-hallottam,ahogy a léptei egyre távolodnak.
Kikeltem az ágyból és felöltöztem. Aztán eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha megálmodtam azt, ami majd történni fog? Az elég bizarr lenne. Megkerestem a bőröndömet. Belepakoltam a ruháimat és vettem magamhoz költőpénzt. Majd elindultam lefelé a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót, de akkor utánam kiabál anyu:
-Hova, hova? Még a reggelidet sem etted meg-mondta.
-Nem vagyok éhes.
-És hova mész? Ma nincs iskola.
-Tudom-válaszoltam, miközben azon gondolkodtam, hogy fogom megmondani, hogy épp apuhoz készülök.
-Akkor?
-Apuhoz.
-Miért? Nem gondolnád át még egyszer?
-Sajnálom, de nem.
-Rendeben-sóhajtott.-Vigyázz magadra! Kocsival mész Forksba?
-Én Victoriába megyek-válaszoltam meglepetten.
-Nem. Már elköltözött Forksba.
-Aha. És igen, kocsival megyek. Szia!
-Szia!
Beszálltam a Volvo V30-amba. Letolattam a felhajtóról. És pár óra múlva már megérkeztem Forksba. Sehol senki nem volt az utcán. Kis idő múlva végre megpillantottam valakit. megálltam mellette és kérdeztem:
-Elnézést-mondtam.- Nem tudod véletlenül merre lakik Lawrence Star?
-Tudom,hogy merre lakik-válaszolta. barna haja és szeme volt. Legfeljebb 175 centi magas. Egyszerű, kopott farmer és egy fekete kabát volt rajta. -Már elhagytad. Ahonnan jöttél, onnan az első ház.
-Köszönöm-mondtam, majd megfordultam a kocsival.
Érdekes. Az előbb még itt volt az, akivel beszéltem. Körülnéztem. Sehol senki. Hogy tudott így eltűnni?
    Mentem tovább. Megtaláltam a házat, amit mondott. Kiszálltam, előhalásztam a bőröndöt a kocsiból és bekopogtam az ajtón. Apu jelent meg az ajtóban.
-Szia! Régen láttalak-mondtam.Láttam rajta, hogy nagyon meglepődött.
-Szi-szia!-mondta.-Gyere be!
Bementem.
-Az emeleten van a szobád?.
-Rendben. Egy perc és itt vagyok.-Felvittem a cuccomat az emeletre, gyorsan kipakoltam és lementem.
-Mi szél hozott?-kérdezte.
Vajon mondjam neki azt, hogy: A múlt éjjel volt egy különös álmom, amiben benne voltál és csak azért jöttem, hogy kiderítsem mi történt. Nem. A végén még kinevetne, hogy milyen élénk a fantáziám.
-Hát... gondoltam, hogy régen találkoztunk és eljöttem.-mondtam.
-Hát... én már nem orvosként dolgozom-mondta.-Hanem a munkámmal az jár, hogy sokat utazok és van, hogy egy évben is csak két-három éjszakát töltök itthon.
-Aha. Ezt anyu nem mondta. Csak annyit mondott, hogy már nem Victoriában élsz, hanem itt, Forksban.
-Valahogy sejtettem, hogy nem fog mindent elmondani neked. Na mindegy.
-Hányadika van?-kérdeztem. Fogalmam se volt.
-Január 8 és szombat-mondta. De nem is éreztem odakint, hogy hideg lenne.
-Nincs valami hideg-jegyeztem meg.
-Nincs, holnaputántól mondják a lehűlést. De nekem is pont akkor kell elmennem.
Apu még aznap beíratott az itteni iskolába.

       Hétfőn...

-Majd jövök egy hónap múlva-mondta reggel apu.
-Rendben. Szia!-köszöntem el.
-Szia!
Beültem a kocsiba és elhajtottam a suliba. Bementem a titkárságra, hogy szóljak, szeretném az órarendemet meg a tankönyveket megkapni.

   Mikor végeztem elindultam az első órámra. Tesire. Nem ez volt a kedvenc órám, de azért csak kibírtam valahogy.

     Az utolsó órámra mentem. Biológiára. A tanár, Mr.Water volt a tesitanárom is. Egyetlen szabad hely volt csak. Leghátul az mellett a fiú mellett, akitől az útbaigazítást kértem. Milyen kicsi a világ, gondoltam.Leültem.
-Ma párban fogtok dolgozni-mondta.
-Hogy hívnak?-kérdeztem.De semmi válasz.-Mi a neved?-Ismételtem a kérdést.Újra semmi.
-Mit csinálsz szabadidődben?-kérdezte.
-Előbb mond meg a neved-mondtam.
-Rendben-mondta.-A nevem...